dr Bige Szabolcs- : A telhetetlen kisegér

(Bengáli mese Amita Bhose tollából, megjelent a POLIROM kiadó gondozásában – 2008-ban) *

 

 

Éldegélt a Gangesz partján egy bölcs remete. Vesszőből font és pálmalevelekkel borított kunyhóban lakott. Gyümölcsökkel táplálkozott, amit a fák adtak. Egész álló nap egy dús lombú fa alatt üldögélt, amely megvédte a tűző naptól s az esőtől, és gondolkozott. Csak éjszakára húzódott be, pihenni a kunyhójába.

 Hogy, hogy nem, beköltözött egy egérke a remete zugába, aki megsajnálta a szegény ki állatot. Hagyta, lakjon nála, és egyen a gyümölcsből, amit naponta szedegetett. Néha még el is játszadozott vele.

 Egyik nap emberünk nagyon unatkozott, és hogy legyen kivel szót értenie, megajándékozta az egeret a beszéd képességével.

 Egyik este, mikor a bölcs hazaért, a kisegér összetett mancsokkal kérte:

 — Ha voltál olyan kegyes, hogy megajándékoztál a beszéd képességével, kérlek, tegyél meg nekem egy szívességet.

 — Mi lenne az? — kérdezte, mert kíváncsi volt, vajon mi járhat az egérke eszében.

 — Neked köszönhetően van mit ennem és hol laknom. Jól érzem itt magam. De tudd meg, van egy ellenségem. Minden egyes nap, mikor kilépsz a kunyhódból, ide jön egy kövér kandúr, és meg akar enni. Ha nem tudná, hogy a védelmed alatt állok, már rég felfalt volna. Kérlek, legyek én is kandúrmacska.

 A bölcs megsajnálta, s így válaszolt:

 — Jól van, kisegér. Legyen!

 Meghintette a Gangesz vizével, elmormolt egy varázsigét, és hopp! — a kisegér átváltozott egy nagy fehér kandúrrá.

 Néhány nap elteltével a remete megkérdezte a macskát:

 — Hogy vagy, kandúr? Hogy érzed magad? Bánt még a kövér kandúrmacska?

 — Szó sincs róla! Akkora nagy és erős kandúrrá változtattál, hogy képes vagyok megküzdeni a macskák egész nemzetségével. De most is van egy ellenségem.

 — Ki lehet az? — kérdezte a bölcs.

 — Egy rosszindulatú véreb. Alighogy elmész, jön és rángatja a farkamat, félek, hogy egyszer még megöl.

 — És én mit tegyek?

 — Ha már olyan kedves voltál, és macskává változtattál, most legyek kutya.

 — Jól van, cicuskám, legyél kutya — és ezzel átváltoztatta kutyává.

 Eltelvén pár nap a bölcs látja, amint hazaér, hogy a kutya búslakodik.

 — Mi bánt, kutyuskám? Megvert talán valaki?

 — Senki nem vert meg! — ugatta. — Olyan nagy és erős kutyává tettél, hogy meg tudnám verni a kutyák minden nemzetségét!

 — Akkor, mi bánt?

 — Halok éhen! Ameddig egér voltam, ettem a gyümölcseidből. Miután macskává változtattál, elegendő volt számomra a tej és túró, amit az emberek hoztak neked. De most kutya vagyok, és húsra éhezem, és mivel te nem eszel húst, nekem sem jut.

 — Értelek, értelek. De mit tegyünk?

 — Ha már annyira rendes voltál hozzám, hogy egérből kandúrmacskává, majd macskából kutyává változtattál, kérlek, tedd meg, lehessek most majom, s fáról fára ugrálva keressem meg az élelmet a magam számára.

 — Jól beszélsz, kutyuskám! Legyél hát, majom! — szólott a bölcs és majommá változtatta a kutyát.

 Alig bírt magával a majom az örömtől. Ugrándozott fáról fára és kóstolgatta a sok gyümölcsöt, ami a környéken termett.

 Teltek a hetek és megjött a nyár. A majomnak kedve kerekedett a Gangesz hűs vizében lubickolni, de félt a nagy bivalyoktól, melyek egész álló nap ott hűsöltek, és nem merészelt a vízhez leereszkedni.

 Egyik estefelé odament a bölcs kunyhójához és így szólt:

 — Legkönyörületesebb remete, jóságodnak köszönhetően nincs gondom az étkezésre, Ellenben szenvedek a hőségtől. Kérlek, változtass bivallyá, hogy én is hűsölhessek a habokban.

 — Legyél hát bivaly, ha ez a kívánságod — és ezzel át is változtatta bivallyá.

 Másnap, ahogy felkelt a nap a mi bivalyunk is leereszkedett a folyóhoz, lubickolt, úszkált az ott levő többi bivallyal együtt. Nagyon boldognak érezte magát, de ez nem tartott sokáig.

 Egyik nap, mikor a folyó medrében hevert, meglátott egy elefántot, amelyik inni jött a folyóhoz. Éppen a király elefántja volt. Felcicomázott hátán ott ült a király.

 „Milyen boldog élete lehet ennek a lénynek! A király hordozza, és bármerre jár, a népek meghajolnak előtte. Hiába élek, ha nem lehetek a király elefántja”

 Kilábalt a vízből és ment a bölcshöz. Mikor az hazaért, ott találta az ajtó előtt térdelve a bivalyt.

 — Gondolom, megelégelted a bivaly-életet. Most mi az óhajod?

 — A király elefántja akarok lenni! Ha van benned egy kis jóindulat, elefánttá változtatsz.

 Megunta már a bölcs ennek az állatnak az örökös telhetetlenségét, hogy nem képes megelégedi azzal, ami van, s hogy szabaduljon tőle, elefánttá változtatta:

 — Most pedig menj az erdőbe, s hagyj nekem békét!

 Be is ment az elefánt az erdőbe és várta, hogy jöjjön a király vadászni. Egyik reggel aztán vadászatot rendezett a király az erdőben. Megtetszett neki az elefántunk, és parancsot adott, vigyék a palotába. A szolgák hamarosan elfogták, hiszen az elefánt maga is azt akarta, fogják el. Elvitték hát, a királyi várba és kezdték oktatni. Mikor az állatszelidítők kijelentették, hogy befejeződött a tanítás, a király parancsot adott, díszítsék fel szépen és hozzák a palotába.

 A szolgák egy bársonytakarót terítettek a hátára, koronát tettek a fejére, és igazgyöngy nyakravalót tekertek az ormánya köré. A büszke és boldog elefánt a lépcső elé állt, térdre ereszkedett, ahogy tanították, és várta a királyt.

 A király ellenben azt akarta, hogy a felesége a nekiajándékozott elefánton tegyen sétát a városban. Megdühödött rettenetesen az elefánt, amiért egy asszonyt kell a hátára vennie, megrázta magát és levetette a porba a királynőt, aki éppen elhelyezkedett volna a bársonytakarón részére készített párnán. Leesve a földre, a királynő úgy megütötte magát, hogy a szolgák ölükben vitték be a palotába.

 A király nagyon megharagudott és parancsot adott az engedetlen elefánt megölésére.

 Nagy ijedten futott is az a bölcs kunyhójához.

 — Ments meg, kedves gazdám! — könyörgött. — Nézd, jönnek a király szolgái, hogy megöljenek!

 Ekkor a bölcs remete meghintette a Gangesz vizével, s az újból kisegér lett, mint kezdetben.

 Hát, így ért véget a telhetetlen kisegér története.

 

 

Legutóbb szerkesztette > dr Bige Szabolcs-
Szerző dr Bige Szabolcs- 599 Írás
Teljes nevem Bige Szabolcs Csaba. Orvos vagyok, nyugdíjas, Marosvásárhelyen végeztem 1960-ban. Most Olaszországban élek.