Hollós Mátyás a király I. Fejezet/20-28. rész

– A korona Frigyesnél, itt a lengyel király és a szászherceg is, mint trónkövetel?. Na meg aztán a cseh Pobjebrád is egyre nagyobb hangú, mióta a kisebbik Hunyadi nála van, mint fogolymadár ââ?¬â??

 

 

 

 – közben intett az egyik szolgának, lehet a fáklyákat meggyújtogatni. Gondolataikba mélyedtek az urak. Egyre gondoltak, de mintha egyik sem merte volna kimondani. Végül a házigazda megkegyelmezett vendégének.

– Az egyedüli király jelölt számunkra Mátyás, a Hunyadi fiú – ahogy kimondta, szinte még a leveg? is megállt a teremben. A másik egy darabig meg sem szólalt, de amikor rászánta magát, ? is súlyos szavakat mondott.

 

Erzsébet reggeli imája alatt hirtelen odapillantott szobája ablakára. A téli nap burkolta be a színes üveget, melynek ragyogását egy sötét folt törte meg. A holló! Mátyás születése óta nem látta a madarat, most rémülten hagyta abba az imát, és odalépett az ablakhoz. Gyors kézzel kitárta, bízva abban, hogy a madár elröppen. De nem, hanem hangos krákogásba kezdett, hangja, mint a fájdalmas jajgatás.

    – Istenem! Mit akarsz te fényl? feketeség? – szívét hirtelen jeges gondolatok kezdték markolászni. A madár csak ricsajozott tovább. Az asszony nem tudta befejezni az imáját, szinte megdermedt a félelemt?l.

    – Asszonyom! Asszonyom! Hírnök jött a várba! – sikoltozott nagy hangon az egyik szolgálólány. Felbolydult minden, mint a méhkas, hideg fuvallat járt körbe.

    – Vezessétek elém gyorsan! – közben megkapaszkodott a faragott szék oroszlán fejében. A Nap pedig csak csillogott, nem érzékelt semmit. ?az igazi hatalom. A hírnök komor arccal lépett be. Amikor megszólalt potyogtak a könnyei. Fiatal gyerek volt még, nem szokta a bajt.

    – Asszonyom! László fiadat lefejezték a budavári palota jeges udvarán. Mátyás pedig lelakatolt szobájában imádkozik – rogyott térdre az úrn? el?tt. Az érezte, hogy elhomályosul el?tte a világ, még jó, hogy ott volt az oroszlán fej a keze ügyében, így hát bel?le merített er?t. Megtanulta, hogy ne mutassa fájdalmát, de az anya fájdalma fia halálán, minden szokáson túltett. Lassan rogyott le a szék mellé, mint egy rongybábú. Bels? szolgái úgy kapták fel, és tették bársonyos ágyába. Mindenki gyászolt a várban. Másnap megérkezett Horogszegi Szilágyi Mihály, a jó testvér, akire Hunyadiné mindig számíthatott, ha baj környékezte meg. Erzsébet fekete atlasz gyászruhájában az oroszlános székében ült, és imát mormolt reggel óta egyfolytában, nem evett, nem ivott tegnap óta. Valaha csodaszép arcán ráncok sokasodtak az elmúlt órák alatt.

    – Legyenek átkozottak! Legyenek átkozottak! Édes jó Istenem, elvetted a férjemet, a nagyobbik fiamat, legalább a kicsit hagyd meg nekem!

   – Drága húgom! – rontott a szobába Mihály – hagyd az imát, cselekednünk kell! Nem hagyhatjuk megtorlatlanul, a vétkeseknek b?nh?dniük kell! – nézett szeretettel a fájdalomtól még mindig szinte kába anyára.

    – Igen, bátyám! Meg kell fizetnünk a gyilkosoknak sokszorosan! – megrázta a fejét, felegyenesedett, és már csak el?re nézett. Gyásza szíve legszebb polcán kapott helyet.

    – Fegyvereseket kell fogadnunk! Minden pénzem, teljes vagyonom, a bosszúm szolgálatába adom.

    – Melletted állok, Erzsébet. Megszervezem a hadat – fogadta a h?séges báty. Tehát eld?lt, csapatot szerveznek, és a király ellen mennek. Az asszony kezdett megnyugodni. Meg volt a feladata, hitte, hogy ezt kell tennie. Most mutatkozott meg igazán híres keménysége, a bajban. Hamar meg lett a had, hisz pénzben nem sz?kölködött a hadúr, és asszony. Elindult a hadjárat. Rövid id?n belül Erdély összes királyi tulajdonú várát, kerített városát, minden királyi jövedelmet elfoglaltak. A király mind e közben a cseheknél töltötte idejét. Ott volt vele Mátyás is, mint f?úri rab. Békét kell kötni, határozták el Hunyadi ellenfelei, alkudozni kezdtek az asszonnyal, és annak bátyjával. A királyi hadak élén Újlaki próbálta az alku pozíciót er?síteni, de nem sok sikerrel.

     – Asszonyom! Ha megalkuszik, jobban jár – írta Újlaki a hadakozó némbernek.

    – Ugyan miért is járnék én jobban? – morfondírozott a n?, miközben lova hátán a tábort járta, és ellen?rzött. Nem volt mindegy mire megy el a pénze.

    – Ha visszaadja az elfoglalt királyi várakat, bekerített városokat, és az összes királyi jövedelmet, nem kellene tartania a király er?s bandériumától – próbálkozott tovább Újlaki.

    – Még hogy er?s! Tudjátok is ti mi az er?sebb egy sebzett anyai szívnél! – így replikázott Erzsébet, miközben éjjelente egyre jobban bele?szült bánatába. De ezeknek az átvirrasztott, imával töltött éjszakáknak nem volt tanúja senki, nagyritkán csak a fekete holló. Az most igencsak hasznosnak bizonyult. Hozta-vitte a leveleket a rab fiúnak, Mátyásnak. Imádkozott a hollók népe, a pálosok serege is. Az esti vezeklés egyre er?sebb lett, és egyre határozottabb. De Újlaki, és szövetségesei csak nem nyugodtak.

Ismételten azt kívánták Erzsébett?l, hogy a királyi várakat adná vissza, és csak azokat tartaná meg, melyeket örökségül, vagy ajándékba kaptak, vagy maguk vásároltak. Mátyás lett volna a kezes és a zálog. Ha az egyezség megköt?dik, a fiú is haza jöhet. A mézes szavakat nem hitték el a régi országos barátnak, így az alkuból semmi nem lett. És a jól célzott átok közben foganatra lelt. V. László király, harminchat óráig tartó nyavalyában, egy évre rá aznap, amikor Lászlónak esküdött, elhagyta a földi létet, és elköltözött az árnyékvilágba. Tizenhét esztend?s sem volt még, és éppen a francia királyleányt, a menyasszonyát várta. Az maradt fent róla, hogy jámbor elme. Ezt a titulust a Hunyadiak csak annyival toldották meg, hogy gyalázatos, hitszeg? ember volt. A hadakozás így abbamaradt. Majd szép lassan, amikor királyról esett szó, egyre gyakrabban merült fel Hunyadi Mátyás neve.

    – Ez a mi id?nk lehet, Mihály! – szövögette terveit a pókháló kitartásával Erzsébet. Otthon volt éppen Hunyad várában. A kandalló melege mellett próbált terít?t hímezni, de az izgalom miatt nem engedelmeskedtek ujjai. Ábrándozva nézett bátyjára.

    – Lehet, hogy sokat akarsz húgom, de én is úgy látom, most, vagy soha. Ez a mi id?nk kell, hogy legyen – emelgette Mihály a jó szerémi borral teletöltött kupát. A holló pedig ott ült az ablak k?párkányán és idegesen krákogott.

    – Hess innen, te ronda madár! – kiáltott rá a macsói bán. De a madár meg sem rezdült, csak krákogott tovább.

    – Bátyám! Vigyázz a madárral, Mátyás testvére az. Születése óta védi, figyeli, hírét hozza, viszi. Hirtelen eszébe jutott Gergely, a pálos szerzetes, és jóslat. Gyorsan felállt, suhogó rokolyája súrolta Mihály kinyújtott lábát. Odasietett az ablakhoz.

    – Igen holló! Itt az utolsó pillanat, nem kell már sokáig várnotok.  Vidd el a hírt gazdáidnak! Mondd meg, hogy Horogszegi Szilágyi Erzsébet, Hunyadi János kormányzó özvegye, Hunyadi Mátyás szül?anyja megteszi, amit elvártok t?le. Imádkozzatok érettünk! – a madár mintha értette volna, amit a nagyasszony mond, hirtelen elrepült.

    Az ország eddig is szakadozott terít?ként foglalta el helyét Európa asztalánál, most pedig a rongyok tovább foszlottak. Kelet-magyarországon a Hunyadi klán csapatai álltak fegyverrel a javak élén. A felvidéket a sunyi cseh zsoldosok fosztogatták, Szlavóniában is zsoldos vezérek versengtek a koncért, és itt volt III. Frigyes, a magyar korona birtoklója, váraival Nyugat-magyarországon. A hideg téli fagy súlyossá tette a lakosság helyzetét. Bizonytalan volt a kereskedelem, a dagadtra hízott keresked?k egyre fogytak az átélt izgalmaktól. A köznemesség Hunyadit sírta vissza, a bárók pedig a király halála után gazda nélkül maradtak. A cseszneki várban Garai nádor és Újlaki Miklós vajda a hatalmas lovagteremben tanakodott. Emelgették a boros kupát, és melegedtek medveprémekbe burkolózva. Észre sem vették a körülöttük sertepertél? szolgákat, és a fülüket hegyez? lovagokat. Csak gondolkodtak, hol hangosan, hol magukban.

    – Hírnök jött a legnagyobb városokból. Elégedetlenek a polgárok. Visszasírják Hunyadit. A b?rös nemesek is elégedetlenkednek. Úgy néz ki, ha nem jól gondolkodunk, elvérzünk – nézett Miklósra a házigazda.

    – Hmmm…. – hümmögött a megszólított gondolataiba mélyedve.

    – Támogathatnánk egymást, de kevesek lennénk leszámolni az idegen trónkövetel?kkel, és számolnunk kell a Hunyadi csapattal is. Az asszony olyan, mint a fúria, hajtja a bosszúvágy. Csapataik is er?sek – f?zte tovább gondolatait hangosan Garai – hé, te! Takarodjatok! – kiabált hirtelen az éppen közelben hallgatózókra.

    – Nem lehet itt két szót váltani nyugodtan! Micsoda vár ez? – próbált viccel?dni a vendég, de nem vicceknek volt a helye most, így az után Garai csak azzal reagált, hogy folytatta monológját.

    – A korona Frigyesnél, itt a lengyel király és a szászherceg is, mint trónkövetel?. Na meg aztán a cseh Pobjebrád is egyre nagyobb hangú, mióta a kisebbik Hunyadi nála van, mint fogolymadár – közben intett az egyik szolgának, lehet a fáklyákat meggyújtogatni. Gondolataikba mélyedtek az urak. Egyre gondoltak, de mintha egyik sem merte volna kimondani. Végül a házigazda megkegyelmezett vendégének.

    – Az egyedüli király jelölt számunkra Mátyás, a Hunyadi fiú – ahogy kimondta, szinte még a leveg? is megállt a teremben. A másik egy darabig meg sem szólalt, de amikor rászánta magát, ? is súlyos szavakat mondott.

    – Keressük meg a Szilágyi testvéreket, és kössünk velük alkut -. Ennyi volt, és az ország jöv?je kézbe lett véve. Lassan leégtek a gyertyák, elaludtak a fáklyát, ?k is nyugovóra tértek. Másnap indultak egyezkedni, nehezen jött az álom a szemükre. Nehéz döntés, de jó döntés, érezték mind a ketten. A Szilágyiakkal Szegeden találkoztak. Jó bor mellett alkudoztak, mint a kofák. A tét egy ország volt, az alku tárgya pedig a magyar királyi trón, és egy jóformán gyermek király jelölt.

    – Rendben urak! Elfelejtem, hogy lefejeztétek az egyik fiamat, ha a másikból királyt csináltok. – Erzsébet szavai határozottan csengtek. Erejét, tekintélyét, az anya fájdalmát a fekete bársony gyászruhája er?sítette. Egyszer? volt, és mégis fenséges. Régi szépsége a gyér világításnál átütött férfias határozottságán. A két ellenséges f?úr érezte, hogy nincs mit tenni, tudomásul kell venni a másik fél alku ajánlatát. Elfelejt?dik az anyai fájdalom, megsz?nik a bosszú utáni vágy, ha Mátyás lesz király. Érezték ?k is, hogy ez az egyetlen lehetséges megoldás, de még kérették magukat egy kicsit.

    – Asszonyom! Én támogatom Mátyást, ha feleségül veszi a lányomat – közben Újlakit figyelte, mit mond, de az csak b?szen bólogatott.

    – Ha Mátyás király lesz, feleségül veszi a Garai lányt. Erre esküszöm! – nézett rájuk határozottan a nagyasszony.

    – Esküszöm én is! – csatlakozott hozzá Szilágyi Mihály, macsói bán. Eld?lt hát! Király lesz a fiúból, gondolta az anya. Beteljesedik a többszörös jóslat.

 

Ezernégyszázötvennyolc január els? napjaira, Budára érkezett a nemesek többsége. Ide vonult fel Horogszegi Szilágyi Mihály is mintegy húszezer f?s seregével.

    – Nem ijesztgetni akarok, hanem emlékeztetni az urakat, hogy tartoznak a törökver? Hunyadi Jánosnak. Aki hírt, nevet szerzett a magyar fegyvereknek, és aki méltatlanul lett jutalmazva. Egyik fiát kivégezték, a másik rabságban. Itt az id? Jánosnak a sok fáradtságát meghálálni! Mátyást a fogságából kiszabadítani, és ennek az országnak trónjára ültetni! Nem adjuk a királyi méltóságot idegennek!

    – Úgy van! Úgy van! – helyeseltek többen is. Erzsébet összeszorult szívvel hallgatott. De meg volt az egyezség, és a hit, hogy mindenkinek így lesz jobb. Megtörtént a királyválasztás. A Budai utcákon szállingózott a hó, de nem zavarta ez a népet. Kint nyüzsögtek a ropogós hóval borított utcákon. Ott is fennszóval kiáltozták:

    – Mátyás legyen a király!

    – Nem kell idegen király!

    – Ezt választotta az Isten a mi oltalmunkra, ezt választjuk mi is!

    Ekkor a nagy létszámú sereg a Duna jegén elunta a fagyoskodást. Voltak már vagy negyven ezren is. Ajkukra fagyott a lehelet, nem tudtak tovább várni, harsogó szóval kiabálták:

    – Éljen Mátyás, a király! Éljen Mátyás a magyarok királya! – és ez az örvendez? szózat zengett az egész városban. Örült mindenki. Örült a nemes, a pór, a katona, a polgár. Alig sötétedett meg, egyre több helyen tüzet gyújtottak. A lobogó t?zcsóvák nappali világossággá tették a sötétl? eget. Eld?lt a nemzet sorsa. Ezernégyszázötvennyolcadik év január hónapjának huszonötödik napján a még gyerek Hunyadi Mátyás lett a magyarok királya. Repült a holló hírt vinni, harsogva szóltak a dobok. A jöv? sok gyötrelmes ima után, utat tört magának.

 

 

 

36látogató,2mai

Szerző P. Szabó Mária 59 írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu