Péter Erika : A Mikulás civilben, azaz kis ünnepi horror

 

 

Kellemes Karácsonyt! – hirdetik óriási plakátokon a helyi multik. Az idén újabb meglepetést szereztek a vásárlóknak. Az egyik bevásárlóközpont el?csarnokában zongora szól, halk szalonzene. Micsoda ötlet! Talán megkönnyíti a vásárlás nyúgös perceit.

    A nagy karácsonyfa körül a  Mikulás osztogatja a szaloncukrot. Mindennap feljön az emeletre is, oda, ahol dolgozom. Megkérdezi, hogy jó voltam-e, és mindig megajándékoz egy szem szaloncukorral. Jóságos mosolya mögött keresem az embert.

    – Ismerlek én téged, Mikulás ? – kérdezem tőle tegnap kíváncsian.

    – Nem  hinném – mosolyog, s kissé lejjebb húzza fehér műanyagbajuszát. Így sem ismerős. Erre illendően bemutatkozik, és beszélni kezd. 

    ­­– Egy temetkezési vállalatnál dolgozom. Halottakat öltöztetek, és sminkelek.

    Bizonyára elsápadok, mert így folytatja: 

– A kórházakban egy gumikesztyűt használnak szobánként a nővérek, úgy nyúlnak hozzá a beteghez, én meg mindenkihez tiszta kesztyűt húzok. A minap is, egy fiatal lányt menyasszonynak kellett öltöztetnem, mondtam is a főnökasszonynak, hogy két házasságom volt, de eddig csak vetkőzettem…

    Talán folytatná tovább, de szerencsére otthagy, mert meglát két pici gyerkőcöt. Belenyúl nagy zsákjába és folytatja az adományozást. Melegszik tenyeremben a szaloncukor, s épp indulnék a szemétkosár felé, azután mégis meggondolom magam. Kibontom a piros papirost és megeszem a csokit.  

   Azt is megbocsátom neki, amire már napokkal ezelőtt rájöttem, hogy a folyosó végére, a kijelölt dohányzóhelyre jár cigarettázni. Mert nem értem, hogy cigizhet egy Mikulás? Szerencsére a gyerekek nem látják.

    Én meg…

– Csak nem gondoljátok, hogy sznob vagyok?-

    Kellemes Karácsonyt kívánok inkább – mindenkinek!    

Legutóbbi módosítás: 2009.12.21. @ 15:28 :: Péter Erika
Szerző Péter Erika 568 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/