Végre egy vers, AMINEK NINCS ÉRTELME!
Ó, Nagy Manitu,
Fohászom szálljon hozzád,
Bölcs sziú, jász-hajdú törzsf?,
Érje el füstöm szobád,
Vagy menjen egyenesen tovább
A végtelen vadászmez?kre,
Hol majd én is veled hajtom a
Szarvast és a t?ke-
Halat.
Ó, Nagy Manitu!
Szemt?l szembe akarok
Veled, az es? után takaró-,
Vagy köpönyeg –
De mindegy.
Mert én csak azt akartam
leírni (de csak akartam)
Két versszakban,
hogy milyen jólesik az
Embernek néha a száraz
Kubai szivar.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.12. @ 18:00 :: Pogány Gábor Máté
