Onódy Csaba Szerző
Vezetéknév
Onódy
Keresztnév
Csaba
12 év 18 komment

A temet?ben a sír felé

Az öreg lomb suttogva köszön.

Századszor látja lehajtott fejed

A kitaposott parcella-közön.

Te visszabólintsz – öntudatlan

És csendben mész tovább…

Sok itt a sár, a gaz,

S még beljebb, lejjebb van apád.

Sok sír jön szembe:

"A mi Évikénk. Élt tíz évet."

Elbámulod unottan a sárga fruska-képet.

Hát itt vagy. Megérkeztél – mondod.

És most ett?l megijedsz.

Itt vagy és ennyi…

S ha nem, akkor mennyi,

Ha innen még kimehetsz?

S a sír… Hogy néz ki már megint,

A virág száraz, kopott a kereszt,

Le kéne festeni, mint otthon az ereszt.

Maradt még festék,

Hát majd barna lesz,

De itt a tél mindjárt,

Idén már úgysem érdemes.

Most kapa kell!

Szatyrod a szomszéd sírra teszed,

Hozzá nem jönnek ilyenkor,

Tudod, hisz régen ismered.

Lassan kész vagy…

Most jólesne egy cigi,

De fúj a szél, a gyertyát

Sem tudtad meggyújtani.

A sír már rendben.

Magadban apádhoz beszélsz,

Hogy mi sikerült eddig

És még mit remélsz.

Aztán elindulsz. Bizonytalan…

Visszanézel: igen, a kereszt laza,

Végül hátat fordítsz, s nem tudod,

Most voltál otthon, vagy most indulsz haza…

13 év 17 komment

Azért a régi dallamért eldobok

Minden Rossinit, Mozartot vagy Webert,

Csak egy dal, sóvár, sötét és megkopott,

De titka az enyém – nekem vezényelt.

 

Mennyiszer szólt már, s valahányszor csendült

Lelkem kétszáz évet fiatalodott.

A zöld buckákon aranyozott csend ült:

Tizenharmadik Lajos uralkodott.

 

Most egy kastélyt látok, szegélyt a sarkán,

Ablakain vörösre törik a fény.

Ligetek körötte, s virágok tarkán

És csobogó csermely mossa peremén.

 

Magas ablakból egy Hölgy pillant le rám,

A haja búza és a szeme ében.

Egy elt?nt életemben láttam talán

E régi ruhában – ezért emlékszem.

 

 

Az eredeti szöveg:

 

Fantaisie

 

Il est un air pour qui je donnerais

Tout Rossini, tout Mozart et tout Weber,

Un air très vieux, languissant et funèbre,

Qui pour moi seul a des charmes secrets.

 

Or, chaque fois que je viens à l’entendre,

De deux cents ans mon âme rajeunit:

C’est sous Louis-Treize… Et je crois voir s’étendre

Un coteau vert que le couchant jaunit;

 

Puis un château de brique à coins de pierre,

Aux vitraux teints de rougeâtres couleurs,

Ceint de grands parcs, avec une rivière

Baignant ses pieds, qui coule entre des fleurs.

 

Puis une dame, à sa haute fenêtre,

Blonde aux yeux noirs, en ses habits anciens,

Que, dans une autre existence peut-être,

J’ai déjà vue – et dont je me souviens!

 

13 év 29 komment

Alfred de Musset verse, hirtelen felindulásból találtam egy párizsi WC falán…
(A címet én adtam, nem volt szegénynek.)

 

 

Ön, ki pózban guggol, mely nem isteni,

Hogy mi altestét gyötri nálunk hagyja el

És megtette azt, amit meg kellett tenni,

Kérjük úgy távozzon emlékeivel,

Hogy ne kelljen nékünk új kelyhet venni,

Másnak is jó legyen: beérjük ennyivel.

 

Az eredeti szöveg:

 

Vous qui venez ici dans une humble posture

De vos flancs alourdis décharger le fardeau

Veuillez, quand vous aurez soulagé la nature

Et déposé dans l'urne un modeste cadeau

Epancher dans l'amphore un courant d'onde pure

Et laisser l'appareil aussi luisant que beau.

Onódy Csaba Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.