Mediterrán nyugalom 3.rész

Otthonosan

 

 

Ha Görögországban jársz, semmiképpen ne felejtsd el megkóstolni a frappét. Ezt a kávét V alakú üvegpohárban, jéggel, tejjel, szívószállal szolgálják fel. Nyugodtan, órák hosszat elüldögélhetsz mellette – egyszerre frissít és lazít. Ára majdnem mindenhol annyi, mint a közönséges presszókávéé. Elfogyasztásához ezért érdemes olyan helyet választani, ahol gyönyörű a panoráma. Mi már a második napon megleltük ezt a helyet. A strand feletti baloldalon meredek út vezet felfelé egy olyan helyre, ahonnan lenézve lélegzetelállító a látvány. Ilyen különleges képet csakis a természet tud produkálni.

Még soha nem találkoztam olyan dolgozni szerető görögökkel, mint amilyenekkel Pargán. Már kora reggel locsolnak, söprik az utakat, utcákat, művelik a kerteket.

 A konyhakertekben – így a háziakéban is – mindent, de mindent megtermelnek. Van itt kukorica, hagyma, padlizsán, paradicsom, zöldpaprika, zöldbab és természetesen ­ szőlő, karóra futtatva.

Mire felébredünk, szárad már a kimosott ruha, s felfrissültek a növények.

Éva sokkal jobban ismeri a virágokat, mint én, így megtudom tőle azt is, hogy az általam loncnak gondolt, bódító illatú fehér virág egy jázminfajta, s a lonc, bár hasonlít rá, szintén fehér, de nem ennyire illatos. Itt minden ház előtt ugyanolyan színű bougainvilleák díszlenek, mind leírhatatlanul élénk, rikító pink színűnek mondhatnám őket. Megismerkedem a kefevirággal és egyéb cserjékkel, amilyenekkel mindeddig még nem találkoztam.

Közvetlenül az erkélyünk előtt egy viaszfényű fügefa áll, termései még éretlenek.  Természetesen Ádám és Éva paradicsombeli öltözéke jut róla eszembe. Almafát is keresnék, rajta a bűnre csábító kígyóval, de sem almafát, sem kígyót nem látok a kertben, viszont egyik este arra figyelünk fel, hogy valaki, vagy valami kaparászik az erkélyajtó redőnyén. Laci felkel, és egy pillanatra meglátja a vendéget. Egy fürge gyíkocska szeretett volna meglátogatni bennünket, de nagyon magriadt szegény, s azonnal eltűnt. Évi és Lili szobájába viszont már délután bejutott valahogy egy, így a háziakat hívták segítségre a gyíkocskától való megszabadulás céljából.

Hosszas kutatás után kiderül, hogy a gyík a teraszon függő légkondi-dobozban lakik, és onnan tesz hosszabb-rövidebb kirándulásokat.

– Tehát csukott ablakoknál kell aludnunk – vonjuk le a sajnálatos következtetést.

A bűnbeesés viszont majdnem minden nap megtörténik. Na, nem kígyó, vagy a gyík által, hanem az óriási, érett citromok csábítanak el. A kertekben sárgítanak, gyönyörű, kacsatojás nagyságúra hízva. Minden áldott nap az utamba esik, a lábam alá gurul egy-egy szem. Na jó, néha pár lépést teszek feléjük, hogy a fa közeléből felvegyem. Nem lopás ez – gondolom, hiszen nem rázom a fát, nem mászok fel rá, egyszerűen odaröpülnek a lábaim elé, magukat kínálva:

– Gyere, emelj fel, mert ha nem teszed, jön más, akit elcsábítok!

Ha nem ettél, nem facsartál még közvetlenül a fáról pottyant citromot, nem is tudod, hogy milyen az igazi citromíz. Kitalálom, hogy a semmilyen-ízű bolti vízbe belefacsarom, s azonnal limonádé lesz belőle. A teának is egészen más zamatot ad, mint amilyenek a hetekig kamionokban zötykölödő hazai boltokban kaphatók.

 Majdnem minden háznál tartanak baromfit. A miénkben is ott csipegetik a gazt, amit a gondosan elkerített kertből dobálnak ki nekik a háziak. Akad hely, ahol teljesen elkerített baromfiparadicsomban élnek. Ott akadok rá arra a kakasra, amilyenhez hasonlót csak meséskönyvekben láttam. A színe is valódi mediterrán, tollazata élénk és dús. Büszkén lépeget a kerítés felé, de talán megérzi, hogy le szeretném fényképezni, és kicsit elfordul tőlem. Udvariasan maga elé engedi Parga talán legcsúfabb kopasznyakú tyúkját.

– Nem téged akarlak megörökíteni! – morgolódom magamban, és elhatározom, hogy egyszer úgyis csinálok róla egy igazi sztárfotót.

Közben Liliékkel – velük pár nap alatt jól összebarátkozunk – eltűnődünk, hogy vajon miért lesz kopasznyakú egy tyúkból? Talán ő volt a legszebb a baromfiudvarban, és a kegyeiért küzdő kakasok az udvarlás hevében annyira megölelték, hogy kihullott a nyakáról az összes toll? Vagy a rivális tyúktársak féltékenységből kitépkedték a tollait, így csúfítván meg a szépséget? (Majd utánakérdezek, ha egyáltalán találkozom még otthon olyannal, aki házityúkot nevel.)

A csodálatos azonban ebben mégis az, hogy minden reggel kakaskukorékolásra ébredünk.  A madarak csicsergésével harmonizálva szólal meg a véletlenszerűen szerveződött, vegyes kórus.

Kimegyek az erkélyre, kinyújtózom, köszönök a fügefának, megnézem, hogy éppen mivel foglalatoskodik a ház asszonya.

Talán érkezésünk harmadik napján, amikorra összegyűjtöttünk már egy csomó prospektust a kirándulás olcsó lehetőségeit vizsgálgatva, lemegyünk a kikötőbe, hogy szemügyre vegyük a Paxosra, Antipaxosra  induló hajókat. Szemben velünk két nő felénk közeleg. Az egyik meglepve felkiált:

– Nahát, tényleg ti vagytok? – örvendezik. 

Egyikükben felismerem azt a békéscsabai hölgyet, akivel Szlovákiában, Hronyecban együtt szilvesztereztünk az idén. Kajánul nézem, hogy Lacikámnak – mint általában mindig – fogalma sincs, hogy ki lehet a hölgy. Kész csoda az ilyen találkozás, hiszen eddig egyáltalán nem találkoztunk még magyarokkal sem. A hölgyek egy másik kellemes apartmanban laknak, s holnap indulnak haza. Kiderül, hogy egyikük már harmadszor jár itt, annyira tetszik neki Parga. Javasolja, hogy kishajóval menjünk Paxosra, például a Marco Polóval, mert az befér a Kék Barlangba, a szigettúra egyik állomására. Alkudni is lehet – jegyzi meg.

Azonnal meglátom a Marco Polo hajót, s egy férfit mellette a már ismert prospektussal. Huszonöt euróba kerül az út, írja le, de én máris áthúzom, és húszra javítom a számot.

– Oké! – vágja rá gyorsan, mosolyogva. Valami olyasmit értek meg a görög beszédből és a férfi gesztikulációjából, hogy holnap menjünk, mert holnapután esni fog. Jó kis üzleti fogás – gondolom magamban.

Hazaérve bekopogunk Évihez és Lilihez. Benne vannak a dologban, tehát megbeszéljük, hogy holnap egész napos hajókirándulásra indulunk.

 

 

 

Szerző Péter Erika 569 írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz)Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is.2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet.2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért.Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015.Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/

9 Komment

  1. Na ti aztán tudjátok, hogy miket kell itt bedobni! Életem eggyik legnagyobb élménye volt Dubrovnik. Akkor láttam életemben először tengert/el sem hiszem, hogy igaz hiszen olyan régen volt. A ult szézadban1967-ben/Utána majd nem minden évben oda mentünk nyaralni amig apám élt. Valaha raguzának hívták és valamelyíik Olasz város fenhatósága alá tartozott/meg nem mondanám most hirtelen melyik, Talán Velence?/Itt élt a hires festő Tizian is. A muzeuma remélem még meg van. Teljesen igazad van Marax. A dél- europaiak egy külön kategoriát foglalnak el. Nem lehet őket felülmulni. Na de ebből is élnek a szerencsétlenek a vendéglátásból. De eleve minden déli nép kedves és vendégszerető. Gondolom ezt ti is megtapasztaltátok. Itt élek ehy köpésre szinte Dubrovniktól és azóta sem jártam ott. Hol a háború miatt hol meg másért. Most talán meglátogatom. Bogarat tettél a fülembe Marax

  2. Attila! Kár élcelődni. Annó amikor a fárol szedtem a narancsot persze hogy a munka végén neki áltam derekasan falni a narancsot. A kibucnyikok csak csóválták a fejüket de egy szót nem szoltak. Aztán egyszer az eggyik meg is kérdezte: mond izlik is ez a narancs? Miért kérdeztem megrökönyödve és sértetten: mi lehet rossz a fáról szedett narancsban? Aztán kiokított, hogy legalább tizféle narancs van és ez nem ennivaó narancs ha ne ebből csinálják a Fantát és másfajta narancsizű italokat. Emgem nem érdekelt mert ugye egy bevándorlónak hatalmas élmény volt fáról narancsor enni. Majd irok erről még rövidesen

Hagyj üzenetet