P. Szabó Mária : Végítélet a Neandervögyben 3. rész

Az otthon maradottak eközben üres gyomorral feküdtek le sivár barlangjaikban.

 Felváltva ?rizték a pislákoló tüzet, de az éhez?, legyengült embereken ez az er?tlen meleget adó, halványan izzó parázs nem segített. Szinte már megmozdulni, gondolkodni sem volt erejük.

3)

 

 

Az otthon maradottak eközben üres gyomorral feküdtek le sivár barlangjaikban. Felváltva ?rizték a pislákoló tüzet, de az éhez?, legyengült embereken ez az er?tlen meleget adó, halványan izzó parázs nem segített. Szinte már megmozdulni, gondolkodni sem volt erejük.

Harmadnap, amikor a Nap már éjszakai álmát aludta, és csak a csillagok, meg a sovány Hold adott egy kis gyatra fényt, els?nek Tá csoportja érkezett meg.

– Itt vannak!

– Megjöttek! – boldog kiáltások repkedtek a leveg?ben.

Az óriás medvét, és egy társuk léleknélküli tetemét vonszolták magukkal.

– Van mit ennünk! Figyeljetek!

A sebesültek gyengén tántorogtak, de vörösl? sebeik már elindultak a lassú gyógyulás útján. Így a hatalmas barnamedve leterítése mindössze egy áldozatot követelt. Sí, amíg lélek volt testében, a csoport er?s harcosa volt. Vidám, fürge, segít?kész. Most pedig az otthonmaradók els? falatját jelentette.

– Gyertek, falatozzunk gyorsan! Töltsük meg horpadt hasunkat!

– Csak türelmesen, szokásaink szerint! Mindenki jóllakik ma!  – intette Tá a kiéhezett embereket.

Körbeállták a tetemet az öt barlang hátrahagyott lakói, és sorban egymás után falatonként tüntették el. Igazságosan a koruknak, méretüknek, tekintélyüknek megfelel?en. Nem volt vita, kidülledt szemekkel, komótosan, csendben rágtak, és nyeltek. Mindenki tudta hol a helye, és hányat haraphat. Szemük a friss tápláléktól lassan csillogni kezdett, és amikor már szinte csak a tisztára nyalt csontok maradtak, hatalmas hangzavarral tört ki az ováció a sikeres vadászok éltetésére.

– Éljenek a vadászok!

– Isteneink legyenek veletek örökre!

– Köszönjük nektek!

A fáradt vadászok pedig büszke tartással ülték körbe a falatozókat. Ã??k most nem ehettek, mert gyomrukat a vadászat közben megtöltötték.

 

A kiadós vacsora után visszahúzódtak a barlangba pihenni. Két t?zrakás próbálta a nyirkos, redves helyiséget és lakóit melegíteni, igen gyenge eséllyel. Egyik t?z köré a n?k és a gyerekek gyülekeztek, a másik köré a férfiak. Jó volt a t?z mellett eld?lni, és pihenni egy kicsit. Jé felhevülten az átélt izgalmaktól, sikert?l, félelemt?l, a t?z felé fordulva, behunyt szemmel ringatta fels?testét. Hosszú, vörös haja libbent el?re-hátra. Nem látta, hogy Tá figyeli, de érzékszervei jelezték a férfi tekintetét. Ahogy teltek a percek, lába köze lassan bizseregni kezdett, várta a hím közeledését. Az halkan, szinte teljesen nesztelenül lépett a háta mögé, és kezét imbolygó feje búbjára tette.

– Gyere Jé! – szólt halkan. Nem kellett megragadnia, vonszolnia, Jé örömmel engedelmeskedett a férfi, és saját teste jelzéseinek.

– Boldog vagyok, mert hívsz! – suttogta.

Egy kicsit távolabb húzódtak a többiekt?l, és Tá dárdáját a n? alsótestébe csusszantotta. Könnyen ment, a forró luk már felkészülten várta. Gyorsan mozgott benne, közben Szé egyre hangosabban nyögött, majd sikoltozott a jóles? rángatózástól. Mikor testének nyílása pulzálásával szinte megfejte a hím vessz?jét, az is kiabálni kezdett. Nyögéseiket, ordításukat a barlang visszhangozta többszörös er?vel.

– Jól végezted a munkád – mondta az asszonynak.

– Figyeltem arra, amit mondasz – mosolygott a n?.

– Te vagy a vezet?nk, Te tudod, mit kell tennünk, és én bízom benned – folytatta, majd lassan simogatni kezdte hatalmasra n?tt, gömböly? pocakját.

Ezen az estén több hím is követte Tá példáját, így azután más n?k is sorra kerültek. A barlangot betöltötte a füst, és a kielégült nemi szervek illata. Már régen sötét fészket vert az ég a holdnak, amikor a csoport jóllakva, megelégedetten az álmok mezejére lépett.

 

Másnapra azonban elmúlt a varázs, hisz még a másik négy csoport nem érkezett meg. Izgatottan figyelték a neszeket, lestek minden szokatlan mozdulatot. Végül a Nap már félúton járt, amikor a második ?sember csoport zajongását meghallották. Vezet?jük hangosan kiabált, és örömmel rázta feje fölött a harcban tönkrement dárdájának darabjait.

– Hééé! Sikerült! Hozzuk a vadat! – Így azután mindenki tudhatta, a vadászat eredményes volt. Izgatottan gyülekeztek. Dam és a többi barlanglakó szintén egy barna, nagy karmú medvét cserkészett be. Ugyan kisebb, n?stény, és megszerzése közben két ?sember lelke is elrepült, de az öröm maradéktalan volt. Csak Tá figyelte komoran népének fogyatkozását, arra is gondolt, hogy már csak két medve maradt, ha a hosszúlábúak igazat mondtak. Lassan megérkezett a másik három csoport is halálosan fáradtan, összefagyva, éhesen. Vadászatuk nem járt sikerrel, ezért lehorgasztott fejjel, sunnyogva közelítettek.

– Mit lesz veletek? Látom éhesek, er?tlenek vagytok? – kérdezte a vezet?ket Tá.

– Kérjük varázsló, segítsetek!

– Most kaptok egy testet. Egyetek, er?södjetek, pihenjetek, és miel?tt a Hold felváltja a Napot, a barlangom t?zéhez várlak benneteket! – A fáradt, kiéhezett emberek szó nélkül vetették rá magukat az élelemre. A hideg, szeles nap gyorsan eltelt. Voltak, akik a leterített vadakat trancsírozták élesre pattintott köveikkel, voltak, akik a barlangokból hordták ki a hamut, szemetet. A nagyobb gyerekek tüzel?t próbáltak gy?jteni, és a barlangok nyílásának bels? feléhez tárolták. Most, hogy a hasuk tele volt, vidáman játszottak is egy keveset.

– K?dobás legyen!

– Jó, jó – bólogattak a többiek.

– Mi lesz a gy?ztes jutalma? – gondolkodtak egy kicsit, majd az egyikük rávágta:

– T?zrevalót gy?jtünk helyette!

– Jó! Nagyon jó! – hangzott vidáman kijelölt feladatot. Nem hagyta el szájukat panaszos szó, csak szemük égett fekete t?zben.. Így azután játszottak. Az utóbbi id?ben ez egyre ritkábban fordult el?. Tá csendesen gyönyörködött a vékonyka testek viháncolásában.

A n?k egy része f?zött, közben sivalkodva veszekedett. Mások a frissb?r feldolgozását kezdték el fogaikkal. A férfiak nagyobb része pedig követ pattintott, apró, er?s ütésekkel, a nagyk?re rakva a kisebbeket. Ez igen lassú munka volt, er?, és kitartás kellett hozzá, ezért a k?pattintókat különös tisztelet övezte. Közben viharos szél fútta szanaszét hajukat, sz?rzetüket. Dideregtek, de végezték a sorsuk által kijelölt feladatot. Nem hagyta el szájukat panaszos szó, csak szemük égett fekete t?zben.

 

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - P. Szabó Mária
Szerző P. Szabó Mária 67 Írás
"Soha nem történik semmi, csak aminek megengedjük, hogy megtörtént legyen" Nem én mondom, de hiszem.....:) www.pszmirodalom.hu 3 novellás könyvem jelent meg, az egyik a nyári könyvvásáron siker listás lett (Imádom, hogy nő vagyok, Szerelem és bűn, Én, Báthori Erzsébet)....10 évig nem írtam...most talán újra kezdem....