Mielőtt felébredsz,
figyelj,
talán meglelsz álmaid
csivitelő madarai közt,
míg pillád rebben…
ajkam, csókra kínálom neked.
Az égen maradt kósza csillagok
velünk mosolyognak,
lágy szellővé csendesül
a tengeren dúló vihar is,
mikor testünk szerelmes ölelésbe egyesül.
Alvó házak falán
nyújtózkodik a könyörtelen reggel,
könnyeim őrzöm,
csillogó szemedben.
Rohan az idő…
dacolunk a sorssal,
ma nekünk kél a Nap…
Jó reggelt kedvesem!
—-
Tudom, hogy szerelmes. De a szerelem szabadon ringat. Itt engem inkább csak kötelezően leültetett – hogy olvasnom kell.
Végigrohansz a kezdettől a végig, és igazán semmit nem tudunk meg… miszerint, mit is akart a vers írója közölni… Semmi egyedi kép. Egyedi hang.
Néhol előbukkan egy-egy pillanat, de az kevés, hogy megtartsa. Hogy tartson. Hogy emlékezzen rá az olvasó. Ne csak ma, hanem egy-két …sok-sok hónap után is.
Naplóba javaslom, Anna…
Legutóbbi módosítás: 2015.02.08. @ 12:38 :: Lénárt Anna