Kőmüves Klára : Huszonhetedike

  

Amerre mostanában járok, beszűkült utcakép csupán,

nyomasztó szürke fellegek szilánkjai születnek lépteim nyomán,

ha jégtakarós pocsolyába gázolok, és a kirakatüvegben

derékig érő hajú karikatúrának látom magam,

a kutyának ma csak kenyeremből jutott, tegnap elfogyott szavam.

Üresek a napok, tételt osztanak, de nem tanítanak,

rég nem néztem felfelé, üdvözlő szavak sálamba botlanak,

s mire feltápászkodnak, az ismerősöm már az út másik felén szalad,

vagy nem vett észre, vagy ma az ő ajkán sem születtek szavak.

Ez jó, ez tetszik, s mi több valós vigasz, mások is óvják belső csendjeik,

s nem címeznek lókötőnek, nem mondják: Ez milyen pimasz!

Csodás huszonhetedike, a háborítatlanság napja ez!

Elszóltam magam, szemben a zöldséges néni integet.

Éppen nem hív senki, csak bentről az undok,

fogadnom kell a hívást, magamba morgok.

Fejbiccentés, széles mosoly következik, aztán megszakad a vonal,

a boltos üdvözöl, ráförmedek: Mi van?

Hiába, szólni kell, már megint elnézéssel kezdődik a nap,

nem tehetek róla, szép ez a korai gesztus,

de nálam még a tegnap este van.

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.01.27. @ 13:37 :: Kőmüves Klára
Szerző Kőmüves Klára 712 Írás
Később talán hosszabban bemutatkozom, most csak annyit; vidéki vagyok és főleg a verseket szeretem (olvasni ...és írni is :))