Mondhattam volna; elvetted legszebb éveim,
mert mi nők, tagadhatatlan, így szólunk rendszerint,
valahányszor elfelejtjük, a szerelem nem kiszámolósdi,
szükségtelen ezért a múltat sutba vágni.
Szemedre vethettem volna; kellett másnak teste,
kellett, mint zöldség a déli szárnyas levesbe, de
beláttam, már testvér vagy inkább, esetleg barát,
ne szólj, csak kísérj, mint robogó autókat az útszéli fák.
Folydogálj mellettem, mint folyó, ha partján ballagok,
tudni akarom, sekély vagy mély a víz, én hány centi vagyok.
Az első perc, hideg zuhany, aztán vad törülközés,
később beismerés, évek távlatában már elismerés,
ha biccentünk fejünkkel, s mosolygón
tányérdobálásra gondolunk…
Te babakocsit tolsz,
mi kéz a kézben, valaki mással,
nagyon boldogok vagyunk.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:58 :: Kőmüves Klára
