Vandra Attila : A perverz város

Adhattam volna azt a címet is, hogy a székely nem magyar… De olyan cím? írásom már volt!
A képen Brassó címere (saját fotó)

 

 

A perverz város

 

Panni óvodás volt, amikor szülei elváltak, azóta nem járt brassói nagymamájánál. Már alig emlékezett a Cenk alatti városra. Nagyi még Magyarországra való kitelepedésük után is meg-meglátogatta. Három fia volt, és egyetlen unokája, attól is országhatár választotta el. Nagy úr a motiváció! Hetvenévesen megtanulta kezelni a számítógépet, csakhogy skypon beszélgethessen vele.

Telt az id?, Panni gimnazistává cseperedett. Egyik nap Nagyi szabadkozott, ? már nem meri vállalni egy akkora út kockázatát, egészségi állapota miatt, hát unokáját hívta meg Brassóba Az ötlet kiverte a biztosítékot az aggodalmaskodó anyai szívben. Adrenalin- és follikulindúsan reagált. „Azt képzeled, elengedlek egyedül?” A nyomatékként hozzáf?zött: „Még gyermek vagy!” — hatására a kamaszodó kislánynak is elszakadt a cérnája. Hogy ezt másnap nagymamája miként simította el, arra Panni nem mert rákérdezni. F?, hogy Nagyi egykori diákjának kíséretében Karácsony harmadnapján felülhetett a Brassóba robogó vonatra. Igaz, azel?tt még sokadszorra végig kellett hallgatnia azon a jótanácsok áradatát, mely nélkül egy tizenöt éves kislányt világrenget? felel?tlenség útra engedni, egy kamasz pedig egyetlenegy hallatán is falra mászik. Ám h?sünk annyira kívánta látni szül?városát, hogy ritka önuralomról tett tanúságot. Annyira azért nem sikeresen, hogy garde de dame-ja meg ne jegyezze a vonat indulása után:

— Nyisd ki a szemközti ablakot, s üvöltsd el magad torkod szakadtából: „Freedom!”

Panni megütközve nézett rá. Tényleg komolyan gondolja? Bár végül nem ugrott a kútba, azonnal szívébe fogadta a fiatal orvost. Belemelegedtek a beszélgetésbe, és szinte elfelejtett telefonálni, miután átlépték a határt. Pedig mióta személyivel lehet közlekedni, már nem akkora kaland, mint Ceausescu idején. Beállította az id?zít?t a maroktelefonján a vonat érkezési idejére, hogy SMS-t írjon haza. Jó ötletnek bizonyult, mert a vonat másfél órát késett, és Anyu holtra izgulta volna magát, ha nem jelzi: „minden rendben van.”

Nagyi nagyot nézett, amikor meglátta nálánál egy fejjel magasabb unokáját. A videokamerán át nem lehetett felmérni, mekkorára n?tt… Hazafele menet Panni örömmel tapasztalta, hogy a város egyes részei deja vu érzést keltenek benne. Szinte terhes volt a nagyszül?i kényeztetés, de valljuk be, azért jólesett neki. Bár gyakran beszélgettek skypon, ömlött bel?lük a szó. Egészen más szemt?l-szembe, mint egy video képpel beszélgetni. Szóba került sok minden; jelen, közel és régmúlt, közös emlékek és külön megélt történetek. A feln?tt az feln?tt marad, még ilyenkor se bírja ki anélkül, hogy szóba ne hozza az iskolát. Még a szül?k is szeretnek büszkélkedni csemetéikkel, hát a nagymamák!

— Na, és milyen lesz a félévi általánosod? A szokott színjeles? — kérdezte várakozóan.

Panni lehervadt. Elhúzta a száját.

— Csak szinte. Ha az a rohadt kémia nem lenne… Az jó, ha hármas lesz. És talán még lesz egy négyesem, bár azt lehet, még ki tudom javítani. Kémiából kizárt, mert Ba… Bányai tanárn?… — Majdnem ékezet nélkül mondta, amiképpen egymás között szólították. De hát nagyit sem ejtették a fejére:

— Annyira „szeretitek”? — adta unokája értésére, hogy vette a lapot.

— A fiúk sepr?t vettek neki karácsonyra, de nem lehetett postázni névtelenül… Beszéljünk másról, vakáció van… — térítette el a beszélgetés fonalát.

Nagyi délután ismét szóba hozta a tabutémát:

— Nálunk a diákok ritkán panaszkodnak a kémiára. Legalábbis egy id? óta, mióta Mester Lóránd tanítja. Miként csinálja, nem tudom, de megkedvelteti velük.

— Hogy lehet azt az idióta tantárgyat szeretni? — fintorgott a kislány.

— Meggy?z?désed, ha más tanítaná, ugyanúgy utálnád?

Amint rájött, hogy a mondatnak két értelme van, elmosolyodott. Látta unokája szeméb?l a lesújtó véleményt: aki ilyesmit tanít, annak nincs ki a négy kereke.

— Fura egy fazon volt diákkorában, az biztos. Csányi tanár úr, azt ígérte, ha Mester Lóri bejut az egyetemre és el is végzi, akkor ? megeszi a sapkáját. Végül nem tartotta be a szavát, bár többen apropóztak neki. Inkább nyugdíjba vonult… — kuncogta el magát. — Sokan mondták a kollégáim közül: ”Hova süllyedt az iskolánk, hogy olyanok tanítanak benne, mint ?…”

— De hát mit m?velt? — érdekl?dött Panni.

— Könnyebb azt elmondani, mit nem: tanulni nem tanult. ?t más dolgok érdekelték, mint például a kópéságok, miként lehet tanárainak orra alá borsot törni, no meg a lányok és a bulik! Nagy n?csábász volt. Ami azt illeti, most is az. Amint egykori kollégáim pletykálják, állandóan szebbnél szebb lányok keresik meg az iskolában. Most is sok a kifogás tanítási módszerei ellen, de a statisztika ?t igazolja, diákjai pedig imádják. Egyre többen választanak olyan pályát, ahol a kémia felvételi tantárgy, megn?tt a versenyeken sikeres diákok száma… Ha van kedved megpróbálni, beszéltem vele, elvállalta, megpróbál „meglökni” egy kicsit. Nem is lakik messze, abban a tömbházban lakik – mutatott ki Nagyi az ablakon.

Panni a kémiázásnál jobb vakációs elfoglaltságot el tudott képzelni, de felkeltette érdekl?dését az a fura tanár. „Eh, egyszer kibírom, aztán… Kifogás kerül.” Másnap reggel nagymamája el akarta kísérni, de ? kamaszosan kifakadt:

— Ó, te Nagyi! Rosszabb vagy, mint anyu! Nem vagyok már dedós! A párhuzamos utcába kell eljutnom, abba a tömbházba — mutatott ki az ablakon. — B” lépcs?ház, negyedik emelet 19

— Féltelek! Soha nem bocsátanám meg, ha bajod esne. Számodra idegen a város, románul nem tudsz…

— Oviba is mehettem egyedül! Az se volt közelebb! S annyit még tudok románul!

Szorongó szívvel adta be a derekát. A sarokig kísérte szemével unokáját, majd sóhajtva húzta vissza a függönyt.

Már alig néhány méterre lehetett céljától, amikor a szomszéd lépcs?ház el?tti padon ül? suhancok meglátták. Els? pillanatban nem jött rá, hogy a jellegzetes fütty neki szól, de az utána következ? trágár apropókhoz már nem kellett szótár. Soha nem járt még így, bár osztálytársn?inek akadt már hasonló kalandja. Ijedtében futásnak eredt, s szinte elütötte a lépcs?házajtón éppen kilép? id?s nénit.

Amint felért a negyedik emeletre, megnézte óráját. „Túl korán értem ide” – állapította meg. — „Várjak itt öt percet?” – tétovázott. Hirtelen megnyílt a szomszéd ajtó, melyen középkorú férfi lépett ki, és végigmérte. Mintsem magyarázkodnia kelljen, becsengetett. Házikabátos harminc körüli, borostás, borzos férfi nyitott ajtót.

— Szia! Gondolom te vagy Klári néni unokája! Mester Lóránd vagyok! — habozott, hogy kezet nyújtson—e, végül a nem mellett döntött. — Gyere be!

Panni illedelmesen köszönt, majd belépett. A tanár úr bezárta mögötte az ajtót, s elfordította a kulcsot a zárban.

— Vetkezz le! — folytatta zavartan. — Én addig megvetem az ágyat! — surrant be szobába.

A kislány lábából kiment az er?. Most mit tegyen? Villámgyorsan cikáztak el?tte a jelenetfoszlányok: a suhancok trágár felhívásai, Anyu aggodalmai, Nagyi jellemzése „Nagy n?csábász volt, most is az” és a felkérés: „Vetkezz le!” Egy ideig sóbálványként állt az el?szobában, majd kissé magához térve rémülten kereste, a tanár úr hova akasztotta a kulcsot. A kabátját a lépcs?n lefele rohanva gombolta be. El innen e helyr?l, minél hamarább! Megkönnyebbült, amint kiért az utcára. Öröme nem tartott soká, mert megint felhangzott a fütty, a suhancok trágárságai, s a kaján röhögésük. Miközben futva vette be a kanyart a sarkon, szinte elvágódott a síkos járdán. Hazaérve nyomta a cseng?t, nyomta veszettül, mintha vadállatok üldöznék.

Nagyi rosszat sejtve nyitott ajtót. Unokája arcát látva egekig szökött a pulzusa.

— Jesszusom! Mi történt?

Panni sietve berontott mellette, de úgy lihegett, meg se tudott szólalni.

— Vetkezz le, s gyere, ülj mellém az ágyra, s mesélj, mi történt?

Már csak ez hiányzott! Ebben a városban mindenki perverz? De hát arra a rémületre már nem lehetett rálicitálni. Miel?tt Nagyi ismét megszólalhatott volna, csörögni kezdett a telefon.

A kislány eközben a menekülés útját kereste, de nagymamája, miközben felvette a kagylót, elállta a bejárati ajtót. Annyira megrémült, hogy eszébe se jutott, az ablakon is távozhatna a földszintes lakásból. De hova is menekülhetne? Miközben felismerte Mester Lóránd hangját.

— Klári néni, itt járt Panni, de elt?nt… Kicsit elaludtam… Az este vendégem volt… Beengedtem, s bementem a szobába, vessem meg az ágyat, s kapjam össze a rendetlenséget, s mire kijöttem, h?lt helyét találtam… Nem értem… Kinéztem az ablakon is, az utcán se láttam.

Nagyi ismét rémült unokájára pillantott, akin nyoma se volt a megkönnyebbülésnek, hogy hazaért, s már biztonságban van. Gyanakodni kezdett.

— Mit mondtál neki? — kérdezte Mester Lórándot.

— Csak annyit: „Vetkezz le, én addig megvetem az ágyat!”

Rövid töprengés után Nagyi harsányan felnevetett.

— Vesd már le azt a kabátot magadról! — szólt unokájához úgy, hogy közben a fiatal tanár is hallja. — Csak a kabátot, és a cip?t! Illetve ne vesd le, mert visszamegyünk! — kuncogott. — Lám—lám, még azt hisszük, ugyanazt a magyar nyelvet beszéljük…

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:29 :: Vandra Attila
Szerző Vandra Attila 746 Írás
Fő foglalkozásom minden lében kanál. Vegyészmérnöki diplomával sok mindennel foglalkoztam, a legkevésbé a mérnöki életpályával, amelyet otthagytam, miután két évet lehúztam a feketehalmi „színes pokolban.” Azóta főállásban kórházi biokémikusként dolgozom, de másodállásban tanítottam kémiát, biokémiát, fizikát, vitatechnikát és kommunikációelméletet. Önkéntes „munkahelyeim” és hobbijaim még színesebbé teszik a foglalkozásaim palettáját. Számomra meghatározó volt a vitamozgalommal való találkozásom, mely után dominóeffektusként következett a meggyőzéselmélet, pszichológia (tranzakció-analízis) matematikai és pszichológiai játszmaelmélet, neveléselmélet, konfliktuskezelés… lehet valami kimaradt. Hobbijaim: a főzés, természetjárás, utazás, fényképezés, történelem, nyelvészet, az unokázás, és ja persze, szinte kihagytam: az irodalom! Maximalistának tartom magam, amihez fogok, azt szeretem jól végezni, de nem vagyok perfekcionista. A tökéletességtől hidegrázást kapok. Hiszem, hogy egy írónak nem az a szerepe, hogy tükröt mutasson a a társadalomról. Arra ott vannak a hírműsorok. Sokkal inkább az, hogy elgondolkoztassa az olvasót. Egyes írásaim “befejezetlen” , nyitott végével pont ez a szándékom.