Kabdebon János : A Kártyás

Minden benned van ami szükséges ahhoz, hogy kibogozhasd a Létezés szálait.

 

 

 

Elkapta az örvény.

Mindig ez volt, ha szembekerült a lapokkal.

Már amikor leült, elvesztette a józan ítél?képességét.

Akár csukott szemmel is tudott volna kártyázni.

Annyira er?sen érezte a lapokat, hogy szinte vakította legbelül a kiáradó fény, ami az ábrákból áradt.

A N?, aki szemben ült vele egy másféle játékot ?zött.

Az életével játszott.

Már amikor bejött látta rajta, hogy vágyik a halálra. Csak azért jött, hogy megkérdezze ?t, a Kártyást, mikor és hol halhatna meg a legnagyobb súllyal.

– Meg fog halni. – súgták a lapok.

Hirtelen visszaemlékezett arra, amikor észrevette, hogy kártyák nélkül is látja a dolgokat.

Egy rossz Trabantba ücsörgött. Úton a Rádió felé, csúszkáló kerekeken, mert akkora hó esett, hogy a vékony gumik, mint a penge vágták ketté a letaposott havat.  Ide-oda csavarodott az autó, többször is elakadt a rádióba menet.

Él? m?sora volt, majd egy órás, amiben eleinte csak „kis halakat" hívtak meg. Kés?bb mikor a siker elkezdett kopogtatni, és a hallgatottság emelkedet, illusztris vendégeket szerveztek neki.

A tét nagyobb volt, de ? nem hibázott. 

Kitalálták, hogy a vendég írjon le egy kérdést, tegye borítékba és zárja le.

A m?sor második felében aztán a M?sorvezet? kibontotta a borítékot és megkérdezte t?le a Vendég kérdését.

?válaszolt és ezt összeegyeztették a leírtakkal.

Szinte mindig megmondta a választ.

Persze voltak kérdések, amikre nem sikerült tökéletesen megfelelni.  Tudta, ez azért van, mert a kérdés annyira tárgyhoz vagy a személytelenséghez köt?dött, hogy nem tudta pontosan megfogalmazni.

A Kártya csak az élet direktíváit mutatja, az id? nem érdekli.

Háló nélkül játszott és ezt nagyon szerették benne.

Nem magyarázott félre, nem fogalmazott homályosan, éles és pontos válaszokat adott, ami kilökte a Vendéget a szerepéb?l, amivel leült.

A hatás mindig letépte a maszkokat, amivel jöttek.

Volt, aki felállt M?sor közben, és kiment.

Nem bírta a sokkot.

Akadt olyan, aki azt nem viselte, hogy ennyire átlátható.

Itt ül ez az idegen ember, van a kezében huszonkét lap, és megmutatja a legféltettebb titkait.

Ki bírná ezt?

Senki.

Én sem. – mondta akkor magának, és az a rohadt autó lecsúszott az útról. Nem mozdult, hiába forogtak a kerekek.

Akkor csörgött a mobilja.

A rádióból hívták, hol az ördögben van!

Mondta, félúton az árokban.

Nem fog beérni.

Nem baj akkor majd telefonon csinálja.

Akkor döbbent rá, hogy nincs nála a kártyája.

Abszurd helyzet.

Pontosan emlékezett rá, hogy a zsebébe tette, de nem volt ott. Kétszer is megnézte kiforgatta a zsebeit, de hiába.

Akkor hirtelen nem is tudott mit mondani, mert egyszer csak hallotta, hogy a M?sorvezet? már róla beszél, és a Vendégr?l.

Valami nagykövet, recsegte a mobil. A hó esett, és ? szó szerint benne volt a s?r?jében.

A motor betegen dohogott, a lába fázott.

Kétségbeesetten csavargatta a f?tés gombját, de hiába.

Kérdeztek t?le valamit és ? válaszolt, de az agyának azzal a felével, aki lát hall érez, gondolatokat sz?r.

A másik fele éppen a lapokat pörgette.

A nem létez? lapokat, amik belül megjelentek a szeme el?tt.

A Trabant opálos üvegén apró szemcsék olvadoztak, de ? a lapokat nézte, amik a szikrázó hóesésben felvillantak el?tte.

Lezavarta a m?sort, kiásta az autót és hazament.

Otthon megtalálta a kártyát ott, ahová tette.

A bels? zsebében.

Felvihogott kínjában. Hiába az élet direktíva, és a direktívák el?l ? sem menekülhet. Nem szerette az újabb különleges tulajdonságát.

Tulajdonképpen egyetlen különleges tulajdonságát sem szerette, ami embertelenné tette. Természetes undor fogta el, amikor rátalált ezekre a tulajdonságokra. Pedig mindent megtett azért, hogy szürke lehessen.

Úgy gondolta a szürkeségben megbújva lehet a legteljesebben szeretni, ha az ember nem akar kit?nni a többi közül.

A képességek átrajzolják az embert, mássá teszik és ? ezt tudta.

Az emberek megérezték, hogy más, kitaszították maguk közül, magányossá tették. Hiába ült csendesen egy sarokban, meglátták benne a színeket, ahogyan ? is bennük.

Nem szerették egymást.

?sem azokat, és azok sem ?k. Ez volt a legdurvább tükör, amit kaphatott.

A legnagyobb próba, megszeretni önmagát és elfogadni az emberek szemében azt, amit visszatükröznek róla.

– Kegyelmi állapot, ilyen tanítást kapni. – mondogatta magában, de akkor még ez csak gombóc volt a torkában, amit szeretett volna kihányni.

– Honnan tudok ezeket?- kérdezték, amikor leültek vele szemben.

Szkeptikusok, spiritiszták és más egyéb idealizmustól kicsavarodott elméj? emberek.

?tulajdonképpen nem volt egyik sem.

Valamikor régen mindegyik elvitte egy kicsit, de rendre megtalálta bennük a hibát, a tökéletlenséget.

Saját világa volt, amit maga gyúrt meg, tett próbára, és edzett hajlékonyra akár egy pengét.

A legbiztosabb elve, amire a világa épült, az önzés.

Az én vagyok, állapotából felemelkedni a vagyok, aki vagyok állapotába.

Ez volt számára a tökéletesség.

„Neked mi a kártyád?"­ – hangzott a következ? kérdés.

A f?pap.

A f?pap szlogenje: „Ad azt másnak, ami amúgy sem a tiéd."

Ez a mottó arra predesztinálta ne vegye komolyan a tudását, hiszen úgysem az övé.

Meg fog halni ez a n?. – mondta belül a fény, ahogy visszacsusszant a jelenbe.

Mondjam meg neki?- kérdezte magától. Mechanikusan kipörgetett három lapot, hátha van remény.

Van persze, hangzott az üzenet. Piszkáld fel az élet ösztönét, mutass magadra, hiszen férfi vagy! Ha téged gy?lölni fog azt is gy?löli majd, aki miatt meg akar halni. A gy?lölet er?s életösztön. A gy?lölet út a szeretet felé. A gy?lölet önzés, és hatalomvágy, ami testvére a szeretetnek és a szabadságnak.

Egymás gyógyítói és tanítói.

Áldozata és börtöne. Tüze és vize az életnek.

– Asszonyom álljon bosszút! Ezt mondja a kártya. (Hisz ez hülyeség!)

– És ne azzal hogy megöli magát! Hanem azzal hogy életben marad. Magát megalázták a méltóságában.

Az asszony hüledezett.

– Honnan tudja, hogy…

– Nem számít, csak az értse meg…

Nem is figyelt oda mit beszél.

Megint elszállt az agya, eszébe jutottak a rémálmai.

Gyakran álmodott arról, hogy prostituált, és az emberek beledugják a problémáikat és kielégülnek benne. A pénz tette prostituálttá.

Az elv, ami a f?paphoz kötötte. Nem merte kimondani: Ez az enyém!

Az én tudásom az én küszködésem, az én harcom.

„Ad azt másnak, ami amúgy sem a tiéd."

Kongott benne olyankor, mikor kiszédelgett az udvarra egy-egy ilyen „végigkefélt" éjszaka után.

Harcolt magával, mert önz?nek érezte azt, hogy pénzt kér azért, mert látja mások megoldását.

Kitekerte magában, addig csavargatta, szorongatta a b?ntudat nyakát, míg rá nem talált a megoldásra.

Az id? pénz.

Nem a tudását, hanem az idejét fizetik.

Ez az idea megnyugtatta, látszólag. De a lelke nem nyugodott, ezt üzenték az álmok melyek id?r?l id?re gyötörték.

A másik verzió hogy megöli valami ?rült és féltékeny ember, aki benne látja minden bajának okozóját, mert olyan tanácsot adott, amivel a semmibe taszította ?t, és elvette az életét.

Ez még borzalmasabb volt, mint a prostitúció.

Pedig tökéletesen elfogadta az élet játékszabályait.

Belül tudta, a szenvedés feloldja a gátakat.

A vágy generálja mindezt és maga a létezés.

Ahogyan a kártya lapjaiban is megtalálható minden motívum, ami az embert összeköti isteni énjével.

A vágy és a szenvedés a másik mozgatórugó, ami az ideák megszületéséhez vezet.

Tisztában volt azzal is, nem azért jönnek hozzá az emberek, hogy megoldást keressenek.

Hanem azért, hogy önigazolják magukat.

Amit tesznek az a helyes.

Meger?sítésre vágynak, de nem azt kapják.

?kilökte magából alkukat, és ezt tette másokkal is.

Kifordította ?ket és elevenen megnyúzta a lelküket. Sírtak és nevettek az asztalra borulva. Néha megbékéltek és elfogadták a szabadságukat, de ez volt a ritkább.

Elég korán rádöbbent arra, hogy az emberek nem akarnak szabadok lenni, mert nem tudnak mit kezdeni vele.

A szabadság az valami idegen dolog, amire nincs megoldás, élhetetlen és hazug.

Nincs rá megoldás.

Ilyenkor látszott, hogy innen kilépve, zavarodottan bemennek egy boltba és vásárolnak pár dolgot, ami elfeledteti bennük még az emlékét is, hogy egy félórára meglátták, hogyan lehetnének szabadok.

„Akkor is veletek leszek, mikor ti sem lesztek önmagatokkal."- mondta Jézus.

De Jézus egy ?rült álmodozó, aki a fejébe vette, hogy megváltja a világot. Egy Szent ?rült, mert az ?rültség mindig szent.

?nem Jézus, és nem ?rült.

?csak egy ember, ki saját vetületét magyarázza és minden szempárban, aki nekifeszül, önmagát keresi.

Ez az ? önzése. Az ? szenvedése, és kitaszítottsága magánya és bolondériája.

Ö nem hisz, hanem tud. Nem tud, hanem érez.

Érzi, ez az asszony meg fog halni, és átlép egy másfajta szenvedéskörbe.

– A halál, változás. – mondja a kártya.

Nem feltétlenül jár fizikai következményekkel, durván fogalmazva semmi sem lesz olyan, mint eddig. Nem mennek a megszokott direktívák, nem m?ködik a porszívó, mert elromlott a motor.

Vagy veszel egy másikat, vagy nekiállsz sepregetni.

Vagy rugdosni kezded a gépet, szidod a gyártót, és nem takarítasz.

A lélek útján ez lehetetlen.

Nincs alku, csak nem hiszed.

Nem akarod hinni.

Pedig változnod kell. Alkalmazkodni.

Megfogod a sepr?t és sepersz. 

A takarítást nem úszod meg.

Ez az a változás, amit nem lehet kikerülni, mert a halál az halál.

A lélek tudja, hogy örök. A test és a megoldások, lehetnek mások, de a tan, amiért itt vagy húz és megoldásért kiállt.

Mindenáron.

Az örökmozgónak mennie kell.

Most is azt gondolja ez a N?, hogy ezzel megszabadul.

Mindegy, nem az ? dolga hogy ezt megértesse ennél jobban.

?nem egy Jézus.

?csak egy kártyás, kuruzsló, sarlatán, bölcselked? balga, aki a saját szemetét sepri.

Az asszony feláll és reménytelen arccal kifordul az ajtón.

Ahogy visszanéz, még egy pillanatra összeakad a pillantásuk, és meglátja a szemében a férfit.

Felé nyújtja a kezét, akár egy férfi és ? megrázza.

A N? fog szorosabban, ez meglepi és rádöbbenti a valóságra.

Sikerült. 

Az ember lelke adrogün. A világ teszi pólusossá, hogy megtalálja egy-egy szeletét az igazságnak, és angyali énje egyesülhessen az isteni szférában, tovább mozgatva az örökmozgót, lehet?séget adva a létezés minden formájának.

Mozgatva az alkotót a tökéletes alkotás felé.

Mert a világ így tökéletes, ahogy van.

Az Asszony tudattalanul is változott. Csak arra volt szüksége, hogy elmondja mi bántja, és már megy is tovább.

Lám milyen tökéletes az ember!

Megtalálja azt, akin keresztül megváltja magát.

– Csak egy ilyen balek kell hozzá, mint te vagy! – mondja az ajtónak, ahol az imént még állt ez a N?!

– Az élet direktíva barátom, s te a lélek kurvája vagy, bárkivel lefekszel aki fizet!

Olcsó szolgálat, édes kárhozat!

Odaadtam a lelkem, s lehet hogy elkárhozom, de szükségem van rá.

Mert oldódom benne, és feloldozok másokat.

Ez az én direktívám.

Ez az én ?rületem!

Kopogtatnak, s az ajtón belép az újabb kliens, akinek széttárja a szárnyait, hogy szemérmetlenül megmutathassa lelki bájait.

Legutóbb szerkesztette - Kabdebon János
Szerző Kabdebon János 31 Írás
Szép napot. Mit is irjak ide. rülök ha olvastok. Gyerek korom óta irok, bár nem tudom, hogy ez erény vagy szégyen. Több helyen is publikáltam, alapítótagja voltam az ÃÅj Bekezdés alkotócsoportnak. Foglalkozásomat tekintve keramikus, és ornamentika tervező vagyok, és bármi amit éppen kedvem van megtanulni. Szeretem az alkotás minden formáját. Remélem megtaláljuk a közös hangot.Szép napot!