Dvorák Etela : csak egyszer

 

 

Néztem,
ahogyan gyors léptekkel elmész.
Nem is néztél hátra,
pedig vártam,
hogy visszanézz ,
még egyszer ,
még utoljára szólj hozzám.
Elvesztettelek a
tömegben.
Fejem lehajtottam,
hogy senki sem lássa,
senkit sem lássak.
Szemem homályába
eltévedtek a
péntek délután
emlékei…

Álltam ott,
magamhoz szorítottam
kabátom.
Lila sálammal a
szél játszadozott.
Kezeim mélyen a
zsebembe rejtettem,
ujjaimmal kerestem a
elszakadt cérnaszálat ,
tudtam, hogy lelkem
majd így megnyugszik.

Vártalak,
halkan dúdoltam
egy régi elfelejtett
tavaszi szonátát.

Megláttalak,
még sosem csillogtak
kék szemeid így tán.
Mosolyodban ott volt
az egész Mindenség,
mosolyomban a válasz csupán.

Hangod
felébresztett,
kezed átkarolt,
arcod hozzám ért,
szád megtalálta szám.

Szép volt a délután,
de az este
már nem
talált
ránk…

Néztem,

ahogyan gyors léptekkel elmész.
Nem is néztél hátra,
pedig vártam,
hogy visszanézz,

visszanézz,

csak egyszer

csak

rám

Legutóbb szerkesztette - Dvorák Etela
Szerző Dvorák Etela 526 Írás
Etela Dvoráková vagyok... Nyugat Szlovákiaban élek. Aki akar megismerhet... A léleknek nem kell a pénz, a lélek valami szépet remél. Kell neki mindennap a pillanat, amikor valami szépet befogad, és felerősítve sugározza tovább, Hogy szebb legyen tőle a Világ.