Azon az ablakon
nem látszott át az ég,
visszatükrözte szösz-haját,
s szeme tenger-színét.
Befútt a szél a réseken,
fehérlett künn a rét,
s lázas szemmel csodáltam
kezének lágy ívét.
Új irkát vett el?,
(kötése tiszta, kék)
s türelmes szóval mondta:
Tanulnod kéne még.
Sárgán pislant a lámpa,
a t?z kacsintva ég,
t?z-fény lobban az arcán.
Csodálni kéne még!
Nagynéném szólt: Fiam,
indulni kéne rég!
Arca, ezernyi ránctól
repedt, mint régi kép.
Zavartan elbúcsúzom.
Találkozunk mi még!
Ajtóból visszanézve
csodálom. Oh, be szép!
Otthon hideg az ágyam.
Gyermekszobám sötét
árnyait lágyan oldja,
a holdvilágos ég.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:50 :: Efraim Arie Staub
