hozzámtól belém
és most nem látlak
íriszem tiszta vér
vörös alkonyokat
csapol a majd
és szívemig csúszó
szavaid nyugtatnak
kitart hajnalig az éj
se növi túl soha
önmaga mély bársonyának
csendpelyheit
csak néha hamuszín?re
prüszkölné el álmaink
és torkunkra fojt rezdül? leheteket
átmerengni próbál mégis
bel?led szívem körül a kikelet
