Különleges barátság volt az övék. Széttéphetetlen és ellentétekkel teli. A véletlen sodorta ?ket össze a neten, azaz, inkább Ildi kitartó érdekl?dése. ? figyelt fel Mártira, egy írása kapcsán. Úgy érezte, egy hullámhosszon vannak.
Írt neki. Hideg válasz. Ismét írt. Kitartó figyelme eredményt hozott.
Márti egyre nagyobb érdekl?déssel várta Ildi leveleit, melyb?l egyre jobban megismerték egymást. A levelek egyre s?r?södtek, és ?k egyre közelebb érezték magukat egymáshoz, mígnem egy napon találkoztak. Egyre közelebb került a lelkük egymáshoz. Naponta jöttek – mentek a levelek, verseik, prózáik kitárták legbels?bb énjük minden zegzugát. Barátságuk egyre mélyült, a közöttük lév? óriási különbségek ellenére.
Míg Ildi szeretetéhes, nyitott szív?, pörg?s, sokbarátos életet élt, addig Márti lassúbb, zárkózottabb nehezen megnyíló volt, aki érzelmeit inkább írásaiban tudta kifejezni.
A megértés, a szeretet egyre elfogadóbbá, nyitottabbá tette ?ket egymás iránt. Ellentéteik lassan egységgé ötvöz?dtek.
Most is, amint a korlátba kapaszkodva, óvatosan lépkedtek lefelé a harmadikról, Ildi meg-megállva figyelmeztette Mártit, hogy kapaszkodjon, és legyen figyelmesebb, majd óriási kacagások közepette majdnem ? bucskázott le a rengeteg lépcs?n.
Ildi soha nem figyelt magára. Neki a barátság állt az els? helyen. Már kétszer támadta meg az alattomos kór, de ? mindig legy?zte. Most Márti új csíp?protézise volt a legfontosabb. Minden figyelmével támogatta ?t a gyógyulásban. Márti meggyógyult. Szervezete befogadta az idegen anyagot, és óriási sétákat tettek együtt. Szinte lelkük minden rezdülését ismerték már.
Leérve a földszintre, várta ?ket János a kocsival. Márti a férje mellé, a jobb els? ülésre akart ülni, mikor Ildi finoman intett és odasúgta:
– Jobbra és mindig hátra ülj Szívem! Tudod a jobb els? a legveszélyesebb!
Márti legyintett és a megszokott jobb els?re ült, mint ahogy mindig szokott. Lassan feledésbe is merült ez a jó tanács, de mikor legközelebb Ildiék indulni akartak t?lük hazafelé, Márti megfigyelte, hogy barátn?je a jobb hátsó ülést foglalta el, szabadon hagyva a veszélyes els?t.
Közös programok itt és ott, közös versek, és egy közösen kiadott könyv után, a derült égb?l ismét lecsapott a menyk?. Ildit harmadszor is megtámadta az alattomos rák. Márti a pokol fenekére zuhant, míg Ildit most sem tudta hatalmába keríteni a kétségbeesés.
– Meggyógyulok Szívem! Nem lesz semmi baj! – mondta és mosolygott, kacagott, mint ahogy mindig is szokott.
Rengeteg vizsgálat, kemoterápia után a javuló eredmények hitet csepegtettek Mártiba, és Ildivel együtt hitte, hogy nem lesz semmi baj.
Rövid javulás után ismét borzasztó hírek következtek. Áttétek képz?dtek.
– Nem lesz semmi baj Szívem! Meggyógyulok, hidd el!
Kemoterápia, javulás, majd aggasztó tünetek. Kar és lábzsibbadás. Kemo leállítva. Új terápia, addig, míg bírja a szervezet. Javulás közben irigylésre méltó lelki és testi er? áradt Ildib?l. El?teremtette új, közös könyvük anyagi fedezetét, és a szerkesztést is megszervezte. Könyvük megjelenésével egy id?ben kapta Márta a borzalmas hírt, hogy a legutóbbi vizsgálat új áttétet mutatott. Nem hitte, hogy innen fel lehet állni. Ildi mégis megtette. Nyüzsgött, szervezett tovább.
Amikor Márta meglátogatta, sokkal tovább, sokkal szorosabban ölelték egymást, mint azel?tt bármikor.
Márta aggódva leste, hova fog ülni barátn?je a hazafelé tartó kocsiba. Az utolsó ölelés után, mosolygós, huncut szemmel megfogta a jobb els? ülés kilincsét. Mártán jeges borzongás futott végig:
– Jaj, ne!!!
Aztán Ildi továbblépve kinyitotta a jobb hátsó ülés ajtaját – és kacagva, ahogy csak ? tud – beszállt.
Add Istenem, hogy sose akarjon a jobb els? ülésre ülni!
Legutóbbi módosítás: 2011.11.08. @ 18:56 :: Matos Maja