János szombaton jó korán felkelt. Miután rendbehozta magát, asztalra készítette a reggelit ugyanúgy, ahogy Margit szokta. Felhörpintette a kávéját, aztán gyorsan ellenőrizte, minden szükséges okmányt betett-e a táskájába az autó átvételhez. Csak ezután ébresztette Margitot.
— Asztalon a reggeli. Megpróbálok sietni, hogy még estig leérjünk. A naplementében szeretnék fürödni veletek. Ránk fér az az egy nap kikapcsolódás, pihenés.
— Minden iratot eltettél?
— Persze, még át is néztem még egyszer, nem hiányzik e valami.
— Vigyázz magadra, és hazaérsz, amikor hazaérsz. Mire el tudunk majd indulni, a többség úgyis úton lesz vikkendezni. Rajtunk kívül kevés, aki nem valamikor hajnalban kel útra.
— Ami azt illeti, én is szívesebben elindultam volna hajnalban, ha tudok. Délig lent vagyok, és többet élvezhetek a megmaradt időből.
János majd egy órát utazott az autószalonba. El is csodálkozott, hogyha autóval megy, az egész cirka fél óra. A villamos és az autóbusz nem volt tömött. Szombat lévén, már csak kevesen kénytelenek dolgozni. Munkaszüneti nappá nyilvánították elég rég. Persze ez rá nem mindig vonatkozott, mert sürgős esethez bizony behívták, ha nem volt éppen ügyeletben.
Az átvevő irodában elég sokan várakoztak. Helyet foglalt egy kényelmes karosszékben és várt, hogy szabaddá váljon valamelyik ügyintéző. Az asztalról felemelt egy újságot és beletemetkezett. Ám nem sokáig böngészhette, egy fiatalember hamarosan hozzá lépett.
— Doktor Radnai Jánoshoz van szerencsém?
— Igen!
— Tessék szíves velem jönni, hogy megmutathassam a gépkocsit. Utána majd elintézzük a dokumentációt, és az okmányokat.
Az udvaron álló autók egyikéhez vezette, amelyeken már volt rendszámtábla. Az ügyintéző kulcsot halászott ki a zsebiből, és kinyitotta az első ajtót.
— Tessék parancsolni, beülni, és legyen kedves a másik ajtót kinyitni, hogy beszállhassak én is.
János kényelmesen elhelyezkedett, be akarta állítani az ülést, ahogy kell. Kissé nehezen boldogult, mert ő még nem ült ilyen modellben, nem találta a kallantyút, amivel előre-hátra lehet mozgatni a széket. Ám az ügyintéző segítségére volt.
— Itt vannak a kocsi iratai — nyitotta ki a kesztyűtartót. — Forgalmi engedély, biztosítási kötvény. A számlát, majd az irodában adjuk oda. Most pedig tessék elindítani a járművet. Megyünk egy próbakört, és közben elmagyarázok tudnivalókat, amik bizonyára újdonságok lesznek önnek.
Miután mindent elmagyaráztak, egyeztették a rendszámot a forgalmi engedélyben szereplő adatokkal, mindent rendben talált. Elindult hazafelé. Élvezte az autó felszereltségét és kényelmét. Amint kiért a főútvonalra, az elhaladó autósok többsége kissé irigykedő pillantásokkal illette. Látszott a kocson, hogy vadonatúj. Nem volt nagy forgalom. Egy kereszteződésnél a lámpa pirosra váltott. Szinte az utolsó percben fékezett be, épphogy a záróvonalon álltak meg a kocsi kerekei. Gondolatban le akarta magát szidni, hogy ennyire elmélázott, ám nem volt rá ideje. Egy hatalmas csattanás térítette magához. Kis híján felkenődött a kormánykerékre az ütközés következtében. A biztonsági öv tartotta csupán vissza. A visszapillantó tükörben látta, hogy egy piros kocsi szaladt bele. Kikapcsolta a biztonsági övet és kiszállt az autóból. Ám az elkövető nem tette ugyanezt. Csupán az ablakon szólt ki:
— Mi francért álltál meg, te marha? Pont átértél volna, és akkor most nem törtem volna össze a vadiúj járgányodat.
János próbált úrrá lenni az indulatain.
— Talán maga is kiszállna, hogy elintézzük a formaságokat, nem?
— Mennyit akarsz? Kapsz kápé húsz rongyot.
Azzal a letekert ablakon kinyújtott négy darab ötezres bankót.
— Nekem maga ne adjon pénzt. Az iratait és jármű papírjait vegye elő, és szálljon ki azonnal!
— Hülye köcsög — szólt vissza a másik vezető, azzal gázt adott és elhagyta a helyszint.
Kisebb tumultus támadt, mivel a lámpa közben szabadra váltott, és János összetört autója akadályozta a haladást.
— Álljon már félre! — kiabáltak ki többen is a járművekből. — Ne akadályozza a forgalmat.
— Kerüljenek ki. Nem megyek el addig, amíg a rendőrség nem érkezik ki helyszínelni.
Egy autós megértően helyeselt.
— Felírtam a rendszámát, mert gondolom, maga elmulasztotta — nyomott egy cetlit János kezébe. Ő épp csak rápillantott és megköszönte. — Megyek és hívom a rendőrséget — intett az idegen, azzal bement az egyik presszóba.
Rövid várakozás után megjelent a kék fénnyel villogó rendőrautó. Felvették az adatokat, felírták a cédulán lévő rendszámot, és azok adatait, akik hajlandóak voltak János mellett tanúskodni.
— Értesíteni fogjuk majd, ha elfogtuk a tettest. Itt a jegyzőkönyv egy példánya, menjen most azonnal vissza az autószalonba. Ők ki fogják javítatni a sérülést. Van érvényes biztosítása, és a jegyzőkönyv alapján egyértelmű, hogy nem maga okozta a balesetet.
János egy futó pillantást vetett a papírokra, agya úgy rögzítette a szöveget, mint egy képet, de sietve eltette és visszaült a volán mögé. Az autószalon telephelyére szinte az utolsó percben ért be. Éppen zárni akartak.
— Micsoda pech! — szólalt meg az egyik ügyintéző. — Alig élvezhette, máris magába futottak. Hagyja itt a járművet és kövessen az irodába, hogy elintézzük a kárrendezést.
— Tudok onnan telefonálni? Szeretném értesíteni a családomat, hogy mi történt. Készültünk egy próbaútra a Balatonhoz, nos, ez lett belőle. Ne várakozzanak rám hiába.
— Természetesen, tud tőlünk telefonálni. Ám ne keseregjen, adunk önnek egy kocsit arra az időre, amíg ezt megjavítják.
— Ezt nem mondja komolyan!
— De mennyire! Ez is a szolgáltatásaink közé tartozik. A csereautóért nem kell még kilométerpénzt sem fizetnie. Amíg gyári garancia van az autóra, minden egyes olyan javításnál, amikor nélkülöznie kellene, cserejárművet adunk. Parancsoljon, innen tud telefonálni — nyújtotta át a készüléket az időközben helyet foglaló Jánosnak.
— Margit! Késni fogok, elég sokat. A kocsi megvan, de belém szaladt egy őrült…
— Jaj! Ugye mondtam, hogy vigyázz és óvatos legyél!
— Nem én voltam a hibás! — szólt idegesen a telefonba. — Hátulról törtek össze. Én teljesen vétlen vagyok. Kapok ingyen kölcsön autót, amint végeztem, megyek haza és azonnal indulunk is.
— Ezek után neked van még kedved elmenni?
— Már miért ne lenne? Nem fogunk emiatt otthon savanyodni.
Perceken belül megkapta az ígért csereautót.
— Jó utat kívánunk, és vezessen körültekintően. Majd telefonon értesítjük, amikor elkészül a javítás.
János, szinte lépésben igyekezett hazafelé. Mindenre figyelt egész úton, még arra is, amire eddig soha. Hazaérkezve, az íróasztalfiókból elővette Éva rajzát, amin az autó volt a rendszámtáblával. Összehasonlította a rendőrségi jegyzőkönyvben szereplővel.
— ABA 98561! Akkor mégiscsak jó volt egész idő alatt a déjà vu érzésem. A véletlenek egybeesése… vagy mi lehet itt?
Még Margitnak sem szólt a felfedezésről, de biztos volt benne, valami egészen fura dologba keveredett.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 10:56 :: Avi Ben Giora.
