Bősze Emil Miklós : Csak Neked: A Múzsám megszólított — A hatszázadik! —

Mint aki nehéz homokzsákot cipel, és szeretne megszabadulni attól -, próbálkozom csupán gondolataim elrendezésével, de nem megy (- mert nem jössz).*

  

 

Mily rövid is az élet, ha nem Matuzsálemről van szó! Féltett leckekönyvének sorsa felett töprengett valaki, de közben megfeledkezett a sors nagy leckekönyvéről. Bevallom, hogy én voltam az, akinél sohasem volt rendben —, parányi életem óriási leckekönyve. Voltaképpen máris lelepleztem magam, még mielőtt Kedves Olvasó(m) —, bármit is kiolvasna soraimból, vagy belőlem. Most következő írásom így akár önéletrajzi regényem részlete is lehetne, csakhogy lesz-e? Sanyi bátyám mindössze négy éves múlt és a családi ház udvarán nyugodtan játszadozott, mikor Édesanyám éppen a rádiót figyelte —, s benne az időjárást hallgatta, igaz akkor még nem gondolt az Időnek járásával… Az azonban még Anyámnak is különös jelnek tűnt és meglepőnek tartotta egyben, hogy a meteorológusok hosszantartó napfényes időt jelentettek s, hogy felhősödésre még csak számítani sem lehetett —, amikor megszülettem. Anyám ezt szó szerint vette. A bába — akár egy baba — ahogyan könnyedén kezébe vett, rögtön azt érezhettem meg, hogy valaki lelkemig nyúl és ott valamit jólesően megérint bennem —, mintha csak megcsókolt volna. Majd egészen halkan súgva csupán annyit mondott „csak nekem”, hogy tehetséges leszel, de ezt Drága Szüleim nem hallhatták meg —, sőt voltak idők, amikor pont mindennek az ellenkezőjét vélték felfedezni életemből. A bábám — majdnem azt írtam, hogy: a babám — nem kért juttatást a szülés levezetéséért, majd mosolyogva eltávozott. Édesapám ezt követően megjegyezte feleségének — te Babi, ez a bába meglehet még nincs tizenhat éves sem!  

    Nagyapám és Édesapám nevét továbbvihettem, de már az új helyesírás szerint, e-mailként. Mint aki nehéz homokzsákot cipel, és szeretne megszabadulni attól —, próbálkozom csupán gondolataim elrendezésével, de nem megy (— mert nem jössz). Rohanó világ az élet, mit azonban csak egyszer lehet körbejárni —, nyilván, amennyiben megvan az ehhez elegendő erő, kitartás és hit. Különös dologra határoztam el magam, az esős idők beálltával — noha az időjósok napfényes folytatással hitegettek — és úgy döntök, hogy végigjárom — a  (szobakerékpá)romon — eddigi életemet, ugyanis ez egy elengedhetetlen kellék a dolgok általam való kitekeréséhez — ami rád persze nem jellemző. Nem foglalkozásom a kóbor apácák megtévesztése, hiszen fényképészetet tanultam, és nem kuruzslást. Így bizonytalanul ülök most szobakerékpáromon, mely tétovaság sohasem volt jellemző rám —, viszont azon félsz fészkelte magát most belém, hogy vigyáznom kell, mivel nem lenne tanácsos önnön sorsomat kereszteznem —, ám próbálom elhessegetni a gondolatot.

    Tekerés közben arra lehetek figyelmes, hogy szobámnak falán — mint egy kivetítőn — ott fut egy szép tizenhat év körüli leány, ki első látásra vékonyka —, mégis csinos. Búzakék szemeivel, és vállig érő szőke hajával most külön nem foglalkozom — pedig megérné —, viszont domborzatáról és fekvéséről meg földrajzszakon kellene foglalkozniuk az egyetemeknek. Fut, csak fut —, de nem előz meg, mint aki nem akarja elvenni előlem a dicsőséget —, amiről nyilvánvalóan nincs is tudomásom. Magam erő(m)ből tekerek, megterhelve izmaimat, Téged és olykor túlfeszített idegekkel — kalóriák garmadát égetve el.

    A lány azonban fiatalosan, lágyan és könnyedén szaladt —, mint aki lélekből fut és valósággal röpült, akár az Idő. Lám így fut el mellettem tehetségem —, már ha van egyáltalán, és nem veszem észre —, gondoltam magamban. Az élet, még ha szép is —, csupán vergődés. Ugye a nagy hal nem fulladhat vízbe? És a kicsi? Az élet az mégiscsak több mint állandó feszültség, tekerek gondolataimmal —, amikor oázishoz érkezem el. A mellettem futó leány is abbahagyta a futást, hogy megszólítson. Avval kezdte, hogy úgy tekintesz rám e-mail, mint egy cserebogárra, pedig én igazán nem cserélgettem partnereimet —, és azt látom, hogy feltételezésed sincs személyemről —, pedig én vagyok az, ki megszületésed óta bábáskodom sorsod felett, bár azzal tisztában vagyok, hogy végzeted nem lehetek. Látom életed siralom völgyét —, mit mindenki lát. Múzsád vagyok csupán, és elhoztam hatszázadik írásodnak piszkozatát. Tarts bűnbánatot, és akkor olvasóid ajándéka és vigasztalója lehetsz!

 

 

— Köszönöm, hogy elolvastad! — Parádfürdő /Felső Tündérkert/, Mátraballa 2010. okt. 04-05.

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2010.10.18. @ 12:55 :: Bősze Emil Miklós
Szerző Bősze Emil Miklós 74 Írás
Nagyvárad - Bukarest - Nagyvárad - Budapest... ÃÅj írásaim: http://www.bemiklos3.eoldal.hu Betelt honlapjaim: Korábbi írásaim: http://www.bemiklos2.eoldal..hu Ősírásaim: http://www.bemiklos.eoldal.hu Tanult szakmám fényképészet. Banki aláírásom: e-mail. -_-