Kovács György : Üzenet

Az illusztráció Juli Vajda munkája

Mi megtörtént nem találja végét,

csak a szegfűillat az induló utcában

– jó a meleg; most megtérítem

kárát a nyárnak.

 

Most kiemellek a mindentudásból´

utadra eresztelek égre rajzolt

nagy papírtekercs, mosdom

s újra tiszta ruhát veszek

 

a zsúfolt utcára, akár a

„mit sem ad magára ” legény;

utolérni utcának virágárus lányát

– talán csak a virág illatáért

 

mondok nemet a fizetség fejében

éppúgy´múló történetnek,

akár rettentőn hideg kezemnek

kendőd után kutatva

 

vigyázom sötétjét szemednek, miként

színek vigyázzák a nagy futás kezdetét,

s mint ölni hívó házvégi üzenet:

– nem hallgatok a nyárra

 

hiába fülledt illata a fáknak,

s hiába elmúlt nyár varázsa!

Emelem kezem… hazatértem

az éjszakához melléd vetkezem

 

a gondolatokkal együtt vétkezem

sírok, mint gyermek, majd olvasok

dacból levetett ruhádból.

Végül, mint utcának embere:

a végét alszom, s érzem csendesen.

Legutóbbi módosítás: 2010.01.02. @ 21:59 :: Kovács György
Szerző Kovács György 74 Írás
"Harmincas éveimben még azt vallottam, hogy amíg Dosztojevszkijt nem olvastam végig, nem veszek könyvet a kezembe. Idővel azért lejjebb adtam, köztudott, hogy akkoriban a kor szelleme és szellemisége kettészakadt, a nap huszonnégy egyforma órából állt, s ars poeticára gyakran csak a huszonötödik maradt. Évtizedek teltek munkába temetkezve csak azért, Àžhogy legyenÀ. A rengeteg lélektelenül (csak azért is) betöltetett vágy, a pillanat idézte bűnös elrugaszkodások valódi számlája most fizettetik. A maga idejében elmulasztottak pótlása már nélkülözik a mindennél fontosabb varázst, ráadásul befordítanak az ördögi körbe, amely kíméletlenül szembesít a ténnyel: mindez, csak az aktualitáskori helyénvalók rovására történhet.." http://www.kovacsgyorgy.iweb.hu/