Avi Ben Giora. : Az aranyifjú 8.

Ha eddig egyetértés volt az utazás terén Katyerina és Robert közt, Hollandiában ez kicsit megváltozott. Az útjuk további folytatásáról beszélgettek. Katyerina Németországon keresztül tervezett utazni Oroszországba. Ám Robert azt szerette volna, ha Lengyelországon keresztül mennek.

— Én még nem jártam soha erre. Úgy tudom, nem vagyunk időhöz kötve, teljesen mindegy mikor érkezünk meg Jasznaja Poljanába, Tolsztoj úr birtokára. Sokat hallottam Lengyelországról, ha lehetne, szeretnék erre utazni.

— Nézze Robert! Valóban nem vagyunk időhöz kötve, de ne felejtse el, hogy a csomagomban ott lapul egy igen drága ékszer. Magán kívül persze senki sem tud róla, ám én szeretem az általam már kitapasztalt utakat járni. Visszafelé lesz éppen elég ideje körülnézni arra, ha kedve tartja. Lengyelországban nagyon sok az útonálló tolvaj. Nem kockáztathatom ezt az ékszert. Maga a cár rendelte a lányának. Mivel jól ismer, és tudja, vannak jó kapcsolataim, megkért, hogy vegyek neki egy olyan ékköves gyűrűt, ami egyedi csiszolású.

— Nem fogok magával vitatkozni, elvégre maga ismeri erre a járást. Én meg csak most ismerkedem az utazgatás „csínja-bínjával”. De mesélhetne nekem majd Lengyelországról az utazás alatt.

— Sokat nem tudok mesélni. Párszor keresztülutaztam, soha sem történt velem semmi rendkívüli. Talán szerencsém volt minden alkalommal. Mert sok ismerősömet útonálló tolvajok kiraboltak. Sőt olyan esetről is tudok, amikor a rablók nem elégedtek meg a zsákmánnyal, még meg is ölték az utasokat. Hónapokkal később találták meg a holttesteiket, és csak évek múlva a gyilkosokat. Nagy arra a szegénység. Nem mintha Oroszországban nem volna sok szegény, de egy „muzsik”, meg nem merné kockáztatni, hogy lopjon. Ha elfogják, nem csupán őt büntetik, és legtöbbször az életét kockáztatja, de még az egész családot is veszélybe sodorhatja. Függetlenül attól, hogy ártatlanok, és semmi közük nem volt az esethez. Kitelepítés, és sok meghurcoltatás. Nem kímélik a gyerekeket sem. Jasznaja Poljanában nem egy ilyen család kapott letelepedést Tolsztoj jóvoltából. Ő azt mondja, igazságtalanság megbüntetni valakinek a gyerekét olyan bűnért, amit nem ő követett el.

— Tudja Katyerina, egyszer szeretnék már olyanról hallani, hogy a gazdag kénytelen volt lopni, mert tönkrement. Azok, akik lopásra, útonállásra adják a fejüket, legtöbbjük kényszerből teszik. Nincsen bevétele, olyan adóterheket tesznek a nyakába, amiket nem bír fizetni. A szükség törvényt bont, ezért válnak gazemberekké.

— Van némi igazság abban, amit mondott, Robert, de nem megoldás, hogy lopjanak és gyilkoljanak. Erre nincsen mentség, sújtson le rá a törvény.

— Már megbocsásson, de nem osztom a véleményét. A gazdagok is lopnak, kegyetlenkednek, őket mégsem büntetik. Nekik egyfajta kiváltságuk, hogy ami érvényes a „muzsikra”, az nem érvényes rájuk. Márpedig ha indokolatlanul elveszi a szegények összekuporgatott vagyonát, az ugyanolyan lopás, sőt kegyetlenkedés. De nekik lehet, hisz a nincstelen szabad préda.

— Az volna a megoldás, amit Tolsztoj megvalósított a birtokán. Több nincstelent befogadott, gyerekestül családostul. Házakat építettek nekik. Együtt gazdálkodnak, és művelik Tolsztoj birtokait. Cserébe van fedél a fejük felett, van mit enniük, és ha jön a nagy tél, nem kell fázniuk sem. Nem fogja elhinni, de még arról is gondoskodik, hogy ne maradjanak műveletlenek. Iskolát nyitott, és működtet számukra. Egyfajta kommunát létesített. Mindent meg tudnak termelni, amire szükségük van, és még el is adnak belőle. A pénzt pedig a közösségre fordítják. További házakat húznak fel, illetve abba fektetik be a pénzt, amire szükségük van. A környéken a bojárok nagy része tartva attól, hogy elszöknek a muzsikjaik hozzá, vagy lázadást robbantanak ki, jelentették Tolsztoj reformjait a cárnak. Ám a cár okosan nem tett semmit sem. Azt mondta, amig nincs lázadás, ne próbáljanak semmit tenni Tolsztoj ellen. Ha valaki mégis önfejűen intézkedne, annak vele is meggyűlik a baja. Ismeri jól Tolsztoj bolondságait, és ráhagyja. Úgy gondolkozik, a birtokán azt csinálhat, amit akar. Próbálkoztak ellene tenni különféle praktikákkal, de soha nem mentek tettlegességig. És Tolsztoj mai napig befogad muzsikokat, persze csak úgy, ha nincs ellene körözés, valamilyen törvénytelen tette miatt.

— Ez nagyon érdekes, amit elmesélt nekem most Katyerina. Már alig várom, hogy láthassam ezt a saját szemeimmel. Gondolom, önnek szokatlan, hogy ekkora érdeklődést mutatok Tolsztoj iránt, pontosabban a megvalósított álombirtoka iránt. Főleg azért, mert gondolom ez nem egyfajta „Patyomkin”. Bizonyára tudja, mire gondolok. Régen, valamikor II. Katalin cárnő idejében az egyik minisztere Patyomkin, a cárnő látogatását várva, egy mintafalút építtetett.

— Persze, hogy ismerem a történetet, ám ez nem ilyen. Ez egy valódi falú. Különben sem volna helyénvaló. A cár, mint mondtam ismeri Tolsztojt, és az összes „bolondériáját” is. Semmi szüksége nem volna egy Patyomkin falura. Kinek, minek? Egy érdekesség még. Tudja mit jelent Jasznaja Poljana?

— Nem.

— Azt jelenti „fényes tisztás”.

— Még csupán annyit elmondanék, hogy szüleim is egy hasonló embernek köszönhetik, hogy ma gazdag, jómódú emberek. Főleg miattam szöktek meg régi otthonukból. Pontosabban én még csak „útban” voltam, nem születtem meg. Anyám alig volt tizenkét éves, amikor teherbe esett. Apám meg mindössze tizenhárom múlott. Ha nincs az az ékszerész Jaffán, aki segített nekik az elején, bizony, most nem ülnék itt maga mellett. Talán nem is élnék. Higgye el nekem, Katyerina, néha nagyon is szükség van adakozásra. Tudom, nem lehetséges mindenkin segíteni, de ha minden jómódú ember havonta adna egy bizonyos összeget a nincstelenek támogatására, nem így nézne ki a világ.

— Tudja Robert, maga még nagyon fiatal, keveset látott a világból. Szépek a gondolatai és a tervei, de higgye el nekem, vannak olyan nincstelenek, akik nem is azok, és csupán csak lustaságból nem csinálnak semmit. Bőven lenne lehetőségük változtatni a sorsukon, de nem akarnak, mert az igazi munkához nem fűlik a foguk.  De ne engem hallgasson, Tolsztoj fog magának élő példákat mutatni.

 

Még Amszterdamban jártak, amikor is Robert egy koldust meghívott egy előkelő étterembe ebédre. Katyerina hiába figyelmeztette, hogy inkább adjon a szerencsétlennek, pár goulden alamizsnát, Robert hajthatatlan volt. Amikor be akart menni az elegáns étterembe, oldalán a koldussal, útját állták.

— Ez az ember velem van, azonnal engedjenek be minket — kiabálta franciául. — Én fogom állni a számlát!

— A barátja, nincs megfelelően öltözve ahhoz, hogy beengedhessük.

— Csak nem azt akarja mondani, hogy ahhoz, hogy velem jöhessen, még ruhát is kell vásárolnom neki?

— De igen! Ilyen öltözetben nem engedhetem be.

— Ez hallatlan! A ruha teszi az embert? Nem az a fontos, hogy ki viseli? Micsoda gondolkozás — méltatlankodott tovább Robert.

Lassan kisebb csoportosulás alakult ki körülöttük.

— Uram — szabadkozott a nincstelen —, inkább adjon nekem egy pár gouldent, de ne akarjon bajba keverni. Nagyobb segítség az nekem, ha pénzt ad. Gyerekem van, és ha engem most elvisznek a zsandárok, hogy magát háborgatom, nem lesz egy betevő falatja sem. Abból élünk, amit naponta össze tudok koldulni. Ha még ennyi sem lesz, akkor nélkülem mihez kezd a feleségem? A gyereket nem cipelheti magával az utcán, mert ha nem fizeti a bérét annak a kalibának, ahol meghúztuk magunkat, kiteszik az utcára gyerekestül.

Robert belátta, hogy jobban teszi, ha eláll az ötlettől. Elővett a tárcájából ötszáz gouldent és átnyújtotta a szerencsétlennek.

— Ez a magáé! Remélem egy darabig meg fogja oldani a gondjait. Ossza be okosan.

A férfi nem győzött hálálkodni. A tömegből többen is a kezüket nyújtogatták Robert felé, hogy adjon nekik is. Alig bírtak kiszabadulni Katyerinával az őket körbevevő embergyűrűből.

— Ezt most jól megcsinálta! — korholta Katyerina. — Még szerencse, hogy nemsokára indul a vonatunk. Öt perc alatt az egész város magáról fog beszélni. Ha még maradnunk kellene, egyáltalán nem érezném biztonságban magamat. Nem erre fogadtam fel magát, már megbocsásson.

Sikerült különösebb baj nélkül kijutniuk az állomásra, és felszállniuk a vonatra. Katyerina pénzt adott a kalauznak, hogy zárja le a fülkéjüket, hogy ne zavarhassák őket az utazás alatt kíváncsi szemek.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.27. @ 15:51 :: Avi Ben Giora.
Szerző Avi Ben Giora. 453 Írás
A nevem nem pusztán művész név. Még csak nem is nick név vagy ragadvány. Ezt a nevet viselem immár több mint negyven éve, miután kivándoroltam. Azóta sok víz lefolyt itt a Dunán és Jordánon. Jó pár éve csatlakoztam a Hét Torony csapatához és azóta is itt tanyázok, rendszeresen.