Rácsai Róbert : Oscar Wilde: A readingi fegyház balladája I.

Skarlát kabátját nem hordta
Mert keze is vörös volt,
Vér- s borfoltos, így találták,
S véle ott hevert a holt,
A szegény n?, kit szeretett,
S az ágyban meggyilkolt.

I.

 

Skarlát kabátját nem hordta

Mert keze is vörös volt,

Vér- s borfoltos, így találták,

S véle ott hevert a holt,

A szegény n?, kit szeretett,

S az ágyban meggyilkolt.

 

Ott vonult fegyencek között,

Elny?tt, szürke ruhában,

Krikett sapka volt a fején

S lépdelt könnyed-vidáman,

De embert, ki ily vágyva néz,

Én sohasem láttam.

 

Nem láttam még ilyen szemet,

Mely ily sóvár és tág,

Nézte azt a kis kék sátrat,

– Ott bent égnek hívták, –

Minden tovaúszó felh?t,

S rajtuk ezüst vitorlát.

 

Sétáltam én bús lelkekkel,

Hol börtönút kanyarog,

S gondolkoztam: mi volt b?ne,

Kicsi, vagy komoly dolog?

És mögöttem így szólt egy hang:

Az a fickó lógni fog.

 

Krisztusom! Mintha a börtön

Forgott volna velem,

És az ég tüzes sisakként

Lángolt volna felettem;

S bár az én lelkem is sajgott,

Azt a kínt nem éreztem.

 

Akkor értettem csak meg, hogy

Mért ment oly gyors léptekkel,

S mért néz fel a tüzes égre

Sóvárgó szemekkel;

Megölte azt, kit szeretett,

És így halnia kell.

 

Ám minden férfi gyilkolt már,

Elmondom én, halljad hát!

Van, aki egy pillantással,

Más szép szóval, ami bánt,

A csók a gyáva fegyvere,

A bátor kardot ránt!

 

Van, aki még ifjan gyilkol,

És más meg mikor agg,

Van, kinek a kéj a fegyver,

Másnak aranydarab,

Ám ki irgalmas, kést használ,

Mert úgy a leggyorsabb.

 

Lehet a láng nagy, vagy kicsi,

Ki adja, s veszi megint,

Van, ki könnyek közt teszi meg,

Míg más csak rálegyint,

Mert minden férfi gyilkolt már,

De mégsem hal meg mind.

 

Nem hal csúfos szégyenhalált

A gyalázat napján,

Kend? nem fedi a szemét,

S nincs hurok a nyakán,

Lyuk sem nyílik lába alatt,

Hogy elnyelje aztán.

 

Néma strázsái nem néznek

Éjjel-nappal felé,

Kik lesik, hogy sír vagy imát

Mormol maga elé,

S ?rzik, ki ne lopja magát,

Hisz’ ? a börtöné.

 

Nem kel hajnalban, hogy lássa,

?érte jöttek-e,

Fehérruhás vacogó pap,

Bíró, csupa fekete,

S éjszín ruhás igazgató,

Arcán sárga végzete.

 

Nem pattan fel, nem kapkod, hogy

Rabruhája hol lehet,

Míg gúnyos orvos nézi azt, 

Hogyan ráng az ideg,

Pörölycsapás minden hang, míg

Az órája ketyeg.

 

Nem ismeri azt a szomjat,

Mi torkát kaparja,

Mikor jön a keszty?s hóhér,

Hogy az ajtót nyissa,

Megkötözi, s szomjat többé

Már nem érez torka.

 

Nem hajt fejet, hogy hallgassa,

Mit mond a gyászbeszéd,

S sz?köl? lelke se súgja:

Nem halott, hisz’ mozog még,

Koporsót se pillant, amint

Az undok helyre lép.

 

Üvegtet?n át nem nézi

A messzi kék eget,

Nem mond imát száraz ajka,

Mely gyors végért eped,

És nem érzi, hogy Kajafás

Arcát csókolja meg.

 

Oscar Wilde: The ballad of the reading gaol

 

I.

 

He did not wear his scarlet coat, 
For blood and wine are red, 
And blood and wine were on his hands 
When they found him with the dead, 
The poor dead woman whom he loved, 
And murdered in her bed.

He walked amongst the Trial Men 
In a suit of shabby grey; 
A cricket cap was on his head, 
And his step seemed light and gay; 
But I never saw a man who looked 
So wistfully at the day.

I never saw a man who looked 
With such a wistful eye 
Upon that little tent of blue 
Which prisoners call the sky, 
And at every drifting cloud that went 
With sails of silver by.

I walked, with other souls in pain, 
Within another ring, 
And was wondering if the man had done 
A great or little thing, 
When a voice behind me whispered low, 
“That fellow’s got to swing.”

Dear Christ! the very prison walls 
Suddenly seemed to reel, 
And the sky above my head became 
Like a casque of scorching steel; 
And, though I was a soul in pain, 
My pain I could not feel.

I only knew what hunted thought 
Quickened his step, and why 
He looked upon the garish day 
With such a wistful eye; 
The man had killed the thing he loved 
And so he had to die.

Yet each man kills the thing he loves 
By each let this be heard, 
Some do it with a bitter look, 
Some with a flattering word, 
The coward does it with a kiss, 
The brave man with a sword!

Some kill their love when they are young, 
And some when they are old; 
Some strangle with the hands of Lust, 
Some with the hands of Gold: 
The kindest use a knife, because 
The dead so soon grow cold.

Some love too little, some too long, 
Some sell, and others buy; 
Some do the deed with many tears, 
And some without a sigh: 
For each man kills the thing he loves, 
Yet each man does not die.

He does not die a death of shame 
On a day of dark disgrace, 
Nor have a noose about his neck, 
Nor a cloth upon his face, 
Nor drop feet foremost through the floor 
Into an empty place

He does not sit with silent men 
Who watch him night and day; 
Who watch him when he tries to weep, 
And when he tries to pray; 
Who watch him lest himself should rob 
The prison of its prey.

He does not wake at dawn to see 
Dread figures throng his room, 
The shivering Chaplain robed in white, 
The Sheriff stern with gloom, 
And the Governor all in shiny black, 
With the yellow face of Doom.

He does not rise in piteous haste 
To put on convict-clothes, 
While some coarse-mouthed Doctor gloats, and notes 
Each new and nerve-twitched pose, 
Fingering a watch whose little ticks 
Are like horrible hammer-blows.

He does not know that sickening thirst 
That sands one’s throat, before 
The hangman with his gardener’s gloves 
Slips through the padded door, 
And binds one with three leathern thongs, 
That the throat may thirst no more.

He does not bend his head to hear 
The Burial Office read, 
Nor, while the terror of his soul 
Tells him he is not dead, 
Cross his own coffin, as he moves 
Into the hideous shed.

He does not stare upon the air 
Through a little roof of glass; 
He does not pray with lips of clay 
For his agony to pass; 
Nor feel upon his shuddering cheek 
The kiss of Caiaphas.

Legutóbb szerkesztette - Rácsai Róbert
Szerző Rácsai Róbert 171 Írás
1971. február 6.-án születtem Veszprémben, azóta is itt élek feleségemmel és két fiammal. Angol nyelvet tanítok. Verseket, esszéket írok, 2016-ban jelent meg első verseskötetem Séták Fiaimmal címmel. Korábban folyóiratokban, antológiákban jelentek meg írásaim. Emellett főleg ír költők, írók verseit illetve drámáit (Oscar Wilde, Joseph Mary Plunkett, Pádraic H. Pearse, W.B. Yeats, stb.) fordítom. Fordításaim egy része megtalálhatók a Magyarul Bábelben c. honlapon.Több megjelent különféle folyóiratokban, újságokban, néhány Yeats versfordításom pedig az EFACIS nemzetközi kiadványában is szerepel (Leuven, 2015). Jelenleg egyfajta történelmi regényfélén dolgozom. Hobby: nyelvészet, Tolkien nyelvei, íjászat, ásványok, olvasás, írás, filmek... sok minden.