Meleg volt. Fülledt, embert és állatot gyötrő, víz után sóvárgó meleg. Ott kint, távol a határban, tikkadt juhok legelték a felégett füvet. A juhász valahol a hősön szívta ócska pipáját, gyöngyöző homlokát törölgetve, munkára buzdította puliját:
— Hajtsd meg, Ügyes, no! Hozzad vissza őket!
Romos kedvvel vágott ki a kutya a fa árnyékából. Hangosan csaholva terelte vissza az elkóborolt jószágot. Kis idő múlva lógó nyelvvel tért meg gazdájához. Amaz, mint valami alamizsnát, szalonnabőrt vetett neki. A kutya hálás szemekkel falatozott.
Nem messze tőlük, a tanyaudvaron, tízéves forma kölök játszadozott a napszítta homokon. Apró késével sípot farigcsált. A forgácsok koszos lábára hullottak, de ez mit sem zavarta, annyira belemerült munkájába. A ház előtt, kajszit magozott a gazdasszony. Mellette, a veszettül lobogó tűz fölött, hatalmas kondérban lekvár rotyogott. Lusta komondor heverészett a kapu mellett. Nagy néha felemelte farkát, netán megmozdította füleit, így zavarva el az egyre jobban elszemtelenedő legyeket. Bent a baromfiudvarban tyúkok kapirgáltak reménytelenül. Férjük, a büszke tarajos, szétvetett szárnyakkal pihegett szemétdombján.
Megszólalt a gyerek.
— Ídesanyám! Hallgassa csak! — ezzel megfújta a sípot.
Felkapta fejét a komondor, megugrottak a tyúkok, a szemétdomb ura majd szörnyethalt ijedtében, amikor meghallotta az éles, sivító hangot.
Kacagott a lurkó, mosolygott az asszony.
— Ügyes vagy, Palkó! Még a végin mestörembör lesző! Möglásd!
Ültéből felpattant a gyerek, odaszaladt a kúthoz. Meghúzta a vödröt, rátapasztotta kiszáradt ajkait, mohón ivott. A hideg víz lefolyt az állán, rá pucér testére. Amikor befejezte, kézfejével törölte meg száját. Odakiáltott anyjának.
— Idesanyám, oszt apám mikor gyün?
Megcsóválta fejét az asszony. Foghegyről válaszolt.
— Addig jó, míg nincs itthol! He, mit akarol vele? Megint bérúg, oszt eltángál!
Palkó elengedte füle mellett anyja megjegyzését, és összehúzott szemekkel az utat kémlelte. Mint egy magának mondta:
— Biciklit ígért néköm az apám! Igazi biciklit!
Legyintett az asszony.
— Örüjjé, ha nem korcsmára köti a süldőkér kapott pízt! Azt te még biciklit akarol? Bomlott vagy te, kölök! Möglásd! Mögint bérúgik!
Mint egy lezárva a beszélgetést felkiáltott a gyerek.
— Gyön! Ott gyön a!
És valóban! Egy bizonytalan járású, tántorgó alak közeledett az út porában. Szemmel láthatóan több volt benne a bor, mint az élet. Szinte átbukott a kapun. A kutya rá sem hederített, megszokta már a borissza gazdát. Tovább hajtotta bundájáról a legyeket.
A gyerek apja elé állott
— Idesapám! Hun a biciklim? — kérdezte.
Nehezen állt lábain az ember. Annál nehezebben már csak a szavakat préselte ki borgőzös, fogatlan szájából.
— Huss innét, te fattyú! A biciglid? Itten van a biciglid te, te Isten csapása! — ezzel felemelte a kezében lévő demizsont, és a gyerek felé sújtott vele.
De az, mint a gyík, elugrott, és befutott az udvar végében álló istállóba. Ott átölelte a csendben kérődző tehén nyakát, és könnyes szemekkel panaszkodott.
— Látod-e, te, Piros? Mögint részög! Elitta a biciklimet! A rosseb ájjon a beleibe!
Közben a férfi betántorgott a verandára és leült az asztalhoz. Kiüvöltött asszonyának.
— Maris he! Aggy ennem!
A nő becsoszogott a konyhába. Letette férje elé a lábost, benne valami pörköltfélét, meg a kenyeret.
Reccsent az ember hangja.
— Poharat!
Töltött magának egy pofa bort, tört a kenyérből, és csámcsogva zabált.
Az asszony tovább tette kint a dolgát, amikor előfutott Palkó az istállóból. Már messziről kiabált.
— Idesanyám! Idesanyám! Gyüjjön hamar, a Piros… Jaj, a Piros!
Ültéből ugrott fel az asszony. Borult a kosár, a sok finom barack szertegurult az udvaron, de ki törődött most azzal! Szaladtak az istállóba. Bőgött a tehén, istentelenül bőgött. Hátsó fertályából két mellső láb meredt kifelé. A születendő élet első jele. Az asszony látott már ilyet, sőt csinálta is már. Segített már tehén ellésénél, de a Piros, az más! Az még csak üsző, ez az első ellése! Mi lesz most? Hej, ha az ember józan lenne! Kihúznák. Hárman csak kihúznák valahogy azt a bornyút! Rákiáltott a gyerekre.
— Nosza, Palkó! Hozzá kötelet! Jó erőset! És hidd ide apádat!
Elfutott a gyerek, az asszony a kínlódó állatot simogatta.
— Jól van Piros, nem lesz baj, meglásd… Szép bornyad születik! Segítünk.
A tehénre azonban cseppet sem hatottak a vigasztaló szavak. Úgy bömbölt, mint akit nyúznak.
Jött a gyerek, kezében a kötél.
— Apád?
Megrántotta Palkó a vállait.
— Részög! Részög, mint a csap!
Közben az asszony kötelet hurkolt az üszőből kilógó patákra. Nekiveselkedett anya és fia. Teljes erőből húzták a borjút kifelé. Bőgött a tehén, keservesen bőgött. Könny csillogott szemeiben. Veszett birkózás kezdődött ember és állat között.
— Nem gyön! A fene belé! Elpusztul! — szitkozódott az asszony.
A kötél felsértette kezeiket, csúszkáltak a tehénszarban, vizeletben. Palkó elvágódott, arcába fröcskölt a trágya, vérzett a térde. A borjú nem mozdult. Beleszorult a szülőcsatornába. Az asszony feltűrte ruhája ujját, belenyúlt a tehénbe, a borjú fejét kereste. Vakon tapogatózott:
— Lent van a feje! Az Isten verje meg! Nem bírom fölemelni! Nem bírom!
Megint a kötelet húzták, cibálták. Az üsző egy hatalmas bőgéssel felbukott, oldalára fordult. Palkó már sírt tehetetlen dühében.
— Idesanyám, csinájjon valamit! Megfullad a bornyú! Megfullad!
Egy gerendához kötötték a kötél végit. Nógatták a tehenet.
— Gyerünk, Piros! Állj föl! Húzd ki magadbúl, húzzad!
Ostorral verték, hogy felálljon és elinduljon. Mind hiába, az üsző nem mozdult. Már nem is bőgött. Csak szomorú szemekkel, teljesen elgyengülve feküdt a ganéban, és várta sorsa beteljesedését.
— Hej, ha apád hozta vóna a biciklit! Elmehetnél a doktorér! Az segítene, tán még segítene!
A gyerek ült a tehén mellett, simogatta az állat nyakát, és zokogott.
— Idesanyám, meghal a Piros! Jaj, Istenem, meghal a Piros! Segíccsen neki, ídesanyám, segíccsen!
Maris szomorúan csóválta a fejét. Nehezen, mint akinek mázsás súlyok vannak vállain, ment a kúthoz. Vizet húzott, bevitte az üszőnek. Letette az állat mellé. Amaz pihegett a melegtől, kimerülten nézte a vödröt, ereje annyi nem volt, hogy fejét felemelve igyon belőle. Vér folyt az állatból.
— Valami mögpattant benne — mondta az asszony, és magára hagyta fiát Pirossal.
Bement a házba. Férje saját ürülékében hortyogott a nyári konyha döngölt padlóján. Kezével görcsösen markolta a demizson fülét. Maris mosogatott. Hangosan csapkodva pakolta a tányérokat, evőeszközöket. Kábult álmából felriadt a férfi. Az asszony undorodva nézett rá, annyit mondott csupán:
— Elpusztult a Piros! Mögdöglött!
A férfi borgőzös tekintetével fel sem fogta, hogy mi történt. Bambán meredt feleségére. Rekedten ejtette ki a szavakat, miközben felemelte poharát.
— Aggy innom, he! Tőccs bort, mer’ kettéhasítalak! Nem hallottad? Tőccs!
Legutóbbi módosítás: 2009.07.13. @ 16:27 :: S. Szabó István