Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 29.

29.

 

Reggel korán ébredt, úgy érezte, kialvatlan. Mégsem maradt az ágyban, mert minél hamarabb meg akarta tudni, mi az igazság abból, amit a szállodás mesélt.

A hangulatos ebédlőben éppen akkor kezdtek reggelihez teríteni. Maga a tulajdonos szolgálta ki Robertet.

— Honnan érkezett az éjszaka? — kérdezte. — Budapestről? Mert én még arra emlékszem, hogy Budapesten tevékenykedett, egészen a háború végéig. Sőt azt hallottam, még Szibériába is elment egy alkalommal, hogy magyar hadifoglyokat szabadítson ki.

— Elég sok kalandot megéltem, de magam választottam mindet. De honnan tud mindezekről? Megírta az itteni újság?

— Nézze, uram. Svájcban nem volt háború. Közeleg, de remélhetőleg most sem fogunk belekeveredni. Semlegesek vagyunk, és ezt eddig szinte mindenki tiszteletben tartotta. Nekem sajnos kétségeim vannak az osztrák festőből német kancellárrá avanzsált Hitlerrel kapcsolatban. Azon a „jogon”, hogy ő osztrák, csapataival lerohanta Ausztriát. Nagyon közel vannak hozzánk, és az itteniek jópáran úgy látjuk, minket sem fog kivételnek tekinteni. Mert ne gondolja, hogy megelégszik azzal, hogy Ausztriát lerohanta. Nem gondolja, hogy azt a rengeteg pénzt, amit a hadiiparba fektettek, csak azért tette, hogy demonstráljon velük. Figyelje meg, hogy neki fog menni Európának és el is fogja foglalni. Egész Európa még mindig egy állomvilágban él, hogy a németek továbbra is betartják a párizsi békemegállapodást. De nem ezt kérdezte, csak én kanyarodtam rá, hiszen mindenki erről beszél itt. Egyre több az átutazó, illetve menekülő, ők beszélnek. Egy részük itt szeretne menedéket találni. Csak a nagyon módosak vállalják a kockázatát annak, hogy a tengeren túlra menjenek. Szóval? — nézett várakozóan Robertre véleményt várva az elmondottaira.

— Budapesten éltem valóban egészen 1930-ig Volt egy bírósági ügyem — mesélte el történetét Robert. —  Persze ez csak egy amolyan mondva csinált indok volt. Nem akarták azt mondani, hogy az egész hecckampány azért van ellenem, mert zsidó felmenőim vannak. Ha nem rendelkeztem volna egy másik ország állampolgárságával még börtönbe is zárnak. Így „megúsztam” kiutasítással és vagyonelkobzással. Bécsbe települtem át, mert ott voltak érdekeltségeim. Miután bevonultak a németek, jobbnak láttam mindent pénzzé tenni, és átjönni ide.

— Maga svájci állampolgár is, gondolom.

— Nem rendelkezek ilyennel. Lehet, hogy kérvényezni fogom. A szüleimnek megvolt a svájci állampolgárságuk is. Nekem nincsen. Ne firtassa, hogy mégis milyen papírral utazgatok a világban. Ezzel itt is ellehetek jó ideig. Nem hiszem, hogy a svájciak problémát csinálnak majd abból, hogy itt akarok maradni egy darabig. Tervbe vettem, hogy amint tudok, áthajózók a családom után Angliába. Ám először az itteni ügyeket szeretném elrendezni.

Megitta a maradék kávéját, és elbúcsúzott a szállodástól.

— Vissza fog érni délig? — szólt a távozó Robert után.— Készítenék akkor magának valami ebédet.

— Köszönöm, de ne fáradjon. Nem tudom, mikorra érek vissza. Estére biztosan.

Nem volt nagyon messzire a szülők lakhelye, csak végig kellett mennie a Rue de Cornavinon. Egy takaros háromszintes alpesi stílusban épült házuk volt, és a földszinti részt rendezték be üzletnek és műhelynek, ahol a gyémántcsiszoló is helyet kapott. Robert benyitott az üzletbe. Azonnal megjelent egy fiatal, csinos eladónő.

— Mivel szolgálhatok uraságodnak? Valami nyaklánc, esetleg egy ékköves gyűrű? Milyen elképzelései vannak az árat illetően, mert akkor rögtön olyan kollekciót tudnák mutatni önnek.

— Nem vásárolni szeretnék. Madam Feingoldot keresem, a tulajdonost.

A fiatal eladónő kissé elsápadt.

— Kis türelmet, szólnom kell a főnök úrnak. Kérem, várakozzon türelemmel.

Azzal ugyanazon az ajtón, ahol belépett, távozott. Pár pillanat múlva egy Robert számára ismerős férfi társaságában tért vissza. Egymásra néztek, de a férfi nem akarta megismerni Robertet.

— Kit tetszik keresni? Madam Feingold már nincs itt. Meghalt nem régen. Ön kicsoda? Valami rokona?

Robert kénytelen volt visszafogni magát. A férfi jópárszor látta őt. Igaz akkor még süldő fiúcska volt. Ám Robert nem változott meg annyira, hogy ne lehessen felismerni, még ha az illető úr, akivel szemben állt, fiatal volt.

— A fia, Robert vagyok. Nem ismer meg?

— Elnézését kérem, de nem. Per pillanat csak én vagyok az üzletben. A szüleim a zürichi lerakatunkban vannak. Csak holnaptól lesznek újra itt. Gondolom, az édesanyja halála miatt jött ide. Sajnos én nem szolgálhatok önnek adatokkal, ez teljesen a szüleim hatáskörébe tartozik. Én csak eladok és üzletvezető vagyok. Ha vissza tudna jönni holnap délután? Addig értesítem a szüleimet.

Robert körülnézett, aztán csak annyit mondott:

— Én valaha ebben a házban éltem a családommal. Ha nem is akar erre emlékezni.

A férfi elvörösödött, aztán pimaszul ennyit válaszolt:

— Most mi lakjuk a házat. Szíveskedjék holnap délután visszafáradni, ha a szüleimmel, a tulajdonosokkal óhajt tárgyalni.

Robert fuldoklott a méregtől, hogy egy ilyen taknyos kioktatta. A közeli postahivatalba ment.

— Egy távolsági beszélgetést kérek azonnal Londonba. Itt a telefonszám — nyújtott be egy papírt az alkalmazottnak.

— Egy nevet kérhetek, hogy kivel szeretne beszélni?

— Katyerina Feinsilbert kérném.

— Foglaljon helyet, amig kapcsolom.

Kis idő múlva szólt Robertnek, hogy sikerült kapcsolatot teremtenie és fáradjon az egyes számú fülkébe.

— Katyerina, te vagy az? — szólt bele a készülékbe ijedten.

— Én vagyok, Robert. Honnan beszélsz most? Történt valami, hogy hívsz?

— Genfben vagyok. Anyám halott. Nem tudom, mikor halhatott meg. Nem a napokban, az biztos. A házba és az üzletbe a volt üzletvezető és a családja fészkelte be magát. Itt nekem valami nagyon nem tetszik. Az egy dolog, hogy anyám meghalt, ám nagy kérdés, hogyan. Nem segítettek e be ezek az új „tulajdonosok”. A kedves gyermekük, aki mint üzletvezető adta ki magát, nem akart megismerni sem. Nagy a gyanúm, itt valami disznóság van.

— Robert! Én nem tehetek semmiről sem. Én megbíztam bennük, hogy gondoskodnak majd anyádról öreg napjaira. De nem hiszem el, hogy csináltak volna valamit, hogy anyádat eltették volna lábalól, hogy így szerezzék meg az üzleteket. Ez nagyon morbidul hangzik. Nagyon régóta foglalkoztatta őket apád és anyád. Életükben mindig megbíztak bennük. Soha semmi panaszt nem találtak ellenük. Éppen ezért bíztam rájuk az üzletet, mielőtt ide költöztünk Tánjával. Anyád és apád végrendeletileg rám és Tánjára hagyott mindent. Nem ülhettek csak úgy bele az üzletbe még akkor sem, ha anyád meghalt. Hivatalos közjegyzővel hitelesített végrendeletem van.

— Holnap okosabbak leszünk, mert akkorra jönnek vissza. Át tudsz ide utazni esetleg, ha szükséges?

— Remélem, igen, de nem szívesen utaznék át a Csatornán. Nem biztonságos a közlekedés a tengereken. Háború készül. Nem szeretnék kimozdulni Angliából, ha nem muszáj. Nem akarom Tanját egyedül hagyni.

— És ha okvetlen szükséges?

— A végrendeletet postán express ajánlva is el tudom küldeni neked, ha adsz egy címet.

— Rendben van. Holnap este hívlak, hogy mit sikerült kiderítenem.

Legutóbb szerkesztette - Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.