kisslaki : A liba és a Komunista kiáltvány 2.

Azok a békebeli szép idők …

Befejezés

    A fáradt arcú asszony megdermedt, mikor Lehocki úr bekopogott az ajtón.

    Miután hellyel kínálta a háziurat, ő is visszaült a kopott kanapéra a párhónapos baba mellé. Olyan roskadtan gunnyasztott ott, mint egy idős asszony, pedig még a huszadik telet se látta. A gondok, a verés és az egész napi varrás is görnyesztette gerincét, de ezért három korona volt a fizetség, amiből a mindennapi élet jutott az asztalra.

    – Tudja, hogy mért jöttem ugye? – kérdezte.

    – Igen, a lakbérhátralékért. De nagyságos úr, tessék várni még egy kicsit kérem. Nagyon ígérnek az uramnak a Ganzban jövő héttől egy jó helyet, de most enni is alig van pár krajcárunk… – Lehocki, míg az asszony beszélt, kíváncsian méregette beesett arcát, és valószínűtlen csont és bőr testét. Talán azért is tűntek nagynak Takóné keblei. – Na, gondolta, azért nem éhezik, és a baba sem, hiszen teje is van a szoptatásra.

    – Sajnálom én is, de kénytelen vagyok kipakoltatni a lakást Takóné. Maga is tudja, hogy a férje nem kap munkát, mert részeges, kötekedő, bajcsináló ember. Egyszer még magát is agyonveri. De nem az én házamban. Három nap múlva kirakják a motyójukat az utcára. Mondja meg az urának, ha megjön, hogy szerezzen egy taligát, mert a házam előtt sem táborozhatnak. Sajnálom maga és a kisgyerek miatt. –

    A szerencsétlen asszony nem kezdett könyörögni, jajveszékelni, amitől Lehocki tartott, csak némán hullottak a könnyei. Ahogy elnézte a szenvedő asszonyt, hirtelen, mint villámcsapás a sötétben, úgy tűnt neki, mintha újra férfinak érezné magát, ami már hónapok óta nem fordult vele elő. Talán transzban volt, mikor odaült a védelemre szoruló teremtés mellé a rozoga kanapéra, és kezét gyengéd részvéttel az asszony vállára tette. Takóné, ahogy megérezte a férfi érintését, mintha egy kissé megnyugodott volna.

    – Megmondom neki nagyságos úr, kérem. De tessék meghallgatni a szerencsétlenségünket, ami nem csak az engem sújt a gyerekkel. De a sors, talán még jobban megverte a férjemet. Már a faluban is nagyon ivott, meg verekedett; izgága legény volt. Én már évek óta a menyasszonya voltam, és kérleltem, hogy változzon meg. De ő csak mindig ígérgetett. Egyszer rendzavarás miatt nagyon megverték a csendőrök, és akkor a komája mondta neki, hogy kubikust keresnek az Új Híd építéséhez, ezért mindketten feljöttünk. A faluban nem maradhattam, mert a gyerek, tudja, már útban volt. Aztán itt sem emberelte magát. Ugyanúgy itt is összeverekedett az egyik kubikus társával, és amikor a komája le akarta fogni, őt is fejbe vágta. Másnap volt a főnök neve napja, s elhatározták, hogy elegük van a férjemből, és végleg megfizetnek neki. Tudták róla, hogy még a nevét se tudja leírni, ezért megbízták, hogy adjon át reggel a főnök úrnak egy nyomtatott köszöntőt, avval, hogy ezt kívánja neki a kubikus brigád. Az meg nagy boldogan a mérnek úr kezébe nyomta a papírt, ahogy meglátta bejönni. Azon azt mondják, hogy a kommenista kiáltvány volt. Abban biztos valami nagyon csúnya káromkodások lehettek, mert rögtön a szegényt csendőrök megbilincselve vitték el.     Amikor megkérdezték tőle, hogy ki adta neki, mondta hogy a brigádja, de azok nem tudtak semmiről. Erre nagyon megverték az uramat az őrszobán. Azt mondták neki, hogy ezt uszításért kapta. Szegény erre azt motyogta nekik, hogy nincs is kutyája. Mert ezt a mondást, csak így ismerte. Erre még jobban megverték. Azóta nem kap munkát, mert azt mondják, hogy ő kommenista. Az valami nagyon csúnya ördögi dolog lehet. Szegény urammal ma se tudjuk, hogy az mit jelent? A tisztelendő úr is csak azt mondta, hogy az rosszabb, mint a bélpoklosság. – Lehocki már majdnem könnyezett a meghatódástól, és nyugtatólak megsimogatta az asszony mellét a blúza alatt. Lassan Takóné is elcsitult; könnyei is felszáradtak és hálásan dőlt féloldalt a nagyságos úrhoz, merthogy olyan mély együttérzéssel meghallgatta, ami a szívét gyötörte. Egy kicsit hallgattak, aztán Lehocki mosolyogva felemelte a babát és meghintáztatta a levegőben. A kicsi erre édesdeden kacarászott, pláne mikor bajszát az arcocskájához nyomta, majd beültette az ágynál várakozó bölcsőbe. Visszaült az asszonyhoz és most már volt hely, hogy végre újra férfinak érezhesse magát. Mikor elköszönt a hálás asszonytól, még bement a házmesterlakásba, és lelkére kötötte Hlavácsnének, hogy Takóékat hagyja békén. Tudja legyünk keresztények. Hiszen Krisztus, őértük is kereszthalált halt.

    *

    Lehocki hazafelé szinte észre se vette a körülötte zajló világot. Szíve majd kicsordult a boldogságtól. Boldog volt önmagáért, és a jóságától is, hogy megsegített egy szegény nélkülöző családot. A mennyekben biztosan feljegyzik Takóné hálakönnyeit, amiért elengedte neki az esedékes lakbért.

    Odahaza Ica is kedvesen fogadta, dacára, hogy a kínzó migrén egész napra ágyba kényszeríttette szegényt.

    – Na, Kertész milyen libát hozott? – cirógatta meg a felesége fáradt arcát.

    Az asszonyt mintha villám csapta volna meg, csak állt sóbálvánnyá dermedten. Arról teljesen elfelejtkezett! Egyáltalán elhozta Józsi? – Vagy letette valahová a konyhába? – persze, ők őrültek, mással voltak elfoglalva… hirtelen végigsimított a homlokán, de most tényleg a rosszulléttől.

    – … Igen, de alig volt hét kiló, és erre kidobtam…és … – Ekkor megszólalt a bejárati csengő. Az ajtóban a Zalcer kávéház pincére állt, és egy cekkert nyújtott át, amiben a liba aludta örök álmát.

    – Kertész úr felejtette nálunk ma reggel az asztal alatt. Egy vendég adta le. És mert rajta volt Lehocki nagyságos úr neve, átküldtek vele ide. Ica kezébe nyomott a küldöncnek egy koronát, és bevitte a cekkert a konyhába, és megnézte a libát. Addig agya járt, mint a villám, hogy mit is mondjon? Aztán mindent egy lapra tett fel.

    – Már bocsáss meg drágám, igaz, hogy nagy marha ez a Kertész, de azért mégse annyira, hogy elveszítsen egy kuncsaftot. Amikor megmondtam neki, hogy Herschkovicstól veszünk, hazament és hozott egy másikat. – Lehocki is kiment a konyhába. Megnézte a szépen hizlalt szárnyast.

    – Szép kis dög, van vagy tizenöt kiló, s elégedetten megpaskolta a liba hátát.

    Azért még nem értette, hogy ez mit keresett egész nap az asztal alatt a kávéházban? De inkább gyorsan másra gondolt. A kommunista kiáltványra, ami a férj vesztét okozta, és a szép Takónéra, akihez jövőhónapban újra elmegy a házbérért.

Legutóbbi módosítás: 2019.09.10. @ 12:48 :: kisslaki
Szerző kisslaki 252 Írás
Majd ötven éve élek Németországban. Véletlenül. Alapítástól itt vagyok. Jó, hogy jó társaságba kerültem.Tisztelettel, Kiss lászló kisslaci@t-online.de