*
a némaság ölel gúnnyal,
jéghideg kezekkel, karmokkal
vési útját hitem rozsdás drótokból
szőtt kerítését széttépve, árokból
bámulnak rám ocsmány szörnyek,
érintenek, tapogatnak, rémálom
a világ, feketére festve vastagon ,
gyertyakoloncok lángja, füstje
vaksin botorkál a homályban,
szakadt álmok sarokba dobálva,
amorf testek darabokra hullva
keresik részüket, hogy még egyszer
összeférceljék magukat,
Istent utánozva
Legutóbbi módosítás: 2012.01.22. @ 08:30 :: Tiszai P Imre