Marthi Anna : Homlokradír

Tekintetek dimenziófolyosóin feltétlenségből van az örök.
Simogat-e kezem sorjás alkatrészeket egyárban, pillanatról
pillanatra gördítve időtlenséget, mesterek járta út kitaposott
nehézségén? Homlokradírral értem meg: e tudatlanságból
nyakláncként hordott síndarab legalsó gyöngyét, morzsolva
sós cseppé állandóan, e bennem lévő bú kiszabaduljon már.
Szerelem, átfogom-e kellően adni azzal? Ontom eléje mint
folyó vizét, öntörvényűségeinknek hitt bölcs buta látszatát.

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:52 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1359 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak