Kellemes Karácsonyt! – hirdetik óriási plakátokon a helyi multik. Az idén újabb meglepetést szereztek a vásárlóknak. Az egyik bevásárlóközpont el?csarnokában zongora szól, halk szalonzene. Micsoda ötlet! Talán megkönnyíti a vásárlás nyúgös perceit.
A nagy karácsonyfa körül a Mikulás osztogatja a szaloncukrot. Mindennap feljön az emeletre is, oda, ahol dolgozom. Megkérdezi, hogy jó voltam-e, és mindig megajándékoz egy szem szaloncukorral. Jóságos mosolya mögött keresem az embert.
– Ismerlek én téged, Mikulás ? – kérdezem tőle tegnap kíváncsian.
– Nem hinném – mosolyog, s kissé lejjebb húzza fehér műanyagbajuszát. Így sem ismerős. Erre illendően bemutatkozik, és beszélni kezd.
– Egy temetkezési vállalatnál dolgozom. Halottakat öltöztetek, és sminkelek.
Bizonyára elsápadok, mert így folytatja:
– A kórházakban egy gumikesztyűt használnak szobánként a nővérek, úgy nyúlnak hozzá a beteghez, én meg mindenkihez tiszta kesztyűt húzok. A minap is, egy fiatal lányt menyasszonynak kellett öltöztetnem, mondtam is a főnökasszonynak, hogy két házasságom volt, de eddig csak vetkőzettem…
Talán folytatná tovább, de szerencsére otthagy, mert meglát két pici gyerkőcöt. Belenyúl nagy zsákjába és folytatja az adományozást. Melegszik tenyeremben a szaloncukor, s épp indulnék a szemétkosár felé, azután mégis meggondolom magam. Kibontom a piros papirost és megeszem a csokit.
Azt is megbocsátom neki, amire már napokkal ezelőtt rájöttem, hogy a folyosó végére, a kijelölt dohányzóhelyre jár cigarettázni. Mert nem értem, hogy cigizhet egy Mikulás? Szerencsére a gyerekek nem látják.
Én meg…
– Csak nem gondoljátok, hogy sznob vagyok?-
Kellemes Karácsonyt kívánok inkább – mindenkinek!
Legutóbbi módosítás: 2009.12.21. @ 15:28 :: Péter Erika