Jampa drolma : Igazságtalanul az igazért (Emlékképek ötvenhatból)

Nyomtatás

Legfrissebb hírért azokban a napokban

anyám papucsban szökdösött

szomszédba, hol már zörgött

a tilos „Szabad-Európa”,

alig befogható, zavart adó.

Ültek a népek szorosan,

egy szófoszlány, egy hang ki ne szivárogjon,

fekete kend?be, kalapba maradjon.

Piros háztet?k között

tenyérnyi kék égen ezüst csík körözött.

 „Jé, repül?!” kiabáltam és szaladtam,

minél tovább enyém legyen,

– még öt évem sem töltöttem be –

s?r? ropogás el?l berángattak.

Magasból géppuskás l?tt,

gyermekként játszott; kinézte, célzott,

bumm … Neki csak mozgó célpont

volt Apukám, ki Budáról motorral jött,

és sorozat el?l borult árokba.

Akkor nem értem fel ésszel;

csillogó égi madárnál nagyobb csoda,

hogy velünk van, túlélte,

mert vele volt az Isten.

Átfázva háttal cserépkályhának d?lt,

reszketve lábát áztatta,

szobában ínycsiklandón megült

sült-alma édes illata,

de sarokban a csönd rettegve feszült.

Körbeállva félve lestük,

mit hallott, látott, tudhatott.

Ifjú tavasz szele ?szben perzselt

– szemével huncutul csippentve mesélte –

szélben zászlók lyukasan lengtek,

pár nap boldogság, arcokon ragyogás.  

Rendületlenül hittek egy új,

félelemmentes, szabad hazában,

de döntöttek Oroszországban.

Aztán egyre halkabban szólt,

kesernyésen szája suttogóra fogta.

Éppen igyekeztem hozzátok,

tereken dübörg? tankok, csillagos katonák…

halál vigyorgó arccal suhant az utcákon, 

szétl?tt házak…, zokogtak a kopaszodó fák.

Kövezetre hajnal véres bíbora  

omlott, vörös színbe fonta

lámpaoszlopokra akasztottak

és a sötét jöv? vetül? árnyát.

Holdfényben ágak reccsentek,

elcsüggedt kofferes ezrek 

otthont keresni settenkedtek.

Börtönben kínzások, verések,

nyögések…, szaggatott hörgések,

rögtönítél?-bíróság… és a fejek,

igazságtalanul az igazért hulltak,

remények fájva, lassan simára koptak.