Szilágyi Hajni - Lumen : Maradék idő

A Szerelemnek – 2008. október 25. –

Hogy miért szeretsz engem,
és miért találtál rám,
honnan indultál, és meddig maradsz,
napok, hetek, hónapok, évek…
nem nézek vissza, túl mély a távolság.
Tán egyszer megsúgják az álom- Istenek,
hogy miért te, és miért én lettünk
a mindörökké mi,
a kéz a kézben szeretők,
az együtt-, egymásba-, szerelembe-lélegzők.

Tegnap még a versek hangja
harapott szelíden ajkunkba,
feledni akartuk az álmainkat karcoló
csókok véres ízét.
A kiejtett hazug szavak keresztként
vésődtek homlokunkra,
ínakat tépett, csontokat tört a hiány,
szemünk mögé, árkok mélyébe sírtuk
egykor volt önmagunkat.
Az alkony puhaságába nyúltál értem,

sóhajaink az egeken túlra,
egy elhajított kavicsálomba hullottak.
Maradék időnket tengerre fektették az Istenek,
széllel játszva, hullámokhoz simulva,
szótlan széttártuk kezeinket.
A
fényt kerestük, kapaszkodót,
a kérdést és a választ,
egy némán zuhanó csillagot.

Ma a szerelem a falra rajzolja
árnyékunkat valóságként,
ahogy az est illatunkat szobánkba zárja,
résnyire nyíló ablakunkra lehelem neved,
sziluetted fénye táncol a szememben,
ujjaimmal játszok szádon,
megrajzollak a jövőnek
a ránk hajló horizontra vésem a hidat,
hozzád indulok…
Veled.

Életed újra és újra életemhez kanyarog,
csönded vagyok lelked szigetén,
szívedbe gömbölyödve zajongok,
ki és betakargatom átutazott álmaink.
Véred egyre hangosabban zubog,
szíved lüktetése világom öblében pihen,
árnyékomhoz fekszel, vágyam érinted,
szétáradsz bennem estéből reggelre,
majd elcsendesülsz fáradtan
a szanaszét hagyott sóhajokban.
Álmunk szemünkre csukódik,
csattan az est guillotine hangja,
ma könnytelen feloldozás van,
ma alszanak az Istenek,
ma nincs bűnös,
ma nem lehet áldozat.

Holnapra levetkőzöm benned,
hogy könnyű legyen az újabb átutazás,
átölel minket ez az ismeretlen szédülés
testünkre indaként fonódik
az örökké tartó szárnyalás.
Pedig félünk… hisz tudjuk…
nem hosszú életűek a törtszárnyú lepkék,
de addig is tarts magadban,
mintha ki és belélegeznél.
Szorítsd arcom arcodhoz, s vigyázz rám,
úgy ahogy kezem fogtad
az októberi szélben, és súgtad
az égi oltár elé térdepelve…
mindörökké veled holtodiglan-holtomiglan.
Csupasz vagyok, nézd …
szememben kattog az idő,
szívem, szerető burkod nélkül,
csak egy magányos dermedt vérfolyó…

…gyere, áradj velem…
… sodródjunk tovább időtlen világunkba…

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"