Szilágyi Hajni - Lumen : Ott, a kavargó, fekete óceánon

Nyomtatás

Sötét ruháját ejti el a testetlen éj,

ajkadon tétován ring hangom,

hidakat sóhajt felettünk az ég,

örvénylik alattunk az álom.

Védtelen csendjét ölelik

csapdosó sirályhullámok,

két partja közt a zúgó világnak…

ott, a kavargó, fekete óceánon…

repedés voltam a málló sziklafalon,

lakatlan sziget egy üvöltő világban,

üresen lengő magányos hinta,

elhagyott hajnalok meztelen lábnyoma…

Feslik a szelíd reggel vitorlája,

szaggatják az ébredő álmok,

kékezüst tengerek mélyén,

némán kúszik szét a világon.

Tompa fények pattognak az égről,

imákat karcolnak szűk szobámba,

érted térdepel éhes lelkem,

szomjazó szavaim zuhannak utánad.

Lassú álmok futnak ereimben,

csitulva beléd kapaszkodom,

mint síró szél a tajtékzó viharba,

ott, a kavargó, fekete óceánon…

teste lettem ennek az égő láznak,

lüktetés az éji szívzuhogásban,

örök lengése a néma ingának,

ölelő ringatásod konok szorítása…