Janáky Marianna : Tornacip?sen

 

egy tornacip?

amilyet 68-ban hordtunk

(tudom te is ismered)

lábamról állandóan rám nevetett

fekete vászon fehér gumiszegéllyel

boka zoknit hordtam hozzá

farmer szoknyás lófarkas lány

 

csodás világot éltünk

boldogan és gyáván

szerettünk

táncoltunk énekeltünk

 

szánkra vettük a jöv?t

egymásnak adogattuk

mint a labdát

 

forradalom helyett

koncertekre rohantunk

 

minden olyan egyszer? volt

minden értünk

mindent értettünk

mindent tudtunk

ismertük a szomszédot

a színészeket költ?ket rendez?ket

a piacon a kofa szavait

templomban a padokat

 

(csókolóztál te is ott?)

 

anyám egyszer megpofozott

negyed kilencre értem haza

nyolc helyett

? kártyázni indult

de megvárt

 

el?tte a kapualjban

egy nyolcadikos srác

megsimogatta a mellem

el?ször életemben

 

fontosabb volt

mint az els? csók

 

másnap találkoztunk

új dorkó villogott a lábán

(miattam vette tudom)

tornacip?k négyesben

a mozi felé

büszkén igyekeztek

 

már láttuk a nagyítást

de eper és vér

nem volt még

csak szánkban

mint illúzió

 

másfélhetesek voltunk

tavaszi szerelmesek

akik mindent legy?znek

 

sajnos

hamar elkopott

a tornacip?nk

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Janáky Marianna
Szerző Janáky Marianna 201 Írás
Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem À“ mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. ÀžIdegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség.À Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást ÀžmellékletkéntÀ. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. ÀžŐstől örökölt szenvedélyÀ-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi ÃÂrók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!