AkAsa
Tudom, bel?lem szólsz itt,
ezekben a mágikusan gördül?
szavakban, még, most – kitudja
gyomlálni merre hív a holnap.
Asa
Hosszú verset szeretnénk,
végtelen hosszúságút, soha
véget nem ér?t, bebarangolni
bet?k rengetegét, ágról
ágra, levelenként olvasnálak el,
f?szálanként kibet?zném valód,
virágok porzó illatából merítve
költenélek.
AkAsa
Vagy, vad növények
f?szeres gyógy-ajándéka, tea
melyben eszenciát hiszünk.
Krumpli-köveket hámozok
és festek; gyermek-csigaházat,
vessz?paripát, kenderkóc
sörény? sepr?nyelet, kézi a
mívesség, ha hozzáér a szem.
Asa
Ész fonja körbe a lelket.
Melyikünk kérdi, hol a szív,
ha nem kérdezhetsz, kérlek
ne felejtsd „ott vagyok f?ben –
fában”…
AkAsa
Nem lehetek az
utolsó férfi életedben, pedig
régóta készülsz a remeteségre,
nem lehetek a tanítók közt
utolsó mestered, vajon lehetek-e
egy részlet, ha végül egészre
lelnél?
Asa
Magadra maradsz,
s tudom, az simogatás, ha messze
csillog a n?k szeme, ha messze
renget eget a vihar, ha a villám
odaátról átfénylik, nem csak
zsigerbe mar, hogy fél lábat
veszíts.
AkAsa
Járnod kell, nevelni,
remeg a szó itt, sír a kéz,
potyog a gomb és egyik hal,
másik éleszt – mikor utoljára
szemembe néz szemed.
Legutóbbi módosítás: 2011.09.04. @ 21:44 :: Marthi Anna