Azért a régi dallamért eldobok
Minden Rossinit, Mozartot vagy Webert,
Csak egy dal, sóvár, sötét és megkopott,
De titka az enyém – nekem vezényelt.
Mennyiszer szólt már, s valahányszor csendült
Lelkem kétszáz évet fiatalodott.
A zöld buckákon aranyozott csend ült:
Tizenharmadik Lajos uralkodott.
Most egy kastélyt látok, szegélyt a sarkán,
Ablakain vörösre törik a fény.
Ligetek körötte, s virágok tarkán
És csobogó csermely mossa peremén.
Magas ablakból egy Hölgy pillant le rám,
A haja búza és a szeme ében.
Egy elt?nt életemben láttam talán
E régi ruhában – ezért emlékszem.
Az eredeti szöveg:
Fantaisie
Il est un air pour qui je donnerais
Tout Rossini, tout Mozart et tout Weber,
Un air très vieux, languissant et funèbre,
Qui pour moi seul a des charmes secrets.
Or, chaque fois que je viens à l’entendre,
De deux cents ans mon âme rajeunit:
C’est sous Louis-Treize… Et je crois voir s’étendre
Un coteau vert que le couchant jaunit;
Puis un château de brique à coins de pierre,
Aux vitraux teints de rougeâtres couleurs,
Ceint de grands parcs, avec une rivière
Baignant ses pieds, qui coule entre des fleurs.
Puis une dame, à sa haute fenêtre,
Blonde aux yeux noirs, en ses habits anciens,
Que, dans une autre existence peut-être,
J’ai déjà vue – et dont je me souviens!
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:19 :: Onódy Csaba
