Néha, mint a só a sziklapartba, úgy
tud marni életünk belénk; de sírva
várni, bánni múltat, míg arcunkba rúg
a holnap – érdemes ez, mondd, papírra?
tud marni életünk belénk; de sírva
várni, bánni múltat, míg arcunkba rúg
a holnap – érdemes ez, mondd, papírra?
Néha, mint a só a sziklapartba, úgy
tud marni életünk belénk; de sírva
várni, bánni múltat, míg arcunkba rúg
a holnap – érdemes ez, mondd, papírra?
Nézd inkább a vízesések függönyét,
ahogy a pára játszi könnyedén oly
szép erny?t hintett a semmib?l föléd!
Ne légy azzá, mivé a zordon téboly,
e száguldó, bolond világ amúgy is
bírna tenni, bízni kell magadban hát!
A holnapban, hogy valóban hagyunk is
hátra éltet? magot, madár dalát!
A vízesés adná a béke hangját,
s der?sre csókolná arcod, ha hagynád.
