Múlt, majd jelen
Fújt a szél, sötét palástként lebegve
Az égre óntakarót húzott.
A fény mintha készülődött volna
Az összes felhőt begyűjteni
Majd szárítókötéllel felaggatni őket,
Egyenként
Szikkadni a horizontra.
Tegnap éjjel tiszta volt az ég,
Minden csillag kezében borospohár.
Kínáltak, csábítottak,
Maguk közé kívánták a testem
Miközben te mellettem aludtál.
Mesélj magadról
Minél kevesebbet.
Kitalálom a részleteket,
Újrateremtelek…
Az eső áztatta aszfalt fénylik,
Tükrében arcod fölöttem ragyog.
Ablakkeretezte felhő suhanása
Felkínálja egy pillanatra
Szemed színét;
Majdnem sírok.
Ott az ajtó
Hogy jöttél be?
Furcsa,
én lettem volna?
Ne mozdulj!
Hallgatom
a lélegzeted.
Esténként nézlek
s látom, amint
az ajkadon
lebukik a nap.
Valóság…
— Ötezer forintod van,
Hová lett a többi?
— Bizisten, nem tudom.
Ma reggel még tíz volt, esküszöm!
Nézd kicsim, sehol sincs.
Engedj most aludni…
Csodásan érzem magam.
Segíts levenni a ruhát,
s bújj az ágyba velem.
Holnap reggel újra
megígérem
a csillagos eget.
Többé nem teszek ilyet,
csak most utoljára
bocsáss meg!
Álom…
Bögrémben zabpehelyvirágok úsznak,
Havasi gyopár kapaszkodik tested sziklájába.
Forró égövi színpompát csodálsz-e még
Üvegház ege alatt, szívburámba zárva?
Legutóbbi módosítás: 2012.01.19. @ 18:53 :: Ady Ágota Melinda
