Boér Péter Pál : Papírkecs

Segíteni akart a papírhéjának, mert hajtogatás után ólmosan röppent oldalt. Fel akarta hajtani szárnyait, ám azok fegyelmezetten hasadtak végig, és szakadtak le. Így munkája, hatalmasra nagyított, szétlapult mezei poloskára hasonlított, és csüggedt nyugalommal – akárcsak héja korában – pislogott szemtelen. Mert nem voltak szemei.

Sokat dolgozott vele, pedig nem állhatta a papírtűrögetést, így különösen sajgott szíve, a többszörösen papírlétű, élettelen szárnyszegésétől.

Csinálhatott volna másikat az útmutatásokat követve, de így is majd egy órájába került a rendes kivitelezés. Most körmeit rágta, mert röptetni akart, de háromszoros kellemetlenkedésnek nem volt hajlandó alávetni magát.

Igy gondolkodott – valahonnan, ez az ősi, sokak szerint helytelen tulajdonsága megmaradt – és rájött, megtalálta a kézenfekvő megoldást. Majdnem ott feküdt a kezén. Miért kellene papírhéját csinálni, ahhoz papírcsirke is illene, azt pedig végképp nem tud hajtogatni. Amúgy is ez egy lomha madár, állandó szárnykorrekciókra szorul mint látjuk, ami fatális állapotokat idézhet elő.

Most egy nagy darab papírból, előre rajzolt hajtogatás terv nélkül, egyetlen erős marokszorítással hozta létre első papírkavicsát, majd a másodikat, harmadikat és mivel ez könnyen készíthető, nem sablonokra épülő elkészítést feltételez, már tele is volt az asztala.

Higgyék el nekem, nincs az a papírhéja, amelyik két, három méternyit száll. Az első kavics tíz métert repült, nem fújta a szél, mint a sárkányokat, és engedelmeskedett a tömegvonzásnak is. De nincs az a hatalmas, hosszan összekínlódott, nagydarab papírmadár, amelyik hasonlóra képes!

A másodikat meredekebb pályán még tovább segítette, és rájött, ha mindenáron papírfigurákat akar röptetni, a saját találmányú papírkövecs – ami sokkal jobban illik hozzá, mint a ráerőltetett szabályozású egyebek -, az igazi papírkecs.

Legutóbbi módosítás: 2012.07.01. @ 13:27 :: Boér Péter Pál
Szerző Boér Péter Pál 755 Írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé. Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-book Írásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.” A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓház Weblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/