Petz György : De fenyő (5. rész)

Nyomtatás

Az els? és a harmadik emelet

Kár, hogy általában van iskola. Az ember már várja a szeptembert, de aztán hamar elege lesz az egészb?l, olyan gyerekes. Jó, hogy volt háború. Az emberek küzdöttek, ahogy olvasták a könyvekben, vagy ahogy tanították nekik, bár az is írva van, hogy ne ölj. A robbantásoktól sok grund lett, és ez a háborúnak köszönhet?. A Kendében három grund is van, no jó, egy igazi, de a többi is majdnem az. A grundokon focizhatunk, meg lehet játszani, például háborúsat. Az utcában ez még klasszabb, mert ott jobban meg lehet lapulni a kapualjakban, egy-egy szül?, nagyszül? természetes fedezék, ha igyekszünk a leüt?-falhoz; mert azért az igazi játékban van elfordulás, számolás, keresés; és nem szabad csalni, pedig a Fehér Pali szokott, hiába ütötték le a nevét többször is, ráadásul súg a még játékban lev?knek. A barátom, Latyi, Lakatos Gyuri már a csapat kiszámolásánál is fineszes, mert tudja kívülr?l a kiszámolókat, hogy mikor, kit akar a csapatába, úgy kezdi az apacuka fundaluka funda kávé kamanduka, apcug, fundaluk, funda kávé kamanduk-ot, meg a sz?rös töke van a légynek, ha nem hiszed, gyere, nézd meg; inc, pinc L?rinc, te vagy odakint-et. Együtt szoktunk lenni, véletlenül, mert a sors kiszámíthatatlan, de a Latyi tudja. Nem sieti el, biztosra megy.

A mi grundunk a környék legfaszább játszóhelye, a legfontosabb focihely. A Lágymányosi, a Budafoki és a Kende utca határolják, oldalról meg a mi házsorunk, az átjárókert melletti házak, le a Budafokiig.

Anyám a konyhaajtóból, a második emeletr?l le tud kiabálni még a Vak Bottyán utcába is, ha ott biciklizem, bár nagy szégyen, hogy az enyém rongykerek?. Kívül gumi van rajta, de ahol összerakták, ott kicsit zöttyen, ezért nem is szeretem kölcsön adni, mert megjegyzik. Apuék csinálták, büszke rá, én meg dicsekszem a többieknek, hogy nem kaphatok defektet. Azért mégis szégyen. A gokartok is sokkal jobbak, legalábbis hangosabbak, ahogy zúgnak lefelé felforrósodott csapágyaikon a Lágymányosin, és befordulnak a Kendére. A csapágyaknak igazi stuka hangja van. Félelmetesek.

Szeretnék félelmetes lenni. Az oviban bandavezér voltam és vereked?s, f?leg a Pálvölgyi Fricivel, aki az ?sellenségem a Verpeléti/Karinthy Frigyes útról, és az óvodai másik banda vezet?je. Szerintem sunyi. És sz?ke, akár a Schwarz Zoli, akit?l anyu megkérdezte, hogy zsidó-e vagy sváb, de már mindjárt Szigeti, csak nekem Schwarz, de az nem sunyi és vele szoktam a ruhát, ágynem?t ?rizni, ha szárították a dadusok a csendespihen? alatt. Mert mi nagy fiúk voltunk és utáltunk aludni. És nekünk fönt volt szabad lenni. Az Eszli Laci kisebb volt, gyöngébb, meg szemüveges, azért ?t is bevettük a ruha?rz? csapatba, amikor lehetett.

Ha elaludtam, se vallottam be, mert nekem ne dirigáljanak, mikor aludjak. A szememet becsukathatják, de alvásra nem kényszeríthetnek.

A sulira megtanultam magasszárú cip?t bef?zni, masnira kötni, meg az „R”-t: répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó, és meg is szelídítettek. Végül apámnak kellett megtanítania bokszolni, hogy kiálljak magamért, mert pipogyává váltam.

–  Üss meg, no, üss meg, nyugodtan! – er?sködött, én meg úgy beleöklöztem, hogy nem kapott leveg?t. A gyomorszája volt, ahova nem lett volna szabad. Dicsekedett velem Miska bácsinak.

–  Milyen szép is az Mis, ha az ember belehal a gyerekébe!

Ez Miska bácsinak nem tetszett annyira, mert neki nincsen gyereke, és nincs amibe belehaljon, csak a n?kbe, de az mégis más.

–  Karcsikám, figyeld meg, egy agglegény úgy él, mint egy herceg, de úgy hal, mint egy koldus.

–  Akkor hozod a középosztálybéli átlagot, nincs semmi baj – vicceskedett a papám, de ezeket csak ?k értik, persze én azért szoktam ilyenkor nevetni, mert azt tudom, hogy ?k hol szoktak.

–  Te, ez a gyerek mindent ért!

No, én ilyenkor szoktam csak igazán nevetni. Valójában erre vártam, ezt legalább értem.

Szóval, hiába vagyok a koromhoz képest nagynövés?, a házban nagyobb és er?sebb fiúk vannak. Még jó, hiszen id?sebbek, de a Maksay ügyvéd nyámnyila gyerekével elbánok fél kézzel is. Hozzájuk a lépcs?házból kell bemenni, és olyan társbérletben élnek, ahol az anyja mindig selyempapírral fedi le a vécéül?két, ha rá kell ülnie. El van kényeztetve, nem lesz ennek jó vége. Nem szokták leengedni a grundra, még valami baja esik a sok utcagyerek között. Pedig mi már befejeztük a focizást, a Facskó Józsi bácsit hallgatjuk. Igazi b?rlabda csak ritkán akad, általában a legbénábbaknak van, azoknak valahogy gazdagabbak a szüleik, így aztán kénytelenek vagyunk bevenni ?ket a csapatba. Esetleg kapusnak, vagy hátvédnek jók lesznek, csak ne nagyon zavarjanak.

Általában a rongylabda, ami a valóság. Rúgni lehet, ha lazán tömték, nem fáj, de nem röpül olyan messzire. Cselezni lehet vele. A gumilabda a jobb, de az is ritkaság. Cézárral meg életveszélyes, mert idegesíti a pattogás, vagy csupán játszani akar, és neki mások a szabályok.

Cézár utálja a részegeket. A Facskó bácsira mint az ?rült ugat, talán mert furcsán beszél, ajkaival puttyog; kénytelen vagyokszegény kutyát levinni a szemben lév? roncstelepre, a majdnem grundra, az emberméret? disznóparéjok közé. Le kell láncolni. Pedig, ha tudná, milyen sok moslékot kapott Facskóéktól is!

–  És akkor a Rudasban fölmentem az emeletre, ptty, és onnan ugrottam, ptty. – Ez a ptty minden mondatában el?fordult, általában ezzel zárta a mondatot. – És ugrás közben vettem észre, ptty, hogy nincs víz a medencében, ptty. Két ajkával újra puttyantott.

–  Láttam jönni Facskó nénit! – rohant be Szabados Laci.

Facskó bácsi két ptty között elkanyarította a száját, micisapkáját feltolta homlokán, azonnal iszkolt föl a harmadikra, tucatnyi macskájukhoz.

–  Facskó néni, Józsi bácsi a Rudasba ment! – fogadta lelkendezve a banda Facskó nénit.

–  Egy fenét! Soha nem volt még fürd?ben, rosszul van az egy lavór vízt?l is! De majd adok én neki inni!

Ekkorra fékezett egy taxi, amib?l már érkezett is a kissé kaparós hang:

–  Csókolom, Facskó néni! Csak nincs valami baj Facskó bácsival? Szívesen elviszem orvoshoz, ha megint kellene – így Mezeiné, aki taxis, és ezzel zavarba hozta az öregasszonyt.

–  Köszönöm, aranyom, de most én látom el a baját. Ha segítség kell, majd szólok a Harsányi fiúknak.

A Harsányiék fura prolik, ahogy Ella néniék mondták susmusolnak. Valamelyik fiú mindig ülni szokott, de azért mégsem ment nekik olyan rosszul, bármit is követtek el.

–  Meg ne lássam a lányom körül, mert szétrugom a tökit! – mondta Ella néni, és a fiúk nem is jöttek csöcsörészni Klárit, ahogy a Mezei és a Gyarmati fiúkkal mi szoktuk… egyszer.

A gellérthegyi galeriban, meg valami kocsmai bunyóban csípték fülön a kisebbet, a nagyobbik a lányokat szokta molesztálni és felcsinálni. Kicsit ragyás az arca, talán azért nem szeretik. Én is félek t?le, de nekem megmutatta a bicskáját. Rugós volt, én olyat még nem szagoltam.

Nekem félelmetesebb a Susits Béla a harmadikról, aki két lányával és sz?ke, fáradt feleségével egyedül lakja a lakását. Hogyan lehetséges?! Nem társbérlet, és az nem is tudom, milyen lehet. Akkor fürdenek, amikor akarnak, akkor hívnak és addig vendégeket, ameddig csak akarnak. Viszont sosem esznek rétest, mert azt derogál nekik csinálni, meg mosni is. Ella néni szerint a Patyolatba járnak, úrizálnak. Pedig két lányuk van. Szépek és sz?kék, de kényesek, Barbara meg Alexandra, ezek sem becsületes nevek. Úri lányok, hittanra járnak, sosincsenek az utcán, csak ha mennek valahová, de akkor is kicsit felette járnak a flaszternak. Kutyájuk van, spániel, meg tekn?sük, akit sétáltatnak a folyosón, meg egy lábosban fürdetnek.

A nyáron egyszer elbámészkodtak a folyosón, és a tekn?s bement a siketékhez a nyitott bejárati ajtón. Az egész ház azon nevetett, vajon hogyan tudták elmagyarázni a siket szabónak, hogy mi történt. A mamájukat megvárva mertek csak bemenni, mert a siket mutogatós bácsi, bár anyu azt mondta, ez butaság, de engem sem enged fel oda egyedül.

Hagyjuk a harmadikat, de a ványadt Maksayékat is a negyedikr?l, izgalmasabb az els?: a Mezeiék. Azok mindenben benne vannak, súlyt is emelnek, nekem meg rakétáztak az el?szobában. A gyufaszálra sapkát tekertek ezüstpapírból, beleállították a skatulyába ferdén, aztán a meggyújtott gyufával melegítették az ezüstsapkásat, amire az huss!, már el is röppent. Ha meggyullad a lakás, ?k attól se félnek. Beszari alak vagyok, nekem csak Az egri csillagok marad, meg a vécé. Ott kedvemre megmenthetem a Muhits Ágit, mint Cecey Évát. Folyamatosan tudok nyilazni, számmal meg sihu-sihu, akár az igazi nyilazásnál.

Mezei Öcsi baromira tud focizni, neki focilabda se kell, hogy bevegyék a játékba, de fél a kutyáktól. Cézárral meg tudnám ijeszteni, de az nem az én sportom. A Lajos meg már kész férfi. Anyjuk rendszeresen verte ?ket, hogy ne zülljenek el apa nélkül. Az apjukról hallgatni szoktak, állítólag külföldön van. Ez lehet, mert Kata nagyságától szoktak németül tanulni.

Kata nagysága egy id?sebb hölggyel él egy szobában, a másik kett?ben meg a Reitter Péter bácsi a feleségével és a kis Péterrel, aki mérnöktiszt lesz. Már most úgy vezeti a Topolinót, mintha katonai járgány lenne, bármi baja van, megjavítja. Állati okos, mérnök f?hadnagyként fog kezdeni, és visszaszerzi a család régi becsületét. Most a katonatisztire vagy a m?szakira jár? Mit tudom én! A lényeg, hogy Reitteréket én is szeretem, mert nem csináltak nagy balhét a krumplilevesemb?l.

–  Rosszul érzem magam, szeretném a szobában megenni – próbálkoztam az utált levessel és Ella nénivel, amúgy Angyalkával.

–  Nem értelek, de igyekezz, mosogatnom kell!

Mindig tele volt kellésekkel, neki soha nem volt semmi az, ami, mindig er?sebben volt az, mert kellett. Nekem a leves nem, így a nyitott ablakon az átjárókertbe löttyintettem. Ez volt a baj. Reitterné kilógatott szárítani valamit, ami csak fölülr?l zsírosodhatott… Csupán finoman érdekl?dött, majd Ella nénit csendesítette, ne árulkodjon anyámnak, akinek hamar eljárt a keze, ami a frászt illeti.

–  Ugyan már, gyerek még! Ha tudná, Elluskám, a Péter fiam miket csinált annak idején, ez a Gyurika angyal ahhoz képest.

Talán közös angyal nevünk kellett, hogy a társbérl?nk, született Brázik Angyalka megszelídüljön, elraktározta a leves ügyet máskorra, amikor majd anyám orra alá dörgölheti, milyen hülye fia van, és ezzel az ügy lezárult.

Azért azt elmondta, amikor beleszartam a csapba, amúgy falikútba, de a hozzá kapcsolódó rossz álmomról nem szólt. Az embereket akkor ismerhetjük, ha az álmaikat is. Nem a szarból.

Engem olyan sokszor üldöznek álmomban a nácik, még szerencse, hogy álhalott tudok lenni lélegzetvisszafojtva, aztán meg repülni is tudok, szabályosan úszom a leveg?ben. Ha üldöznek, akkor kiugrom a szobánk ablakából az átjárókert felé, vigyázok, ne akadjam be a vadgesztenyefába, aztán röpülés! El?fordult már az is, hogy a cselédszobából, ami a spejzunk, vagy a fürd?szobából kellett ugranom. Onnét nehezebb, sz?kebb minden. Amióta a lift tetejére rakták, amióta bebugyolálva ott a német szolgálati fegyver, azóta nyugodtabbak az álmaim, de bonyolultabb bennük a mozgás, mert el?ször azért kell rohannom, csak azután röpülhetek.

1956. október felé

Lakógy?lés

Valami történhetett, mert a Maksay ügyvéd úr – így szokták emlegetni a házbizalmit – 22-én estére összehívta a házat. Állítólag a tömbmegbízott is részt fog venni rajta, ami végülis nem akkora dolog, hiszen itt lakik a 16-ban mellettünk. Az egész udvart bepadozták, beszékezték, hogy mindenki találjon ül?helyet. De miért most hívják össze a gy?lést? Talán a pisztoly? A Klári valamit beszélt? Elegük van Cézárból?

–  Hagyjuk a formaságokat! Kedves lakótársak, köszönöm, hogy ilyen nagy létszámban jelen vannak! A gy?lés után azért aláírjuk a jelenléti ívet, kik voltak itt. Felkérném Reitternét, hogy vezesse a jegyz?könyvet,

–  János, ha maga kéri, annak nem lehet ellenállni.

–  Köszönöm. Valójában ez az évi rendes gy?lésünk, amelyen köszöntjük a tömbmegbízott elvtársat is.

–  Sok mindenr?l kéne beszélnünk, a telepi kutya etetésér?l, egy a lift tetején talált ismeretlen tulajdonú tárgyról, a fiatalok viselkedésér?l, de arról is, hogy közösségi helyiséget alakítsunk ki a pince Kende utca fel?li nagy, összenyitott részéb?l. Alakítsunk-e ki virágágyást a ház el?tt, mint amilyen Borsó néniéknél az a liliomos?

–  Akad lakótárs, akinél bejelentetlenül két hónapja tartózkodik egy ismeretlen…

–  Úgy érzem, rám céloztak… – állt föl Katika a negyedikr?l, buja bájait alig leplezve, de szemét lesütve – a társam, és ehhez jogom van, hiszen a férjem majd fél éve kilépett az életemb?l. A ház jó hírnevét nem hiszem, hogy ezzel a legkevésbé is…

–  Ugyan már, Katika, majd elintézzük a dolgot, köztünk marad. Mindenkinek joga van a boldogsághoz. Mi a negyedikr?l… Kovácsnéra gondoltunk.

Egy megtört n? húzta még összébb magát. Száját összeszorítva, akadozva kezdte:

–  Tudják, van egy munkás lányom és a másik a jogra jár. Tudják, hogy én férjezett vagyok…

–  Özvegy inkább.

–  A férjem elt?nt a háborúban…

–  Azért mondtuk.

–  Aztán jött egy férfi két hónapja…

–  Miért nem jelentette be? Tudja, szegény Gyarmatiéknak is mekkora bajt zúdít a nyakába, mint házmesteréknek?

–  Senki nem ismerte meg. Én sem. A ruszkiktól jött. Fogságból. Itthon megint leültették, valamit beszélt vagy tévedésb?l. Ápolom. A férjem. Két hónapja ez az ember újra a férjem. Örülnöm kéne, de félek bejelenteni, mi lesz, ha megint elviszik?

Az asszony ekkor már sírt. Néhányan odébb húzódtak t?le, de Facskóné és Susitsné, akik még soha nem is szóltak egymáshoz, egyszerre kezdték pátyolgatni. Susitsné még szépséges zsebkend?jét is odaadta.

–  Lakótársn?, a maga férjének itt a helye, be kell jelenteni rendesen. Mi lenne, ha a rend?r odakinn igazoltatná? Semmi probléma, örülünk, ha segíthetünk.

–  Nem ez a baj. A házban fegyvert találtak. Tudják, hogy ez mit jelent? Tudják, mekkora veszélyt jelent ez mindannyiunkra nézve? Ilyenért már végeztek ki embert! És most fondorlatosan, olajos rongyok között, a lift tetején ott egy német pisztoly. Feleljen, kié ez?

Amit lehetett, persze kihallgattam. Ekkor iszonyúan megijedtem. Ha még a bélyegemr?l is tudnak, akkor végem. Lehet, hogy az egész családomnak.

–  Ismét kérdem, kié ez? A hatóság nyomozó kutyával fogja megkeresni a fegyver tulajdonosát, és akkor már nem tudjuk az ügyet eltussolni! Kié?

Jaj, ha kutyával, akkor végem!

–  A Cézáré – üvöltöttem, ahogy gyermektorkomból kifért. – A kutya a telepen ásta ki, senki nem tehet róla, én dobtam fel a liftre, mert megijedtem!

Hitték is meg nem is. Remegtem és sírtam. Féltem a többi sráctól, nehogy megverjenek, de tudtam, itt nincs mit tenni. Nem szerettem h?s lenni, csak álmomban, ahol halhatatlan vagyok és úszom-repülök.

Apám lekent egy frászt, amiért nem szóltam neki, és nem számoltam a következményekkel. Hát, számtanból nem vagyok valami oltári. A lakók csitították apámat. Mindenki megnyugodott, akadt, aki engem vigasztalt. A pisztolyt Maksay magához vette, hogy majd elintézi.

A gy?lés végén felhívták a figyelmet, hogy már délt?l ne engedjenek ki senkit, iskola után spuri haza, és otthon maradni. Hogy miért, azt nem értettem, de a Reitter Péter is mondta az els?r?l.

Azután

Nem engedtek iskolába, különös módon a nagyobbak is otthon maradtak. A grundra lemehettem, de nem vettek be a fociba. Kés?bb, de még ebéd el?tt átmentem az átjárókertbe, mert mondták, beszélni akarnak velem. A nagyok körülvettek, és nem volt hova menekülni. Igazán nem vártam, de a Gyarmati Jóska kezdte, aki pedig az egészr?l csak hallomásból tudhatott a Harsányi fiútól.

–  Kis beszari! Csak azért nem verlek meg, mert akkor még hülyébb leszel. Miért köptél?

Egészen közel hajolt az arcomhoz, borostás és büdös, biztos tébécés ? is, mint az apja.

–  Én nem…

Megfogta a nyakamat. Nagyon er?s és szorítja.

–  Ne pofázz! Gyereknek úgysem lehet baja, ha lebukik!

–  De a családom…

–  Annak már úgyis l?ttek.

–  Nem vagyok beszari, csak gondoltam, ha kutyával jönnek…

–  Barom állat! A kutya semmit nem érezne meg, hiszen olajos rongyban volt az a szarság. És még te értesz a kutyákhoz?!

–  A Cézár igenis megérezné, akkor lehet, hogy más kutya is.

–  Beszarikám, tedd ki a lábad! Ezzel bebizonyíthatod, hogy közénk való vagy.

Félelmemet látva a saját lábát tette ki, és elkezdte bicskával körbedobálni.

–  Látod, ötb?l ötször. Ne fossál, rakd ide!

Félig becsukott szemmel dugtam oda a lábam. Nem tehettem mást, különben gyáva vagyok. Papírvékony tornacip?. Jóska köhög, koncentrált, és… és els?re belevágta a lábamba.

–  Jaj, jaj! – Próbáltam halkan, de a bicska átütötte a cip?t.

Lekapták a lábamról, már ahogy lehetett. A hüvelyk és a mutatóujj között ment át. Nem ért ideget, szinte csak a b?rt roncsolta, de vérzett.

–  El kell szorítani! Adjatok spárgát!

–  Elég lesz már, lilul!

–  Most mész, árulkodni?

A Mezei fiúk odébb akarták tolni t?lem. Megint belehajolt a képembe. Büdös. A Cézár sosem volt ilyen büdös, pedig az kutya.

–  Nem, dehogy, nem szoktam. Csak horzsolás. Kibírom.

–  Akkor nincs harag? Nem köpsz be!

Könny? neki velem, és még én ígérjek. Meg fogadjak barátságot. És, ha megharapnám? Most el kéne t?rnie, mert ? is beszart.

–  Nincs harag. Nem azért mondtam meg a pisztolyt, mert magamat féltem.

–  Jó-jó, tedd túl magad rajta. Majd kárpótollak valamivel. Két üveggolyó meg egy egérfogó, csak kuss. Rendben?

Az ebédnél kissé sántítottam de Ella néninél paradicsomleves volt, az jobb kedvre derített.

–  Megrúgtak véletlenül, azért sántítok – mondtam neki. Azt mégse mondhattam, hogy le akarták vágni a lábamat.

–  Csak nem sántikálsz megint valamiben? – kérdezte gyanakodva, de a paradicsomleves nem juthat a krumplileves sorsára, még ha rizsa is van csak benne.

–  Nem, csak próbálok a magam lábára állni.

Ezt persze nem értette. Olyan jó neki, hogy csak azt érti, amit akar. De nem tud mindent. Miska bácsi szokta mondani, hogy ? mindent tud, azt is, hogy miért nem. Ennél okosabbat én el sem tudok képzelni. Már ezért érdemes feln?ni.

–  Ella néni, nem tetszik szájharmonikázni?

–  Csak nem akarsz megtanulni?

–  Á, nekem az úgyse menne.

–  Ne bolondozz, te süttyülüllü!

De így már meg is volt oldva minden probléma. Tényleg jól játszott, de nem rajtam. Megmaradtam a titkomnál. Nevetséges, ahogy fújja és szívja, fújja és szívja, közben gyalulja a száján. Mint egy idióta g?zmozdony.