Dékán András : Grappa

 

Az els? szabadságukon voltak a külszolgálat kezdete óta. Dobozi megkérte a sógorát, hogy fizessen be egy utazási irodánál egy hatszemélyes apartmanra, Bibione-ba. Úgy tervezték, hogy hazafelé kocsival mennek, hajóval Marseille-ig onnan Velence, és egy hét Bibione, az öccsével és annak feleségével. Ezért kellett a nagyobb apartman. Hosszas rábeszélés eredménye volt, hogy az öccse elfogadja a meghívást. Dobozi mindössze annyit kért, hogy június 26.-án, péntek reggel legyenek Velencében. 

– Ti is megérdemeltek egy kis pihenést, tesó. Az anyagiakkal meg ne tör?dj, szülinapi ajándék, neked, meg a sógorasszonynak. Egy éve nem láttuk egymást, most egy kicsit eleresztjük magunkat. Gyerekek nélkül, csak mi négyen. 

Nehezen, de végül sikerült rábeszélni a testvérét.

Fiukat, Csabát egy héttel hamarabb hazavitte az egyik külkeres a nagyszül?khöz.

Most izgatottan lesték a busz érkezését a velencei buszpályaudvaron. Reggel fél nyolc volt. Az éjszakát Mestre-ben töltötték egy magánháznál, el?re kifizették a szállást, hogy korán tudjanak indulni, a találkozóra. A kocsit egy parkolóházban hagyták a pályaudvar mellett.

Befutott a busz. Mikor meglátta a testvérét, ordítva rohant felé. 

– Tesó!

A leszálló utasok furcsán néztek az összekapaszkodó négy emberre, mit tudták ?k, hogy mire ez a sírós öröm.

A csomagot betették a poggyászmeg?rz?be, és a szemközti kávézók egyikében megkávéztak, majd mivel a szállás csak 14 órától volt elfoglalható, várost nézni indultak. Vaporettóval a San Marco-ig. majd gyalogosan össze-vissza. Egy kis pizzériában ebéd, majd vissza a parkolóba az autóhoz.

Megállapodtak, hogy valamelyik nap visszajönnek, mert fél nap Velencére kevés, de talán egy nap kicsivel több. 

Fél négy körül értek Bibione-ba. Az utazási irodát hamar megtalálták, és kellemes meglepetés volt a magyarul beszél? alkalmazott. A formaságokat gyorsan elintézték, és a kapott térkép alapján a szálláshelyre eljutni is könnyen ment.

Az apartmanház közvetlenül a tengerparton volt. El?tte 70-80 méter széles homokos strand, melyet kék-fehér csíkos naperny?kkel „ültettek be”, mindegyik alatt két fából készült napozóágy. Délután lévén még nyüzsg? élet volt, minden talpalatnyi hely foglalt. A recepciós megmutatta az apartmant, ellátta ?ket néhány jó tanáccsal, például, hogy a napozóágyak használata ingyenes, reggelente érkezési sorrendben lehet igénybe venni. 

Másnap reggel Dobozi korán, fél hét felé ébredt. Hiába, az évtizedes szokások, még szabadság alatt is m?ködtek. Kiment az erkélyre, rágyújtott, nézel?dött. A szobájuk az épület hátsó traktusán volt, az utcára nézett, nem a tengerre! Este még bánta, de most, reggel már nem. A kel? nap sütötte az erkélyt, és Dobozi megelégedéssel konstatálta, hogy délt?l árnyékban lesz. Ha leeresztik a red?nyt, estére nem lesz olyan meleg a szobákban.

Elnézte az utcát. A túloldalon egy kávézóban a székeket, asztalokat rendezte egy férfi, a mellette lev? élelmiszerüzlet el?tt egy kisteherautóról pakoltak. Egyébként alig látott embert. Pihentek még a nyaralók.

Kisvártatva megjelent az öccse. A n?k még aludtak. Egy darabig szótlanul nézel?dtek, mikor Dobozi megszólalt.

– Gyere, lemegyünk oda a pékhez. Veszünk valami szendvicsnek valót és ott iszunk egy jó kávét – mutatott a kávézóra -, meg fogat mosunk.

– Hogy mit csinálunk? – kérdezte az öccse.

– Fogat mosunk Tesó, fogat mosunk. Jó kis grappával, vagy amit akarunk – nevetett Dobozi. – A csajokat nem kell zaklatni. Megvesszük a reggelire valót, megcsináljuk, addigra talán a lányok is felébrednek, utána meg irány a strand.

A szót tett követte, hamarosan az üzletben voltak. Kicsit lehangolta ?ket az üzlet bejáratán lógó tábla. „Magyar, ne lopj!”

– Nesze neked Magyarország! – mutatott rá Dobozi. Dühös lett.

– A jó k…a anyjukat, akik miatt ilyen táblát kitesz, az olasz! Lejáratnak egy egész országot! – káromkodta el magát

– Ez van, Bátyó!

Friss, meleg ciabattát, felvágottat vettek, fogalmuk sem volt mi az, de jól nézett ki. Tejet, paradicsomot, uborkát a szendvicsbe, amit a partra szándékoztak vinni. No meg persze sört, narancslevet és ásványvizet. 

– Na igyunk egy kávét és mossunk fogat! – nevetett Dobozi, kilépve az üzletb?l.

A kávézóban egy csinos, húszas évei végén járó n? volt a pult mögött. Az erkélyr?l látott férfit most nem látták sehol.

Dobozi két ujját felemelve mutatta, hogy két kávét és két grappát kér.

A n? mosolyogva bólintott, megf?zte a két kávét, kitöltötte az italokat és eléjük tette. 

– Bátyó! Mi ez a grappa?- kérdezte Dobozi öccse

– Törkölypálinka! – felelte nevetve a pultos lány!

A két elképedt arcú férfit látva, harsányan nevetett. 

– Igen, magyar vagyok, a férjemmel ketten visszük ezt a kávézót, Isten hozott benneteket!

Maradtak egy félórát, beszélgettek. Még nem volt vendég, így a lány is ráért. Szóba került a tábla is a szomszéd üzlet ajtaján. Elfelh?södött a lány tekintete.

– Tudjátok, ez borzasztó. Nekünk is volt olyan vendégünk, aki le akarta tagadni a fogyasztása jó részét. Az is magyar volt. Akkor lep?dött, meg amikor magyarul figyelmeztettem: – Vagy kifizeted, amit fogyasztottál, vagy hívom a csend?röket. Tudjátok a többség nem ilyen. De van egy-két bunkó, aki azt hiszi azért, mert ? külföldön van, bármit megtehet. És az emberek hajlamosak az általánosításra

Végezetül nem fogadta el a pénzt.

– Ma ti voltatok az els?k, ráadásul magyarok, most a vendégeim voltatok. Jól indult a mai napom, jót beszélgettünk. A viszontlátásra! – búcsúzott a lány.

Kilépve a kávézóból, rögtön egyetértettek abban, hogy amíg itt vannak addig ide fognak járni…

 Fogat mosni!

 

 

Legutóbb szerkesztette - Dékán András
Szerző Dékán András 6 Írás
Sokan kérdezték, mkiért nem próbálkozom irodalmi portálon? Nos, íme.56 éves vagyok jókedvvel áldott, vagy vert, meg a sors.