dudás sándor : Erdei emlék

 

               

 

                                                    Emlékeim gyalogútján

                                                    csillogó, fényes dallamok:

                                                    nyárfák ezüst leveleit

                                                    lágy szélujjak rezegtetik.

                                                    Illatos erdei úton

                                                    megyünk, mellettem

                                                    jön apám.

 

                                                    Pillantása fürgén fürkész

                                                    barkabokrot, fácánfészket,

                                                    akácfákat, jegenyéket.

                                                    Az erd? gyémánton-tört fénnyel

                                                    szikráz a nyár katlanában.

 

                                                    Egyszerre csak hátra néztem…

 

                                                    Állt apám a messzeségben!

                                                    Ezüst levelek fénydala

                                                    zümmögte körül az arcát.

 

                                                    Fenn a b?sz Nap teljes lánggal,

                                                    fényevez?-csattogással

                                                    húzott át az égfolyón.

 

                                                    Mi rémlett akkor el?tte,

                                                    sebzett madár-verg?dése

                                                    míg feloldódott a tájban?

 

                                                    Mit gondolt rólam, míg szégyen

                                                    lángjával futottam felé?

                                                    Dühös volt – nem hallgatok rá?

                                                    Tudta: nem hallom hívását?

 

                                                    Ámulattól döbbenetig

                                                    lejátszódott minden érzés

                                                    lelkem csöndkalodájában.

                                                    Zúgott, képzelt hangok nyelvén

                                                    a megrészegült Mindenség.

                                                    Tudatom égboltja alatt

             késsé változott tollakkal

                                                    csapkodtak a madárszárnyak.

 

                    

             Nem zavartságomra gondolt,

                                                    nem is pipacsoktól rabolt

                                                    arcom látta akkor apám,

                                                    hanem azt a másik arcom:

                                                    feldereng? sorsom arcát!

 

                                                    Emlékeim gyalogútján

                                                    mintha most is apám várna.

                                                    Fénydalt rezgetnek a nyárfák

                                                    át  a hangok éjszakáján,

                                                    át az id? éjszakáján,

                                                    gyémánton tört ragyogásban.

                                                   

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.02. @ 20:19 :: dudás sándor
Szerző dudás sándor 771 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.