Avi Ben Giora. : Mesél a bécsi tekergő 8.

*

 

 

  Szomszédék

 

Másnap reggel arra ébredtem, hogy valahol csobog a víz. Ki a fene lehet, hiszen a nejem nem szokott csak nyolc felé készülődni, és még csak fél hét van. Kikászálódtam az ágyból, kimentem a félig kész fürdőszobába. Belenéztem a tükörbe, ahonnét egy sovány vénség nézett rám vissza hosszú, feltupírozott hajzattal. Te jó ég, mitől van így elgyötörve az ábrázatom, hiszen az első hétvége, hogy nem csináltam semmit? Úgy látszik, hiányzik a munka. Beálltam a zuhany alá és engedtem magamra a vizet. Az elején forró víz jött, aztán hideg lett. Mi a nyavalya van? Álmodtam azt is, hogy csobog a víz, most meg egy perc alatt üres a bojler. És még mindig csurog valahol. Nafene. Szomszédék ennyire használják a vizet? Erre nem is gondoltam. De tulajdonképpen mindegy, mert vízdíj szerencsére nincsen, a ház egész évre általányt fizet, ami benne van a lakbérben, mint üzemeltetési költség. De a melegvíz, az drágább lesz – gondolkodtam el, hiszen a bojler az én villanyomra van bekötve marha módon, mert Petyó így rendezte. Ki fogja majd ezeket rendbehozni, azt még nem tudom. Csak azt tudtam, hogy nagy fuserek, akik ha valamit rosszul csináltak húzták is el a belüket, nehogy esetleg nekik kelljen fizetni, vagy ami még ennél is rosszabb, kijavítani. Gyorsan összekaptam magam és készítettem két szalámis zsemlét reggelire, amit majd meló közben elmajszolok, Aztán délben elmegyek majd a Benceféle kínaiba. Ennyit megengedhetek magamnak. – Hű, ma már hétfő. Ma jön vissza Wágner úr meg az Ernő. Atya világ, hogy ma mi lesz még?! Ernő biztos eltűnik Judittal, és Wágnerrel kell majd pakolnom. Hogy én mennyire rühellem azt a pasast, csak tudnám miért. Lehet, hogy azért, mert Bencét meg engem úgy vesz, mint az alkalmazottait, pedig nem ő a tulaj. Na, majd csak lesz valahogy. Kiléptem az ajtón, és szinte velem egy időben jöttek ki Menyusék is a másik lakásból. Este még csak ketten voltak Ritával, de most még két srác is velük volt.

– Jó reggelt – üdvözöltek.

– De megszaporodtatok az éjjel – fogadtam én eképp’ a köszöntést.

– Ja, ők csak ma aludtak itt, mert átutazóban vannak. Bécs mellett laknak panzióban, csak be kellett jönniük, hogy reggel a követségen valamit intézzenek. Te is a Máriára mész?

– Hova máshová? Melózni is kell valakinek a családban. Mondd, Pék Öcsi még Baronál van?

– Persze, ugyanott dolgozik, ahol mi is, a Teobald sarkán.

– Miért a Teobald sarkán? A Márián volt az üzlet, szemben a Hermanskyval.

– Ja, le vagy maradva. Baro kapott valahonnét kölcsönt és kibérelt egy lepukkant kócerájt, amit a Petyóék extra gyorsasággal megcsináltak. A főnöke adott neki árut hitelre. Most ott vagyunk mi, mint eladók. Ő továbbra is üzletvezető a főnök üzletében és közben már van egy saját boltja is.

– Nagy svihák, az biztos. Még meg sem száradt a fenekén a bécsi tojáshéj, és már tudja, mi a dörgés. Jók a kapcsolatai, meg a főnöke sokat tolja a szekerét. Persze nem ingyen, mert azért a Baro rendesen meg kell, hogy termelje a hasznot. Az nem semmi, hogy ennyi idő után már saját üzlete is van.

– Nem akarsz átjönni hozzá? Embert keres.

– Az nem megy. Én két napot voltam nála, de azt hitte tollas a hátam. Nem akart fizetni.

– Ó velünk is hányszor megtette, hogy megpróbált lenyelni pénzt a napidíjunkból. Most nem fog neki sikerülni. Csak este jön kasszírozni, elszámolni, és mi már addigra kivesszük a részünket. Azt hiszem majd rövidesen a nyakunkra teszi a Pepit azt a cigány gyereket. Az a legjobb haverja. Még Keszthelyről ismeri ahol együtt voltak sülve–főve. Nem rossz a fiú, de hát ő is csak pénzből él, ő is szeret lenyúlni.

Felajánlották, hogy elvisznek a Maria–ig a srácok verdájával. Ők mennek tovább a canadai követségre, mert oda regisztráltak.

– Ejha! Ez már autó. Volvó 244. Mennyiért vettétek?

– Egy magyar srácé volt. Egy hete ment el az USA –ba és nekünk adta. Hogy neki honnét volt, nem tudjuk. Még át sem írattuk a nevünkre a forgalmiját, már nem is tudjuk, mert elment. Mi csak használjuk, meg fizetjük. Rádaí figyelmeztetett, hogy csak rendőrrel ne találkozzunk írásos engedély nélkül a tulajtól. Amíg nem ír a csávó, addig csak a fal mellett közlekedünk vele.

Megköszöntem a fuvart és kiszálltam a Maria elején, mert nem tudnának megállni feljebb már sehol, Menyustól kértem, hogy estére szerezze meg, amit kértem tegnap, nehogy balhé legyen a házban.

– Nem felejtettem el.

Mire az üzletbe értem már javában ált a bál. A tragacs bent állt az udvarban és Wágner úr meg Bence pakolták az árut. Wágner ócsárolta Bencét, ő meg vissza. Egymást szidták a pakolásért, meg, hogy ki a főnök.

– Csupa kosz lett a cipőm, meg össze–vissza van gyűrődve az öltönyöm is. Én ide üzletvezetőnek vagyok bejelentve, nem melósnak.

– Ezt intézze talán el a Bergmann úrral. Nekem ehhez semmi közöm. Miért kell magának öltönyt hordania, ha annyira félti?

Bergmann kint könyökölt az ablakban és magában biztos jókat röhögött Wágnert látva. Judit meg ott állt a háta mögött.

– Na jó, hogy itt vagy apuskám – fordult hozzám Wágner. – Ne meresszed itt a szádat, állj már neki te is!

– Ha ez a jó reggelt, amit elfelejtettél mondani, akkor bocs, de nem én leszek az, akin kitöltöd az indulataidat.

Közben Bergmann lekiabált nekem.

– Hagyd most a pakolást, majd Wágner befejezi, gyere fel!

Magamban jót derültem, amint Wágner elnyom magában egy nekem szánt nagy káromkodást.

– Látom, jól bevásároltál te is. De egyre nem gondoltál, hogy hiába van engedélye az üzletnek mindent árulni, azért ez nem kozmetikai szalon. Azokat majd szépen kiköltözteted a kapualjba. Kapsz majd asztalkát, és ott fogod árulni. Most meg nesze, itt egy ötvenes, hozd légy szíves a szokásost a Meinlből. Wágnerrel meg ne törődj. Kikészített engem is. Szerintem, ha nem változik meg, és azt gondolja, ez az ő cége, akkor megválunk tőle.

Nem nagyon tetszett ez a fogadtatás, de magamban jót röhögtem. Kapualjban desodort árulni? Na, de itt mindent lehet. Igaz csak akkor lesz gond, ha majd jön az ügyeletes rendőr, mert az kapásból engedélyt fog kérni tőlem. De mit érdekel ez engemet? Nem én vagyok a tulajdonos. Vettem az irányt a Meinlbe. Persze, hogy először megkávéztam, és utána vettem meg a reggelit. Bergmann nem szólt egy szót sem, hogy csak kisebb késéssel értem vissza. De ha szólt volna, akkor meg is válaszolom, hogy nem egyedül voltam az üzletben és sorba kellett állni a kasszánál.

– Judit mesélte, hogy csináltál pár üzletet is. Nem kellett volna, de mindegy. Most már megvannak a kapcsolatok, lesz áru.

– Ernő, miért szúrod most le? Hiszen szinte semmi áru nem volt, és megkérdeztünk.

– Ez nem leszúrás, csak figyelmeztetni akarlak téged is, meg őt is, hogy az árut én szerzem be.

– Én csak jót akartam, és lenne még egy pár ötletem, hogy hol, hogyan és mit kaphatnánk olcsón, de végtére is, nem az én boltom. Pedig egyszer tárgyalni és legalább érdeklődni nem ártana, de tényleg te tudod. Ha esetleg jönnének majd mégis portékát ajánlani, akkor legalább nézd meg, csak utána küldd el.

– Nem kell kioktatnod. A Wágnernek mégis igaza van, hogy az lesz a vesztem, ha hagylak beleszólni az üzletbe. Na, menj, szedd össze a portékát. Ott egy kerekes asztal a sarokban, azon majd tudsz árulni. Judit írd fel, miket vitt ki és mennyiért adja, hogy este el tudjunk számolni.

Dühöngtem magamban, hogy belevertem az orrom megint valamibe, ha segítség gyanánt is, a köszönet egy nagy valagon rúgás. Hiába, igaz a mondás: Ne szólj szám, nem fáj fejem, és pénzben nincs haver, pláne ha nem a saját pénzed.

 

 Zugáruda

 

Felpakoltam a sok kacatot a kerekes asztalra. Először csak a sprayekre gondoltam, de Judit hozzátett egy csomó Bazuka rágót is. Egy ilyen dobozban vagy száz darab volt. Ő nem adta darabonként. Egy doboz huszonnyolc schilling, és punktum. Eszi, nem eszi, másképpen nem kapja meg.

Láttam Wágner feje szinte pukkad a kárörömtől. Na majd meglátjuk, ki röhög utoljára, de nem szóltam neki.

– Mostantól részesedést is kérek a napi három kilómhoz – mondtam Ernőnek –, mert még is csak hasznot hozok anyagiakban is, nem csak dumával. Ja, és megjegyezném, hogy dupla munkát is végzek ugye, mert behajtok is, meg árulok is. Mondd, hogy nincs igazam. És persze az ebédidőm is rövidebb lesz ugye. Amíg elmegyek kajálni, addig Bence nem hiszem, hogy felvált az árulásban, és különbben is macerás lenne elszámolni. Csak úgy, megbízásra nem is adom át senkinek.

Azt válaszolta, majd megbeszéljük.

Ami nem fért fel az asztalkára, egy szatyorban mellé tettem.

– Ha az ügyeletes rendőr bácsi odajönne az engedélyemet kérni, mit mondjak neki?

– Küldd be hozzám, majd mi elintézzük.

Nagy nehezen toltam ki az asztalt a kapuba. Nem volt könnyű művelet, mert végig kockakő burkolat volt, és a kerekes asztalka úgy pattogott rajta, mint a gumilabda. Minden két méternél leesett róla valami. Elrendeztem az árukészletet és vártam a kuncsaftokat. Közben meg, ha hallottam magyar szót, megpróbáltam a portékát ajánlani, sőt a benti üzletet is. Majd egy óra hosszat semmi forgalmam nem volt. Akiket sikerült megállítani, azok bementek az üzletbe vásárolni és meg sem nézték, mit kínálok. De hamarosan megtört a jég. Kifelé jöttek az üzletből felpakolva, az akkor nagyon keresett Sharp számológéppel, és megálltak az asztalkánál.

– Maradt még pár fillérünk, az elköltjük magánál.

– Csak egész bátran.

– Menyi a limera darabja?  

– Maguknak olcsón számolom, mert vásároltak bent az üzletben is. Rendesen 21 schlling, de maguknak odaadom darabját 19ért, mint a Bippa vagy a DM.

– Olcsóbban nem megy, mondjuk 15 ért?

– Sajnos nem. Én kapom annyiért.

– Üsse kő. Legyen 18, és akkor többet is veszünk.

– Na jó, ne legyen igazam. 18, de ez az utolsó ár.

Elvittek minden fajtából két darabot, még egy doboz rágót is harmincért. Gyors fejszámolásba kezdtem. A limera beszerzési árán 14 schilling. Eladási ára 15. A rágó 15 volt, eladási ára meg 28. Summa–summárum, már is volt egy kis hasznom. Ha így megy tovább, akkor nem is rossz ez a zugárulda. Délig egész rendesen jöttek a vásárlók, csak egyre kellett nagyon vigyáznom. Éspedig arra, hogy egyszerre többen ne állják körbe az asztalt, mert elkaptam egy „nyulós” házaspárt a gyermekeikkel. Körbeállták és válogatni kezdtek. Szerencsére odafigyeltem, így észrevettem, ahogy a 17 éves lány két darabot szeretne meglovasítani. Rá szóltam egyből, és megszeppenve vissza is tette az asztalra az árut. Az apja meg az anyja méltatlankodott, hogy a gyerek nem akarta fizetés nélkül elvinni, és gyorsan arrébbálltak. Szóval ezer szememnek kellett lenni, ne hogy lopjanak. Délben Bence jött ki, hogy toljam be az árudát, és majd, ha megkajáltam folytathatom.

– Mondd meg a lökötteknek ott bent, hogy jól megy az üzlet, és nem veszek ki ebédszünetet.

– Ugyan már, mit hülyülsz itt, nem vagy sztahanovista. Nem ad az Ernő több pénzt, hogy nem veszed ki az ebédszünetet.

– Szarok én rá. Tényleg jól megy na, és ha most abbahagyom akkor majd délután kínlódhatok.

– Ahogy gondolod. – Ment volna vissza, amikor a kapu alól egy táskás osztrák kis híján fellökte a táskájával. Ráförmedt Bencére, hogy elállta az útját és ne álljon a kapuba. ez sem volt neki elég, utána az egész portékát táskájának egyetlen mozdulatával lesodorta a földre. Annyira gyorsan és váratlanul ért minket az incidens, hogy egy pillanatig nem tudtunk reagálni. Aztán Bence rávetette magát a fazonra, én meg az árut próbáltam biztonságba tenni és a szétgurultakat összeszedni. Bence hiába próbálta a férfit lefogni az addig kapálózott, míg kitépte magát és elrohant. Az üzletből mindent láttak, és Ernő ki is jött.

– Ki ez a hülye barom? – kérdeztük.

– Itt lakik a házban, a másik lépcsőházban. Ez verte a balhét akkor is, amikor egyszer beálltatok az udvarra. Hülye barom osztrák. A házmester már szólt neki, hogy van már parkolóhelyünk, de ez szarik rá. Kötekedni akar velünk. Ne vegyetek róla tudomást.

– Könnyű azt mondani. Ha mégegyszer elkezd így viselkedni, ráteszem a villamossínre, mikor jön.

– Ne szívóskodj vele, mert csak te húznád a rövidebbet – oktatott Ernő. Hagyd rá, majd én intézkedem.

Már el is felejtettem az incidenst, amikor megjelent a táskás egy rendőr kíséretében. Egyenesen felém tartottak. A rendőr papírokat kért, gajdolt is valamit, a táskás meg kontrázott neki. Nem adtam semmi papírt a rendőrnek, hanem mutattam neki, hogy menjenek be az üzletbe és a séffel beszéljenek.

– Én csak alkalmazott vagyok, mit akarnak tőlem?

A rendőr Bence felől érdeklődött, hogy ő hol van.

– Ő is biztosan az üzletben lesz.

A rendőr elindult befelé, hiába is akadékoskodott a táskás. Vagy egy fél óráig bent voltak az üzletben, aztán a rendőr lekezelt Wágnerrel meg Bergmannal, és jött kifelé. Nekem is odaköszönt aztán ment a dolgára. A táskás megállt az asztalka előtt, szembe fordult velem és köpött egy nagyot majd azt mondta németül, szaros idegen. Nem reagáltam. Mindenesetre ingyen reklámot csinált nekem és az üzletnek, mert egyre többen jöttek oda vásásrolni, meg mentek be az üzletbe is. Később kijött Bergmann.

– Na, mit akart a mocska?

– Semmit! Leszaroskülföldizett, de majd meg pukkadt.

– Naná. A rendőr igazoltatta, amit nehezen bírt ki, hogy őt, a volt tanácsos urat egy rendőr vegzálni mer. És mit gondolsz, hogy hívják: Mocska. Franz Mocska. Árulhatsz tovább nyugodtan. Majd nekem be kell mennem a városházára kérni egy engedélyt, hogy itt a kapuban árulhass, de nem probléma. A rendőr nem szólt semmit sem, hogy nincs ilyen, és meg sem kérdezte, ki van bejelentve és ki nincs. Majd neked is el kell intéztetnem a papírjaidat.

– Azt kösz előre is, de nehéz téma lesz.

– Ezen ne fájjon a fejed. Az én ügyvédem nem ismer lehetetlent. Szinte mindent el tud intézni, ez sem lesz neki gond. Dolgozz nyugodtan. Látom, mégiscsak lehet ebből pénzt csinálni.

– Mondtam én neked, de te kapásból felháborodtál. Tudom, hogy nem nagy pénz. A kis haszon is haszon. Azonkívül adómentes. Sehol nem szerepel a tétel.

– A fene égessen meg, de jól tudsz számolni. Este majd megbeszéljük a továbbiakat is.

Délután fél ötig eladtam minden portékát. Újat már nem akartam kihozni, mert minek arra a másfél órára. Ott toporogtam, úgy csináltam, mint aki még árul. Egyszercsak odajött az asztalomhoz egy férfi, és magyarul szólított meg.

– Szevasz! Mondd, az üzletben árultok aranyat vagy órát?

– Azzal sajnos nem szolgálunk. Talán óránk lesz a jövő héten, de arannyal nem foglalkozunk. De menj beljebb az üzletbe, hátha találsz valamit, ami megtetszik.

– Kösz, nem kell semmi sem. Nekem is üzletem van innét a harmadik. Óra és ékszerüzlet az enyém, azért kérdeztem, hogy árultok–e ilyesmit. Ajánlok egy üzletet neked. Ha hozzám küldöd a magyarokat, akik aranyat vagy órát akarnak venni, fizetek naponta a forgalomtól függően.

– Na, de honnét fogod tudni, hogy mennyit küldtem és én küldtem–e? Meg valami alap is kéne, mert hátha nincsen forgalom.

– Itt van egy pár szórólap. Csak neked adok, és aki ezzel jön be, fogom tudni, te küldted. Forgalomtól független kapsz napi száz schllinget. Jó lesz így?

– Mondd csak, nem zsidó vagy te?

– Miért, mi bajod van a zsidókkal? – hökkent meg a férfi.

– Csupán annyi, hogy izraeli vagyok.

– Tényleg? Akkor mit keresel itt, miért nem nyitsz te is, mint mások.

– Ha elintézed az engedélyeket, meg adsz pénzt is mindenre, akkor már holnap nyitok. De ne nézzél úgy rám, mint aki kardot nyelt. Nézd meg, itt a paszportom, nem hantázni akarok neked, látom, valami közöd van a dologhoz is. Tudom, most még furább figura lettem a szemedben. Majd ha lesz időm, akkor mesélek, miért kell itt csúfoskodnom.

– A feleségem izraeli különben. Meghívhatlak valamire itt az étteremben?

– Kösz, ma nem, majd máskor.

– Akkor itt egy százas „kedvcsinálónak”.

Hatkor betoltam az üres asztalt és elszámoltam.

– Jó forgalmat csináltál, meg a mienket is fellendítetted. Itt a napidíj és prémium. – Öt százast számolt le a kezembe. – És mondd, ki volt az a pasas, aki beszélt veled az előbb?

– Itt van mellettünk ékszerüzlete, és kérdezte árulunk–e aranyat vagy órát. Mondtam neki, hogy nem, mire megnyugodott, hogy nem vagyunk konkurensek.

– Na figyelj ide. Azt mondtad, tudnál olcsón árut szerezni. Kellene ez–az, amíg megjön a szállítmány Németországból. Az idő, amíg ideér, vámkezelik a kamiont, meg minden, szóval kéne áru.

– Nézd Ernő, aludj rá egyet és majd akkor. Ha el lesznek intézve a papírjaim, akkor beszélhetünk erről komolyan is. Mindenesetre ne gondold azt, hogy ez a reggeli veszekedés miatt volt. Némi köze van hozzá, de ha már papíron is a cég alkalmazottja vagyok, akkor könnyebb lesz részemről is, meg részedről is. Beszélj az ügyvédeddel és hívd ide, hogy megbeszélhessem vele én is.

– Szólok neki, de egyébként is bejelentettelek volna. Nem érdekel, hogy a Wágner miket hord össze. Különben is rém boldog lesz, ha megtudja, hogy mehet Bencével vissza Münchenbe áruért, mert nem mindent hozatok be spedicióval. Drága a szállítás és dolgozzon egy kicsit. Éppen eleget fizetek neki.

Ez volt az első olyan napom, mióta átraktam a „székhelyem” Bécsbe, hogy érdemes volt hajtani. Majdnem nyolcszáz schilling ficánkolt a zsebemben.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.