Szendrői Csaba : Autosave

Nyomtatás

Zsaroltatom magam,

Csendben szemet hunyok

Sarkon álló ösztön énem,

Visszafogott Ember-élet,

Állatos mivoltom

Lelkes konzumsága,

Oldozom a ketrecet,

Tartós vérontásban

Emlegetem vissza a jöv?t,

– tegnap ilyenkor mának láttam,

Lámpással árnyat játszom benne,

Szórakoztatom a félhomályt,

Ma pont a helyemben járok,

Elfogadásom kalandja lassan elér,

Foltokban látom a múltat,

Engedem is foszlásnak,

Mosolyogva integet nekem az anno,

Pandóra szelencéjét alaposan

A Dunába vágom,

Nem kellenek már a titkok,

Csak oldódni a „hovában”

 „továbbá a ne továbban”

Megdobálom kortársaim nagy részét apróval,

Apropó a naplopókat,

Dühösen magamra zárom a világmindenséget,

Hatalmas kuckó, nincs benne közhely,

Újként élem meg minden befelé áramló lélegzetem,

Szívemet másodpercenként vérrel etetem,

Dadogó szavaim kijavítja a szempár,

Félelmek, kényszerek, bánat,

A világon van tán, de bennem nincs már.

?rült realitás, reális ?rület…