Kavyamitra Maróti György : Micimackó, 21. fejezet

– melyben Elefánt tényleg megjelenik az Erd?ben, és kiderül, hogy, korántsem… –

 

 

Malacka – kedves, félénk Állat – már jókor reggel befejezte a Tilosazá… tábla körüli sepregetést, aztán egészségügyi sétára indult. A Százholdas Pagony felé járt, amikor a bozótosban, az Erd? szélén valami Szörny? Nagyot látott mozgolódni, és ezzel egy id?ben borzasztó trombitálás vert riadót kis szívében.

„Jaj, mi ez?” – kiáltott föl Malacka, és egy fa törzse mögé menekült.

„Jaj!” – visszhangozta a Szörny? Nagy, és egy másik fatörzs védelmébe ugrott.

Mármost Malacka, amint szíve vad dobogása kissé lelassult, és visszanyerte lélekjelenlétét, rájött, hogy az id?k végeztéig mégse bújhatnak így kettesben, hát odaszólt a Szörny? Nagynak:

Te félsz, t?lem?”

A fatörzs mögül érkezett a válasz:

„Én nem, Te félsz t?lem, én csak…”

„Na, jó” – mondta Malacka kis gondolkodás után – „akkor állj, és mondd, ki vagy?”

„Nem úgy! Állj te, s mondd te, hogy ki vagy?” – hangzott a fatörzsmögüli válasz.

„Malacka vagyok.” – mondta Malacka.

„Elefánt vagyok.” – mondta a Szörny? Nagy.

„Elefánt?” – álmélkodott el Malacka –. „ De ekkora? No jó, tudod mit? bújjunk el? egyszerre!”

Mindketten leváltak hát a fatörzsr?l, alaposan megszemlélték egymást, aztán Malacka, mint aki felismerésre jutott, megjegyezte:

„Megállapítom, hogy te tényleg Elefánt vagy. Onnan tudom” – tette hozzá – , „hogy mi Mackóval már többször is megfogtunk.”

„Megfogtatok? Engem?” – csodálkozott Elefánt – „Ki az a Mackó?”

„Jer velem Elefánt, bemutatlak neki!”

Elindultak hát Mackó Kuckója felé, és közben Malacka egyfel?l biztosította Elefántot, hogy nagyon örvend megjelenésének, továbbá elmagyarázta neki, hogy tényleg csapdába ejtették már ?t Mackó barátjával. Aztán még azt is megtudakolta, hogy Róbert Gidának vajon tudomása van-e arról, hogy Elefánt az Erd?be érkezett, és mikor Elefánt megnyugtatta efel?l, elégedetten biccentett.

Ezenközben Micimackó Kuckójához értek, ahol Malacka kénytelen volt megkérni Elefántot, hogy emelné föl ?t a cseng?ig, mert azt változatlanul nem érte el, lévén, hogy Mackó mindig elfelejtette lejjebb szereltetni azt, az ? magasságáig.

Elefánt készségesen nyújtotta ormányát, meggörbítette: így Malacka kényelmesen beléülhetett, és akkor Elefánt a cseng? magasságába emelte.

Mindez azonban egészen felesleges el?készületnek bizonyult, mert Mackó odabenn már meghallotta a kunyhója el?tti el?készületi zajokat, és még miel?tt Malacka büszkén csengethetett volna, Micimackó ajtót nyitott.

„Mackó, Micimackó!” – mondta ünnepélyesen Malacka – „Engedd meg, hogy bemutassam neked Elefántot! Ne félj t?le, mert ? fél!”

„Kérlek, én nem félek, csak…” – mondta önérzetesen Elefánt.

Mackó megnézte Elefántot egész terjedelmében, és közben öntudatlanul, bánatosan azt motyogta:

„Egy csepp sem…Egy kicsi csepp sem maradt a csupor fenekén…” – aztán összeszedte magát, s így szólt:

„Beinvitálnálak Elefánt, de sajnos nem férsz be! No, azért, függetlenül ett?l” – tette hozzá – „isten hozott az Erd?ben!”

„Köszönet azért, hogy vitálnál ínbe, de ha nem, hát nem.” – válaszolt Elefánt épp oly választékosan, mint Mackó szólt.

Malacka lelkesen igyekezett Elefántnak elmagyarázni a helyzetet:

„Mackó barátunk ugyanis Költ?, azért beszél ilyen „irodalmian”. Micimackó!” – fordult barátjához – „dalolj neki egy verset!”

Mackó fölnézett az égre, mert a DALOK legtöbbször valahogy onnan jöttek, aztán rákezdte:

„Méhek, méhek

fönn a fákon,

nincsen mézem,

mert nem gyárttok.

Méhek, méhek

kaptárokban,

éhezem én ma reggel.

Kedves méhek,

ha dolgoznátok,

boldog lenne

a lelkem!

Rajta méhek,

kedves méhek,

élek, halok

mézteken.”

„Ezt én is, én is!” – kiáltott föl Elefánt, aztán Mackót utánozva fölnézett az égre, mert tudta már, hogy a DALOK legtöbbször valahogy onnan jönnek, aztán rákezdte maga is:

„Két méhe megmutatja

kih?lt hamvaimat,

és zöngécseli néked,

az én szomorú halálomat.”

Csakhogy ezt a dalt már nem hallgatták meg azok ketten, mert Micimackó bereteszelte ajtaját, lakatot zárt rá, kulcsra is zárta az ajtót, aztán a retesz, a zár és az ajtó kulcsát gondosan elhelyezte az ajtó melletti szögön, nehogy valaki, aki be akar menni hozzá, kívül rekedjen: intett Malackának és Elefántnak, s azt mondta:

„Most menjünk Nyuszihoz, ? tudja a legtöbbet az ilyenekr?l, majd ? ad valami tanácsot.” – És elindultak mind együtt Nyuszi ürege felé.

A Nyuszi buckáján köztudottan két bejárat is nyílt, de Mackó mindkett?vel szemben érzett némi tartózkodást. Ezért, miel?tt bekiáltottak volna, körbejárták Nyuszi lakhelyét, és mindkét bejáraton feliratot leltek.

A keleti bejárónál ezt olvasták:

„Elmélkedem, ne zavarj! Elmélkedj inkább te is!”

Barátaink a nyugati lejáróhoz mentek, ott meg ezt találták:

„Itt Vagyok, tehát gondolkodom!”

Leghamarabb Elefánt nyerte vissza lélekjelenlétét, és megértve a vel?s szavakat, maga is vel?sen szólt:

„Íme! A Lét odabenn, és kívül a Semmi!”

Mackó és Malacka nem vélte, hogy ne adjon igazat Elefántnak, hát Nyuszi különösebb megzavarása nélkül odébb álltak.

 

 

Füles, Szomorú, Szürke, Szerencsétlen Szamárcsacsi már-már azt gondolta, hogy ezen a reggelen nyugodtan megreggelizhet anélkül, hogy bármi erd?szülötte megzavarná ebbéli tevékenységében, amikor fölbukkant a triumvirátus: Mackó, Malacka meg Elefánt.

„Hahó, Füles!” – kiáltotta már messzir?l Micimackó.

„Ha…L?ttek a reggelinek…” – borongott Füles a maga szokott hangulatában. –„Ha, Micimackó, ha…: ha hó is lenne, igazán kibírhatatlan lenne ez az Erd?…Ha érted mire gondolok? Hó! De…bocsánat, hogy szóltam, szóra sem érdemes…”

És még mélázva hozzátette:

„Hóha! Kit látok veletek? E, lefánt tán?”

Malacka épp lelkesült válaszba fogott volna, amikor Elefánt közbevágott:

„Bocsáss meg Malacka, te kedves kis állat hogy beleszólni merészkedek… Úgy gondolom, úgy vélem…Ha érted, mire gondolok…? Nem érted, persze, hogyan is értenéd, hisz valami Szürke Pépet fújtak az Agyadba…Hagyjuk!”

Malacka és Mackó ezen a közlésen elgondolkodtak, er?sen elgondolkodta, míg Mackó rá nem jött, hogy nincs min gondolkodnia. Akkor megszólalt:

„No, hát mi baj Füles? Mi a baj, Elefánt?” – kérdezte.

Azok meg, mintha csak betanulták volna, egyszerre felelték:

„Semmi, Mackó, tényleg semmi. Meglátjuk estére mi lesz? Es? lesz? Szélvihar? Netalán orkán? Nyugtával dicsérjük a napot, vagy avval se: ugyan mit van mit dicsérni rajta?”

 

No, de Bagoly odúja!

Az aztán az igen!

Annyi Tudás, annyi M?veltség alig szorult Máshová, mint „Bagoj” odújába.

Bagoly teával és kétszersülttel kínálta vándorainkat, és ezen a derekas kiszolgáláson mit sem változtatott, hogy a kétszersült legalább négyszersült volt, de hát újabban nem volt könny? az Erd?ben IGAZI kétszersülthöz jutni: Bagoly hát abból f?zött, amije volt.

Mackó, Bagoly meg Malacka kényelmesen elhelyezkedtek egy-egy karosszékben, de az odú ajtaját nyitva hagyták, hogy Elefánt is jól hallhassa odakünn beszélgetésüket. Elefánt ugyanis ide se fért be. Szerinte ugyan a TESTE befért volna, de ORMÁNYA meg az AGYARA nem.

Bagoly hosszú és érdektelen történetbe kezdett egy valamikori hosszú utazásáról, amit Kan a nádban él? keresztapjánál tett, aki bálnavadász volt miel?tt Kanna-inganád lett, de Elefánt közbeszólt:

„Megbocsáss Tudós barátom: de magam is találkoztam inganádokkal, ám azok inplicite ganád ingekt?l származtak, ennélfogva – expressziszverbisz – nem számolhattuk ?ket családfánkba, mivel…” – és Elefánt hosszas fejtegetésbe kezedett, mely fejtegetés alatt Mackó és Malacka végre kipihenték korai ébredésük fáradalmait.

 

Bagoly után már csak Kanga háza volt hátra, hogy az Erd? új vendégét megismertessék minden Lakóval.

Még be sem léptek Kanga ajtaján, mikor Elefánt el?húzott tágas füle mögül egy irdatlan nagy zsebkend?t, és aggodalmasan közeledett vele Zsebibabához:

„Hadd töröljem meg az orrodat, Kicsikém! Nem fáj a fejecskéd vagy valamicskéd? Nem vagy te lázas? Tigris kérlek, ne ugrálj most, hogy Zsebibaba beteg, légy egy kis belátással…”

 

Este! Hát este nagy fogadást adtak az Erd? Lakói Elefánt megérkezésének Tiszteletére.

Volt torta, volt fagylalt és sok-sok mécses ragyogtatta be az Erd? fáit, még a Százholdas Pagonyt is megvilágították.

És amikor a Vacsora véget ért, az Erd? Lakói a nagy fát körülfogva körtáncba kezdtek: Róbert Gida kezdeményezte ezt a Táncot és vle táncolt Mindenki: Bagoly és Füles, Kanga és Tigris és Zsebibaba: körtáncban fonódott egybe Mackó és Malacka és még Nyuszi is eljött és megérkezett minden Barátja, Rokona és Üzletfele. Nyuszi csak vonogatta a vállát:

„Én nem hívtam ?ket… Mindig ezt csinálják velem….Valahogy megérzik az ünnepet, aztán csak jönnek…”

Ennek ellenére szép volt a Körtánc és szép volt az Ének, amit együtt daloltak, így:

„A Tükör Bölcsessége,

a Bölcsesség tüköre.

Önmagad látod benne.

Vigyázz hát hogy nézel

bele! Téged mutat a tükör:

Téged tükröz a Világ:

EZ a Tükör Bölcsessége!”

 

Elefánt – biztos, ami biztos – odasúgta Fülesnek: „Na jó! Csak es? ne legyen!”

Mire Füles visszasúgta: „Vagy földcsuszamlás…”

 

Legutóbb szerkesztette - Kavyamitra Maróti György
Szerző Kavyamitra Maróti György 400 Írás
1951-ben Boldog Sarlósasszony napján születtem. A keresztségben kapott nevemen kívül még az ÃÂrja Majtreja Mandala buddhista rendben kapott nevemet használom előtagként, melynek jelentése: a Költészet Barátja. Voltam segédmunkás, szerszámkészítő szakmunkás, tanár. Jelenleg semmi vagyok: sok-sok érműtétem után leszázalékoltak, igazi semmit-tevő lettem. Ezért írok. Hej,ha csak még egyszer tanterembe léphetnék... Dehogy írnék én ilyen-olyan írásokat: elmondanám a teremben, és az jó lenne. Lettem hát (a drága Arannyal ellentétben) énektanárból éneklő. Elvált vagyok, két nagy gyermek apja, és nagyapja egy gyönyörűségnek, Kamillának, Millának.