Schődl Gábor : Volapük történet

VKV

 

 

A távoli Volapükia Közlekedési vállalata (VKV) bebukott!

Aki ennél a cégnél félórát ledolgozott, milliós végkielégítéssel távozhatott! Persze az ügy csak első pillantásra tűnik természetesnek. Ide csak haverokat, ajánlással rendelkező, megbízható munkavállalókat vettek fel és csak vezető pozícióba. Mielőtt valaki gépkocsivezetői állásra gondolna, ki kell ábrándítanom! Humánpolitikai igazgatónak, fejlesztési igazgatónak és egyéb fontos pozícióba kerültek a cég kebelén belül. Mivel kicsi a világ a fejlesztési igazgató, Volap Béla, anyai ágon magyar származású. Ő vállalta a riportot.

— Kedves Volap úr! Miként került be, illetve félév után ki a cégtől!

— Kérem, újsághírdetésre jelentkeztem!

— Ez így nem teljesen igaz, kedves Volap úr, mi egészen másként vagyunk informálva…

— Persze, hogy nem, de, hogy ügyeljünk a látszatra, muszáj volt eljátszani ezt a kis színjátékot. Erzsike már tudott a jöttömről, Illetékes úr már felhívta, hogy én leszek a nyertes!

Megállapodtunk a havi kétmillió nettóban, amit még feltornázhatok egy kis prémcsivel. Rögzítettük, hogy kirúgás után 30-milliós végkielégítést kapok.

A lényeges dolgok megbeszélése után rátértünk, hogy mi lesz a feladatom.

— Bélám, Neked az lesz a feladatod, hogy elköltsél 180-millát, kutatásra. Ehhez igénybe veszed a nagynénémet, mondjuk tanácsadónak. A titkárnőd az igazgató úr lánya lesz!

— És mit kell kutatnom?

— Semmit, Bélám! Persze lesz neve a projektnek: Elektromos jegy kifejlesztése a VKV járataira.

— De én Cukrászipari diplomával rendelkezem!

— Éppen ezért esett rád a választás, még véletlenül se tudd megcsinálni! Tudod, mibe kerülne? Kell azonban egy kis parasztvakítás a kedves utasok irányába! A pénzeket meg szétdobjuk, legalább mi éljünk jól! Kapsz egy csúcskategóriás Audit, ezzel járod a várost. Megálltok, és kedélyesen leereszkedsz a nép közé, kikéred a véleményüket, amit mi természetesen leszarunk, de érezzék a magas szintű törődésünket! És az átverési projekt keretében elhelyezünk a villád előtt egy buszmegállót, hogy egy véletlenül arra járó fotóriporter lekaphasson, prezentálva, hogy a VKP-vezető is igénybe veszik a tömegközlekedést! Ezért, természetesen külön jutalmat, 600-ezret kapsz utazásonként…

 

Hát valahogy így történt, de bocsásson meg, sietnem kell egy munkaügyi megbeszélésre.

Valamiből nekem is élnem kell…

 

Legutóbbi módosítás: 2009.08.25. @ 11:14 :: Schődl Gábor
Szerző Schődl Gábor 55 Írás
Epipapi vagyok, aki próbál humorizálni.... Skype-schodl2941 Csak szépen, sorjában hívjatok....