H.Pulai Éva : Lendvay Kamilló 80 éves

tévesen kezdett zongorát tanulni, középiskolásan diákmisék orgonistájaként m?ködött közre, s játszott szimfonikus dzsesszt is. December 28-án lesz nyolcvanéves Lendvay Kamilló Kossuth-díjas zeneszerz?.

 

1949-ben vették fel a Liszt Ferenc Zenem?vészeti F?iskola zeneszerzés szakára, de diplomát csak nyolc év után kapott. Nem az ? hibájából: bár járt volna neki a sorkatonai szolgálat alóli mentesség, adminisztrációs tévedés miatt mégis behívták; itt szerzett fúvószenekari tapasztalatait kés?bb sikerrel kamatoztatta. Még f?iskolai évei alatt született Triószerenádja, a Rapszódia heged?re és zongorára, valamint Vonóstriója.

A Szegedi Operánál karmesterként, korrepetitorként és karigazgatóként m?ködött. 1960-ban mutatták be Concertinóját, az ötvenes évek magyar versenym?-irodalmának egyik kiemelked? darabját.

A szegedi éveket követ?en az Állami Bábszínház zenei vezet?je lett, ekkor mutatták be a társulat els? két világsikerét, a Petruskát és A fából faragott királyfit. A kicsik színházából a Magyar Néphadsereg M?vészegyütteséhez igazolt m?vészeti igazgatónak, majd 1970-t?l öt évig az Operettszínház karmestereként és zenei vezet?jeként tevékenykedett. 1962-t?l négy és fél évtizedig volt a Magyar Rádió lektora, 1972-ben lett a zeneakadémia zeneelmélet tanára, majd nyugdíjba vonulásáig tanszékvezet?je.

Szinte az összes zenei m?fajban kipróbálta magát. Legismertebb m?ve az az egyfelvonásos opera, amely Karinthy Frigyes A b?vös szék cím? jelenetéb?l született. Sartre drámájából írta A tisztességtudó utcalány cím? operát, amelyet a Magyar Televízióban mutattak be, színpadon Párizsban játszották el?ször. Az opera lemezfelvétele nemzetközi nagydíjas lett, a közelmúltban Mundruczó Kornél rendezte különleges el?adássá a Budapesti Ã??szi Fesztiválon.

A Jelenetek-kantáta (1981) alapja Thomas Mann József-tetralógiája, a Kocsiút az éjszakában cím? kantáta Ady Endre versei, a Pro Libertate kantáta Rákóczi levelezése nyomán született. Több oratóriumot is komponált (Via crucis, Stabat mater), írt versenym?veket zongorára, heged?re, gordonkára, trombitára, de kiemelked?k szimfonikus m?vei, kamarazenéje és hangszeres szólóm?vei is. Az 50 éves Bartók Vonósnégyes 2008-ban mutatta be a kvartett számára komponált II. vonósnégyest.

Lendvay Kamilló filmekhez is komponált zenét, így a Szembesítés cím? dokumentumfilmhez, a Tótágas cím? ifjúsági mozihoz, Jeles András A kis Valentino cím? alkotásához, vagy Makk Károly Magyar rekviemjéhez. Ez év novemberének végén adta el? a Szegedi Kortárs Balett A mennyei város cím? egyfelvonásost: Lendvay zenéjére látható táncoratórium a b?nbeesésr?l és elkárhozásról, látomásról és realitásról.

Lendvay Kamilló 1962-ben, 1964-ben és 1978-ban Erkel-díjat kapott, 1981-ben lett érdemes m?vész, 1996-ban pedig kiváló m?vész. 1998-ban Kossuth-díjjal tüntették ki, 1989-ben és 2005-ben Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat vehetett át.

Forrás: pecs.hir6.hu

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.09.11. @ 06:34 :: H.Pulai Éva
Szerző H.Pulai Éva 1146 Írás
A H. a nevem előtt, csak egy megkülönböztető jel, hogy ne keveredjenek össze a hírösszeállítások a firkáimmal. *Pulai Éva