Bonifert Ádám : Nem tudjuk

Nyomtatás

Nem tudjuk, hogy mikor kell feladni,

megállni, vagy tovább haladni,

földbe bújt gyökerek szárát keresve

hulló lombokban múlt időt lesve,

elhinni, amit megidéz a tegnap,

elfáradt szirmot, amit a szél felkap,

csillagfény bűvölő, álomrejtő képét,

megigézett hitek csodát szülő végét,

azt, ami belül feszít és táplál,

amivel elbűvölt szemekben a kristály.

Nem tudjuk, hogy valóság, vagy látszat,

megalkuvás, vagy szelíd alázat,

jéggé fagyott könnyek a térben,

kegyes ajándék a végtelenségben,

kráterben mormogó láva forrósága,

faragott idő csorbuló múlása,

óceán titkokkal terhes mélysége,

kapcsolatoknak kezdete és vége,

minden, ami összeforr a léttel,

s isteni kegyként formáz az igével.

Akarjuk-e tudni, amit nem tudunk,

látni a célt, ahová eljutunk,

megérinteni mágneses sarkot,

befejezni sok felesleges harcot,

és nem keresni a bölcsek kövét,

csodát boncolni, rejtélyek körét,

de elfogadni, még messze a csúcs,

s nem rajtad múlik, vajon odajutsz,

lehet sok ésszel bután gondolkodni –

s lelkedbe nem fontos terheket rakodni.