91 éves korában, természetes halállal hunyt el otthonában J. D. Salinger, a modern amerikai irodalom legfontosabbnak tartott alakja, a Zabhegyez? cím? világhír? regény írója – jelentette be csütörtökön az író ügynöksége. Salinger ötven éve teljes visszavonultságban élt egy kétezer lelket számláló, New Hampshire állambeli kisvárosban, 1963-ban megjelent utolsó kötete óta csak pletykák szálltak arról, dolgozik-e még, és ha igen, engedélyezi-e megjelenésüket. A család kérésére nem lesz gyászszertartás.
Jerome David Salinger (New York, 1919. január 1. – Cornish, New Hampshire, 2010. január 27.) amerikai prózaíró, akit leginkább 1951-es Zabhegyez? (The Catcher in the Rye) cím? regényér?l és visszahúzódó természetér?l ismert. 1965 óta nem adott ki semmilyen írást, valamint 1980 óta nem adott interjút.
Manhattanben született zsidó apa és ír katolikus anya gyermekeként. (Anyja betért amikor összeházasodott az apjával, J.D. csak a bar micvóján tudta meg, hogy csak félig zsidó) Az apja húsimporttal foglalkozott. Az ifjú Salinger a nyugati part különböz? állami iskoláit látogatta, majd a McBurney magániskolát. Ezután felvételt nyert a waynei (Pennsylvania) Valley Forge Military Academy-re. Itteni élményeir?l írta Zabhegyez? cím? regényét. A New York Universityt egy tengerjáró hajón való munka kedvéért hagyta el az els? éve után. 1938-ban A szülei Bécsbe küldték, hogy az apja cégénél tanuljon és fejlessze német és francia tudását. Egy hónappal az Anschluss el?tt hagyta el Ausztriát. A collegevillei (Pennsylvania) Ursinus Collegeba iratkozott be, ahol egy félévet végzett el. 1939-ben a Columbia Universityn irodalmat hallgatott Whit Burnetnél. ? közli el?ször lapjában Salinger egy írását. 1942-ben behívják a hadseregbe, részt vett a normandiai partraszállásban, a koncentrációs táborok felszabadításában. A hadseregnél ismerte meg Ernest Hemingwayt. Feleségül vett egy alacsony beosztású német hivatalnokot, akit magával vitt Amerikába. Kapcsolatuk néhány hónap után megromlott, Sylvia visszatért Németországba.
J. D. Salinger 31 évesen
1948-tól a The New Yorker cím? újságban publikált, amely már hat évvel korábban is kért t?le írást, egy részben önéletrajzi tárgyú m?vét a Slight Rebellion off Madisont. Ezt a m?vét a háború miatt csak 1946-ban jelentették meg. A Slight Rebellion off Madisonban jelenik meg Holden Caulfield karaktere, akinek kés?bb egy egész regényt szentelt: az 1951-ben megjelent Zabhegyez?t. F?m?vében egy frusztrált, kiábrándult és agresszív fiatal nemzedékr?l írt, rajtuk keresztül adva nyomasztó látleletet az amerikai társadalomról. A Zabhegyez? f?h?se, Holden Caulfield ennek a generációnak – és persze a mindenkori lázadó és elégedetlen kamaszkornak – az emblematikus alakja. Salinger ezzel a regénnyel csempészte be a káromkodást a magasirodalomba.
A m?vet több országban és egyes amerikai államokban is betiltották szabadszájúsága miatt (az átkozott szó például 255 alkalommal fordul benne el?). Ma évente 250 000 példányban kel el. 1953-ban néhány novelláját a The New Yorkerben közölték. 1961-ben adta ki a Franny and Zooeyt, 1963-ban a Magasabbra a tet?t, ácsok és Seymour: Bemutatás cím? kisregényeit. 1953-ban Cornish-ba (New Hampsphire költözött. Egy ideig részt vett a helyi közösség, az egyetemi diákság életében, kés?bb teljesen visszavonult. Kés?bb Marlowba költözött. 1955-ben összeházasodott Claire Douglas, egyetemistával, aki a kedvéért abbahagyta tanulmányait. Két gyermekük született, Margaret és Matthew. A Franny and Zooey cím? m?vében Franny karaktere Claire életén alapul. 1965-ben elváltak. 1965 óta nem publikált új m?vet. 1978-ban a Newsweek felröppentette a hírt, hogy egy nagyobb, második világháborús, romantikus regény kiadására készül, azonban a hír tévesnek bizonyult. A világtól elvonultan él. 1972-ben egy évig viszonya volt Joyce Maynard 18 éves írón?vel. Az ezredfordulón lánya, Margaret Dream Catcher: A Memoire címmel adta ki visszaemlékezéseit, amelyben sok Salinger-legendát cáfolt meg. Az író harmadik felesége a nála negyven évvel fiatalabb Colleen O’Neill.
Az író Margaret lányával
Könyvei
Zabhegyez? (The Catcher in the Rye, 1951)
Kilenc történet (Nine Stories, 1953)
Ilyenkor harap a banánhal („A Perfect Day for Bananafish”, 1948)
Ficánka bácsi Connecticutban („Uncle Wiggily in Connecticut”, 1948)
Öt perccel az eszkimó háború el?tt („Just Before the War with the Eskimos”, 1948)
A nevet? ember („The Laughing Man”, 1949)
Lenn a dingiben („Down at the Dinghy”, 1949)
Alpári történet Esmének, szeretettel („For Esmé with Love and Squalor”, 1950)
Szemem zöld és csacska szám („Pretty Mouth and Green My Eyes”, 1951)
De Daumier-Smith kék korszaka („De Daumier-Smith’s Blue Period”, 1952)
Teddy („Teddy”, 1953)
Franny és Zooey (Franny and Zooey, 1961)
Franny („Franny”, 1955)
Zooey („Zooey”, 1957)
Magasabbra a tet?t, ácsok és Seymour: Bemutatás (Raise High the Roof Beam, Carpenters and Seymour: An Introduction, (1963)
Magasabbra a tet?t, ácsok („Raise High the Roof-Beam, Carpenters”, 1955)
Seymour: Bemutatás („Seymour: An Introduction”, 1959)
Kiadott írásai
„Go see Eddie” (1940)
„The Hang of It” (1941)
„The Long Debut of Lois Taggett” (1942)
„A Boy in France” (1945)
„This Sandwich Has No Mayonnaise” (1945)
„A Girl I Knew” (1948)
„Slight Rebellion off Madison” (1946)
Kiadott és antológiában nem szerepl? írásai
„The Young Folks” (1940)
„The Heart of a Broken Story” (1941)
„Personal Notes of an Infantryman” (1942)
„The Varioni Brothers” (1943)
„Both Parties Concerned” (1944)
„Soft Boiled Sergeant” (1944)
„Last Day of the Last Furlough” (1944)
„Once a Week Won’t Kill You” (1944)
„Elaine” (1945)
„The Stranger” (1945)
„I’m Crazy” (1945)
„A Young Girl in 1941 with No Waist at All” (1947)
„The Inverted Forest” (1947)
„Blue Melody” (1948)
„Hapworth 16, 1924” (1965)
Ki nem adott írásai
„The Ocean Full of Bowling Balls”
„The Last and Best of the Peter Pans”
„Two Lonely Men” (1944)
„The Children’s Echelon” (1944)
„The Magic Foxhole” (1945)
Forrás:
[origo]
wikipedia.org
J. D. Salinger
FRANNY
Fordította: Elbert János
(részlet)
Ragyogó napsütés volt ezen a szombat délel?ttön, de azért mégiscsak felölt?-id? az egész heti ballonkabát-id? után, pedig mindenki azt remélte már, hogy a jó id? megmarad a várva várt hétvégére is – a Yale-meccs víkendjére. Vagy huszonöt diák várta az állomáson, hogy a tíz-ötvenkettessel befusson a szerelme, de legfeljebb hatan vagy heten merészkedtek ki a nyitott, szeles peronra. A többiek kis csoportokban ácsorogtak a f?tött váróteremben – itt is, ott is két, három, négy, füstöt ereget? fiatalember, hajadonf?tt –, és nagy hangon vitatkoztak, egymást túlkiabálva, mintha mindegyikük harsány, polemizáló szenvedéllyel, megfellebbezhetetlenül döntene el, egyszer és mindenkorra, egy olyan vitás ügyet, amelyet természetesen az egyetemen kívüli világ tüntet?leg-e vagy sem, de évszázadokon keresztül elkontárkodott.
Lane Coutell börberi kabátjában – amelybe nyilván tevesz?r bélést is gombolt – szintén ott várakozott öthat másik fiúval együtt a nyitott peronon. Vagy inkább velük is, meg nem is. Tíz percig vagy talán még tovább kívül maradt társai beszélgetésének l?távolán, így álldogált, hátát a Christian Science rácsos hirdet?táblájának vetve, keszty?tlen kezét a kabátzsebébe süllyesztve. Vörösesbarna kasmírsálja magasra csúszott a nyakán, és jóformán semmi védelmet nem nyújtott a hideg ellen. Egyszerre csak szórakozottan kihúzta jobb kezét a kabátzsebéb?l, és igazgatni kezdte sálját, de még miel?tt helyére igazította volna, meggondolta magát – benyúlt a kabátja alá, és a zakója bels? zsebéb?l egy levelet vett el?. Mindjárt olvasni is kezdte, kissé eltátott szájjal.
A levelet halványkék levélpapírra írták, gépírással. Gy?rött papírján meglátszott, hogy a címzett sokszor kivette a borítékból, és jó néhányszor elolvasta már.
Kedd, legalábbis azt hiszem
Drága Lane!
Fogalmam sincs, hogyan fogod kisilabizálni ezt az egészet, mert olyan pokoli a lárma ma este a hálóban, hogy jóformán a saját gondolatait se hallja az ember. Így aztán, ha melléütök, leszel szíves elnézni. Különben megfogadtam a tanácsodat, és újabban elég sokat forgatom az értelmez? szótárt, úgyhogy, ha most begörcsölt a stílusom, magadra vess. Az a lényeg, hogy most kaptam meg gyönyör? leveledet, és szeretlek, imádlak az ?rülésig stb., és alig várom a hétvégét. Elég baj, hogy nem tudtál benyomni a Croft House-ba, de végül is nem sokat tör?döm vele, hol lakom, csak meleg legyen, de ne legyen poloskás, és láthassalak néha, azazhogy minden percben. Mostanában ti. teljesen becsavarodtam. Egyszer?en imádom a leveledet, különösen azt a részét, ahol Eliotról írsz. Én már kezdek nem sokat tör?dni az összes költ?kkel, az egy Szapphót kivéve. ?t valósággal ?rülten bújom, de kérlek, hagyjuk a közönséges célzásokat, légy szíves. Lehet, hogy róla írom az évfolyamdolgozatomat, persze ha egyáltalán nekimegyek a speciálszigorlatnak, és feltéve, hogy az a tökfej, a tanárvezet?m, megengedi. „Meghal a kedves Adonisz, már mit tehetünk, Küthereia? – Hantoljátok el ?t, leányok, megszaggatva ruhátokat!” Hát nem isteni? ? végig ilyen. Szeretsz? Egyszer sem írtad abban az utálatos levélben. Utállak, amikor olyan reménytelenül szuperférfias és rezervuált vagy. (Jól írtam?) Persze nem igaz, hogy utállak, de nem bírom az er?s, szófukar férfiakat. Nem mintha te nem volnál er?s, de megértesz. Lassan akkora lesz a zsivaj, hogy a saját gondolataimat is alig hallom. Az a lényeg, hogy szeretlek, és szeretném már elküldeni a levelet expressz, hogy minél el?bb megkapd, feltéve, hogy egyáltalán találok bélyeget ebben a bolondokházában. Szeretlek, szeretlek, szeretlek. Tudod te egyáltalán, hogy összesen kétszer táncoltunk tizenegy hónap alatt? Azt az estét a Vanguardban nem számítom, ott úgy be voltál szíva. Nyilván irtó zavarban leszek. Mellesleg megöllek, ha ezt rám hagyod. A szombati viszontlátásig, bogaram!
Imádlak
Franny
Ui. Apa megkapta a röntgenjét a kórházból, mindannyian nagyon megnyugodtunk. Valamivel nagyobb, de nem rosszindulatú. Tegnap este beszéltem anyával telefonon. Mellesleg üdvözöl téged. Ezek szerint nem kell izgulnod a péntek éjszaka miatt. Nyilván nem is hallották, amikor bejöttünk.
U. Ui. Ha neked írok, mindjárt unintelligens liba lesz bel?lem. Vajon miért? Ezennel engedélyezem, hogy kianalizáld. Egyel?re az a fontos, hogy istenien sikerüljön ez a hétvége. Szóval, légy szíves, most az egyszer ne analizálj agyon mindent, f?képpen pedig engemet ne!
Szeretlek.
Frances s. k.
Lane ezúttal a levél felénél tarthatott, amikor er?szakosan, tolakodóan megzavarta az olvasásban egy tagbaszakadt fiatal fiú, bizonyos Ray Sorenson, aki az iránt érdekl?dött, nem tudná-e megmondani, hogy egyáltalán mi a fenét akar az a süket Rilke. Sorenson is a modern európai irodalom szemináriumra jár, ahová Lane (kizárólag negyedévesek és doktorálók részére), és hétf?n Rilke Negyedik duinói elégiá-ja a kit?zött téma. Lane ugyan alig ismerte Sorensont, de valami meghatározatlan undort keltett benne a fiú képe és modora, eltette a levelet, és közölte, hogy egyel?re ? se tudja, de gondolja, minden különösebb nehézség nélkül meg fogja érteni. – Irigyellek – mondta Sorenson. – Szerencsés pasas vagy! – Olyan álmatagon lökte ki a szavakat, mintha csak az unalom vagy türelmetlenség hajtotta volna oda Lane-hez, nem pedig az a szándék, hogy valami emberi diskurzust kezdjen vele. – Az istenit, hideg van – mondta, és egy csomag cigarettát vett el? a zsebéb?l. Lane észrevett egy meghalványult, de azért még elég felt?n? rúzsfoltot Sorenson tevesz?r kabátjának reverjén. Úgy festett, mintha már hetek, s?t hónapok óta volna ott, de Lane nem ismerte elég jól Sorensont ahhoz, hogy szóljon róla, és különben se érdekelte az egész. Meg aztán jött is már a vonat. Mindketten félbalra-át-félét csináltak, a berobogó mozdony felé fordulva. Ekkor kivágódott a váróterem ajtaja, és azok a fiúk is, akik eddig odabent melegedtek, jöttek kifelé a peronra egymás után, legtöbbjük olyan izgalomban, mintha mindegyik legalább három parázsló cigarettát szorongatna a kezében.
Lane is rágyújtott, miközben a vonat bedübörgött az állomásra. Aztán azoknak a szokása szerint, akiknek nincs valami nagy gyakorlatuk vonatok várásában, igyekezett szenvtelen arcot vágni, ami elég jól, s?t ragyogóan elárulta az érzéseit.
Franny az els?k között szállt le a vonatról, messze, a peron északi végén. Lane tüstént meglátta, és akárhogy próbálta is fegyelmezni az arcvonásait, magasba röppen? karja mindjárt elárulta a teljes igazságot. Franny észrevette, vadul visszaintegetett. Rövid mosómedve bundát viselt, és Lane, miközben lassan mozduló arccal, de gyors léptekkel ment feléje, visszafojtott örömmel nyugtázta magában, hogy ? az egyetlen ember a peronon, aki ismeri ezt a bundát. Eszébe jutott, hogy egyszer egy kölcsönkért autóban, félórás csókolózás után, a bundája hajtókáját is csókolgatta, mintha az is kívánatos része lett volna Frannynek.
– Lane! – üdvözölte Franny kitör? örömmel. ? aztán igazán nem tudott szenvtelen arcot vágni. Megölelte, megcsókolta a fiút. Afféle peroncsók volt: spontánul, ígéretesen kezd?d?, de mindjárt megtorpanó és csak amolyan homlok-összekoccantásba átszaladó. – Megkaptad a levelemet? – kérdezte a lány, és jóformán még egy lélegzetre hozzátette: – Egészen összefagytál, te szegény. Miért nem odabent vártál? Megkaptad a levelemet?
– Melyiket? – kérdezte Lane, miközben felkapta a lány b?röndjét. Sötétkék b?rönd volt, fehér szíjjal. Vagy egy féltucat ugyanilyet emeltek le éppen a vonatról.
– Nem kaptad meg? Már szerdán feladtam. Direkt levittem a postára…
– Ja, azt? Megkaptam. Ez az egész poggyászod? Mi ez a könyv?
Franny lepillantott a bal kezére, amelyben borsózöld vászonkötés? könyvecskét szorongatott. – Ez? Semmi különös – mondta. Kinyitotta a kézitáskáját, és belegyömöszölte a könyvet, aztán elindult Lane nyomában a hosszú peronon a taxiállomás felé. Belekarolt Lane-be, és beszélt, beszélt, alig vagy egyáltalán nem hagyva szóhoz jutni a fiút. El?ször valami ruhát említett, amelyik itt van a b?röndjében, de ki kellene vasalni. Aztán azt mondta, hogy vett egy édes kis vasalót, olyan cuki, hogy babaszobában volna a helye, de otthon felejtette. Meg azt is mondta, nem hinné, hogy három lánynál többet ismert volna az egész vonaton: Martha Farrart, Tippie Tobbettet meg ezt az Eleanor Izét, akit évekkel ezel?ttr?l ismer, még a középiskolából, Exeterb?l vagy honnan. A többiek mind jellegzetes Smith-pofák voltak – közölte Franny –, kivéve két lányt, akinek kiköpött Vassar-képe volt, és egy harmadikat, aki meg kiköpött Bennington- vagy Sarah Lawrence-pofa. Err?l a Bennington-Sarah Lawrencepofáról már azt lehetett hinni, egyáltalán ki se jön a vécéb?l – talán a falra firkált, vagy jégert hord, és azzal vacakolt egy óráig. Lane, miközben szaporán szedte a lábát, elmondta, mennyire sajnálja, hogy nem sikerült elintéznie Frannynek a Croft House-t – persze eleve reménytelen volt –, viszont sikerült egy nagyon szép, otthonos penziót találnia. Kicsi, de tiszta, meg ami kell. Frannynek tetszeni fog, nyugtatta meg Lane, és Franny szeme el?tt mindjárt meg is jelent egy kis fehér penzió deszkaburkolata. Három vadidegen lány egy szobában. Amelyik els?nek ér oda, megkaparintja magának a hepehupás díványt, a másik kett? osztozhat a rémes matracú franciaágyon. – Remek – mondta lelkesen. Néha képtelen volt leplezni bosszúságát a férfiak tehetetlensége miatt általában, és Lane-é miatt különösen. Eszébe jutott egy New York-i es?s éjszaka, amikor a színházból hazamenet, Lane a járdaszéli jótékonyság gyanús nagylelk?ségi rohamában hagyta, hogy az a szörny? szmokingos pasas elhappolja a taxit az orra el?l. Nem mintha nagyon fennakadt volna a dolgon – istenem, szörny? lehet férfinak lenni és taxikat szerezni az es?ben –, de az emlékezetébe vés?dött, hogy milyen ijeszt?, szinte ellenséges volt Lane arca, amikor visszajött hozzá a járdára. Furdalta a lelkiismeret, hogy ilyesmiken jár az esze, és színlelt gyengédséggel megszorította a fiú karját. Taxiba ültek. A fehér szíjas sötétkék b?röndöt a sof?r mellé tették.
– Bedobjuk a b?röndöt meg a cuccot a szobádba, csak éppen behajítjuk az ajtón, és megyünk ebédelni – mondta Lane. – Szörny? éhes vagyok. – El?rehajolt, és bemondta a címet.
– Jaj de nagyszer?, hogy látlak! – mondta Franny, amikor a taxi elindult. – Nagyon hiányoztál. – Mire kimondta, már rá is jött, hogy nem ezt akarta mondani. Ismét lelkiismeret-furdalást érzett, a kezébe vette Lane kezét, és szoros, meleg kapocsba f?zte ujjait a fiú ujjaival.
Forrás
http://www.tar.hu/vt6605/read/konyv/salinger/
http://terebess.hu/keletkultinfo/zooey1.html
Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:40 :: H.Pulai Éva
