Falóságsó – befejező rész

 

Aztán jöttek, kopogtattak.

 

Smasszer: Bújj be!

Bőröndös: Szevasz, Jocó! Kopaszban vagyok, légy szíves, segíts már!

Smasszer: Ja, ez itt egy iderendeltem… Két perc múlva ott leszek.

 

A kolléga távozott.

 

Smasszer: Ismered a szaktársat?

Bőröndös: Van szerencsém…

Smasszer: Tetszik a humorod. Látod ott azokat a ruhákat? Kapj magadra egyet! Pénzed van?

Bőröndös: Elméletileg igen…

Smasszer: Menj végig a folyosón, azonosítót nem adok, tehát nem tudsz kijutni, de ott rögtön balra megtalálod a személyzeti büfét. Benyitsz, nem köszönsz, ez szabály! Ne hozz szégyent rám! A jobb oldali pultnál találod a szeszesitalokat árusító részt. Félóra múlva jövök, akkor megkínálhatsz.

Bőröndös: Ennek a bentlakó hülyének, aki tényleges életfogytigot vásárolt magának, még ablaka sincs! Két deci konyakot, kicsim!

 

Egy húzásra lenyelte.

 

Bőröndös: Repeta!

 

Azt is bedobta fülvakarás nélkül.

 

Bőröndös: Na, még egyszer!

 

Ettől már úgy berúgott, hogy a mocskos vakablaknál álló bögyös elárusítónőt is alig látta.

 

Bőröndös: Mi a fenét csinál az az alak, nem jön már másfél órája. Mindjárt vacsorára invitálnak, ez a bögyöske büfés mereszti itt a dudáit… Bár honnan tudhatná, hogy versenyző vagyok?

Kislány, most mentem. Még új vagyok itt, de a szakmai tapasztalat sosem árt, körülnézek egy kicsit.

 

Elindult visszafelé. A gyűrött fejű smasszer ajtaja előtt lefeküdt, mint egy komondor, és elaludt.

 

Bőröndös: Ne rugdosson, kérem, nagyon fáj! Főnök, ne rugdosson!

Ferdenyakú: Nem rugdoslak, haver, fogd már be! Mit csinált veled az a gyűrött fejű állat? Alig negyed órára vitt ki! A magad lábán jöttél be, de nem bírunk fellocsolni. A Kisember ebben szakember, mert állatorvos mellett is dolgozott, megállapította, hogy két bordád eltörött. A fejed olyan lila, mint egy padlizsán.

Bőröndös: Pár perc múlva vacsora, ha ezt meglátják, bajba keveredünk. Fogjatok két oldalról, ha nem látják, de nem lesz könnyű futam. Srácok, mennyi ideig voltam kint?

Ferdenyakú: Már mondtam, haver, egy negyed órát sem.

Bőröndös: A francba! Pedig milyen szép lett volna… Na, mindegy, ugye azért szerintetek is bűbájos születésnapom volt?

Ferdenyakú: Ezt sosem felejted el.

Bőröndös: Várjatok, szedjem puccba magam, ha netán jajgatnék, talán neheztelnének a vacsorameghívók. Az elején rosszul mondtam, azt hiszem, épp egy esztendeje vagyok itt, nagyon jól ismerem a dörgést.

Ferdenyakú: Kérem, segíts!

Bőröndös: Hogy segíthetnék? Összevissza vertek, nem látjátok? Azt mondjátok, kivittek a túlsó oldalra, és ez ott történt? A születésnapján… Kinek is van itt? Ja, nekem…

Ferdenyakú: Még nem ért véget a nap. Boldog születésnapot!

Kisember: Megáll az eszem! Lehet, már megállt? Gondolom, te is hallod az öreg-fiatal battyogó szövegét.

 

A szomszéd helyiségben:

 

Öreg-fiatal: Kérem tisztelettel, én épp most battyogtam ki egy furcsa, kupolával fedett épületből. Benne mindenféle mikrobarázdás koronghoz hasonló, szemet csillogtató, sokdimenziósságok. Az életben nem lennék képes leírni, micsodák. Előbb hazaléptem és legnagyobb megrökönyödésemre nem működött az órám. Őszíntén szólva azt sem tudom, hogyan találtam oda, mikor az összes épületet lebontották. Minden olyan magábaroskadt, enyhén befűzött edzőcipőkre hasonlít. Nem találom magam, azt hiszem, túl sokat aludtam, de nem tudom, hol…

Adminisztrátor: Kedves uram, a szószaporítás már régen divatjamúlt és illetlen. Ha jól értelmezem, a kóma-központból jött, az ellenőrzést is elmulasztva.

Öreg-fiatal: Most, hogy mondja, fiatalember, a minap jól kupán vágott valaki, többre nem emlékszem. Várjon! Ha így kéretlenül beengedte a bogarat a kobakomba: nem láttam tükröt sehol, még a lakásomból is eltűnt, pedig minden más érintetlen, sőt arasznyi porral fedett.

Adminisztrátor: Ez, kérem, a központi tükörtelenítés egyenes hatása. Tulajdonképpen mit akar a tükörrel?

Öreg-fiatal: Szerettem volna belenézni, olyan másnak érzem az arcomat. Hányat is írunk most?

Adminisztrátor: Ott a trikitális naptár, megnyomom a megnézés engedélyezőt.

Öreg-fiatal: Nem látom, hogy bármit is nyomkodna…

Adminisztrátor: Természetesen agyfrekvenciával tettem, és most nézze meg, amit akar.

Öreg-fiatal: Azt a mindenit, és odvas bolygóját… Hatvan éve történt! Kisebb javításokat szeretnék eszközöltetni, ha már úgy elrohant velem — huss, de nagyon — az idő. Nyolcvanon is túl vagyok, pedig a húszat pedzettem csak. Szóval elhoznám az otthoni dolgaimat, kisebb-nagyobb javításokra.

Adminisztrátor: Kérem, ne használjon ősi szavakat, és rejtjelesen se beszéljen! Nem értem, mit akar. Mi az a — bocsánat, hogy is mondta — javítás?

Öreg-fiatal: Szeretném, hogy újra működjenek az eszközeim. Illetve, a bútoraim is eléggé megaszalódtak, rájuk férne egy kis asztalosi bütykölés.

Adminisztrátor: Mi az az asztalos, meg bütyök? Hogy is mondta?

Öreg-fiatal: Bütykölés, kérem! Aztán, ennyi idő alatt a mosógépemmel is sok minden történhetett. Gondolom, telis-teli van vízsziklákkal, talán nem jönne rosszul neki egy nagyjavítás.

Adminisztrátor: Már megint ezt a javítás szót használja! Nem értem, mit beszél, azt sem, miért fecseg ennyit, pocsékolja a drága időt. Rengeteg ügyféllel vagyok kapcsolatban, egyik sem ment el a pofátlanság netovábbjáig, hogy idetolja a képét.

Öreg-fiatal: Akkor hogyan kommunikálnak?

Adminisztrátor: Maga ugye most játssza itt a marhát!? Mit mondott, hány éve? Ja, hatvan éve még kicsit másképpen történtek a dolgok… Hű, ez olyan, mintha egy gladiátornak próbálnám elmagyarázni, a protontöltetű galaxismegsemmisítőnket, vagy egy római katonának, aki a röhejes, katapult nevű szerkezettel rámán üldögélő pingvint játszott.

Öreg-fiatal: Már miért üldögélne a pingvin a rámán?

Adminisztrátor: Hol máshol?

Öreg-fiatal: Hát a sarkok valamelyikén, északon vagy délen, egy sziklán; nagyon jó esetben, melegebb helyen, egy száraz ágon.

Adminisztrátor: ??

Öreg–fiatal: — Faág…

Adminisztrátor: Nem értem… És a szikla?

Öreg-fiatal: Nagyobbacska kő, mint a Mont Blanc, vagy az Everest…

Adminisztrátor: Ezeket a természetes akadályokat a Földsimításkor eltávolították. Ma már valóban egyenletesen — az északi és déli pólusokon kicsit „belapult” — gömb alakú a Föld.

Öreg-fiatal: Ugyan, kérem, hát a tengerek akkor folyton…

Adminisztrátor: Megint fura fogalmakat használ, mik azok a tengerek? Ja, lecsapoltuk és elküldtük őket a világűrbe. Szórakozzanak mással az apályok meg dagályok!

Öreg-fiatal: Bocsánatot kérek, most éppen hány lakosa van a Földnek?

Adminisztrátor: Tizenhat! Mennyi lenne?

Öreg-fiatal: Elnézését kérem, mit isznak?

Adminisztrátor: Még nem láttam ostobábbat, mint maga. Tarmenid-robendicbenzát-rusodov-dicampát elegyet! Mi magunk készítjük.

Öreg-fiatal: Maguk tizenhatan?

Adminisztrátor: Várjon, meg kell néznem! Igen, meg is találtam, a tizenhat magának mást jelent, mint nekem. Megpróbálom ősi képzetére konvertálni. A tizenhat, jelen pillanatban hatvanhétezret jelent.

Öreg-fiatal: Elég kevés…

Adminisztrátor: Az ilyen magukfajta, ősiséget mímelő, nagyon akarók ellen muszáj volt bevetni a hatékony „tűnj el” szólabdát.

Öreg-fiatal: És hova lett a rengeteg milliárd ember?

Adminisztrátor: Eltűntek! Elegen vagyunk ennyien, nem? Lesimították a Földet, aztán felépítették az örökké működő étel- és italképzőket, majd eleresztettük őket.

Öreg-fiatal: Maga itt az adminisztrátor?

Adminisztrátor: Ezt a szót sem ismerem, egy pillanat. Igen, az vagyok!

Öreg-fiatal: Akkor hozhatok bútorokat javítani?

Adminisztrátor: Uram, mi az a javítás? Egyszerűen nem találom az adatbázisomban!

Öreg-fiatal: Nem látok egyetlen számítógépet sem…

Adminisztrátor: Ne hülyéskedjen, csak nem képzeli, hogy hatvan évvel ezelőtti, monstre gépekkel dolgozunk. Agyreptette pörketet használunk. Sokkal hatékonyabb, könnyen kezelhető és mindenkinek hozzáférhető. Mind a tizenhatunknak!

Öreg-fiatal: Értem. Bocsánat, hol találok egy asztalost és egy mosógépszerelőt? A késeket is meg kellene élezni…

Adminisztrátor: Nem értem, mit akar a hogyishívjákkal, meg a késeivel?

Öreg-fiatal: Csak javíttatni szeretnék. Nagyon bátortalanul mondom, mert látom, hogy az úr nem igazán érti, és hát alázatos aggályaimba burkolózva, csendes udvariassággal kérem, akár egy szúnyoglárva.

Adminisztrátor: Szúnyog? Rég kiirtottunk minden szúnyogot. Hazamehet!

Öreg-fiatal: Bocsánat, én nem rovarirtást szerettem volna kérni, mint szolgáltatást…

Adminisztrátor: Mi az a szolgáltatás?

Öreg-fiatal: De hát nem ön itt az adminisztrátor?

Adminisztrátor: Mondtam, hogy az vagyok!

Öreg-fiatal: Odakint az van kiírva, hogy „teljes rehab”. Arra gondoltam, ez javítást, rendezést, regenerálást, bütykölést jelent.

Adminisztrátor: Már megint ezzel a szóval jön… Kérem szépen, hol is van a maga otthona?

Öreg-fiatal: Kockás utca, tizenhat.

Adminisztrátor: Éppen tizenhat?

Öreg-fiatal: Annyi!

Adminisztrátor: Az utcák már nincsenek meg, azt sem tudom, hogy vergődött haza ősotthonba. Úgy látszik, ez egy kirívó eset. Kezdem kapiskálni, mit akar! A lehetetlenbe ne menjünk bele, már porlasztottam is a bútorzatát és minden felszerelését.

Öreg-fiatal: Mit tetszett csinálni?

Adminisztrátor: Nézze, az eltüntetettek által erre előzetesen kialakított megsemmisítő porlasztást agyhullámokon lerendeztem. Csak a neve porlasztás, legyen nyugodt, a porral együtt tűnt el, semmije sem maradt.

Öreg-fiatal: De én meg szerettem volna mindent javíttatni!

Adminisztrátor: Nem értem, tessék újat vásárolni, havonta!

Öreg-fiatal: Nincs pénzem újra… Akkor most kómából ébredettből hajléktalanná lettem?

Adminisztrátor: Mi az a hajléktalan? Figyeljen ide, jogilag maga már bőven nem létezik, az eltanácsoltak kategóriájába sorolandó, ezt most tapogattam le. Ha mint annak idején az elküldöttek, ledolgozza, akkor a lakást az átmeneti szakaszra berendezzük. Legyen, mondjuk, három keringési idő, aztán magával szemben is applikáljuk a „tűnj el” szófegyvert.

Öreg-fiatal: Köszönöm kedves segítségét, nem lehetnék inkább továbbra is kómás?

Adminisztrátor: Mozgás az ülőszobába!

Öreg-fiatal: Én nem onnan jöttem…

Adminisztrátor: Na és!?

*

 

— Nyakas!

— Mi van, kis ember?

— Odaát megint készül valami…

 

Egy nőt kivisznek a szomszéd helyiségbe. Gép elé ültetik, ahol Irmuska meggömbölyödött szemmel olvassa a napi kedvenc láncüzenetei között az egyiket.

 

Hang: Kedves olvasóm, drága hölgyem, az ablaka alatt, egy különlegesen láthatatlan fedezékben, nyolcvanhét vagon terpentin tartózkodik. Egyetlen helytelen mozdulata után, katonás sorrendben zúdulnak, szúrós mosollyal elönteni a levél kibontása után veszélybe került lakot.

 

Irmuska berohant a fürdőszobába, a szárítóról lecsatolta szőrös füleikkel odacsipeszelt kutyáját és macskáját, majd sípoló kétségbeeséssel rohant vissza gépéhez.

 

Irmuska: Mit kell tennem, ó, drága gép, mit kell tennem?

Hang: Mindezen gyötrelmeket elkerülheti, ha ebben a pillanatban, egy öt kilós kalapáccsal gépének mértani középpontjára üt…

Irmuska: Az életben nem tudom meghatározni gépem mértani középpontját… De még van szöveg és egyre reményteljesebb: „vagy most azonnal rendel kéthordónyi terpentint, a Nagybödön és fia, Kisbödön terpentinlerakattól. Hazaviszi, beönti fürdőkádjába, nyugodtan elszámol 2 410 722-ig, majd azt tesz a kádban terpeszkedő és párolgó izével, amit akar. Maradunk szeretettel megmentő barátai, Nagybödön és fia, Kisbödön, terpentinlerakat.”

Irmuska: Csak nekem lehet ilyen végtelen szerencsém, hogy ekkora szorult helyzetet ilyen könnyen megússzak. Majd a számla befejeztével telefonálok a Nagybödön és fia Kisbödön vállalatnak, hogy méltányos összeget fizetnék, egy fürdőkádnyi terpentin elszállításáért.

 

A ferde nyakú és a kisöreg hezitáltak.

 

Smasszer: Parancsoljanak, uraim!

Bőröndös: Na, előveszem a bőröndöket, adjátok a cuccokat!

Ferdenyakú: Jaj…

Bőröndös: Mit gondoltál, a kedvedért beszüntetik a műsort? Majd megtartalak benneteket jó emlékezetemben.

Kisember: Én az ujjamba karmolok! Az nem elég… Valamelyiket leharapom. Gondolom, az öncsonkításért leszerelnek, vagy kiszerelnek, de nem számít, talán még örülni is fognak neki.

Bőröndös: Már mondtam, hogy ilyen modortalan nap még egy sem volt. Döbbenet, nem lehet sem aludni, sem pihenni, se semmi.

 

Az üldögélő aluszékonyak evés-ivásfélét rendeztek. Végigkísérték őket a folyosón, mely sűrű ködbe burkolózott hirtelen, aztán kinyitották az ajtót. A páncélajtó nyikorogva nyílt, és egy keszonszerű, köztes valamibe tuszkolták őket, ahol kétségbeeséssel kísérőiknek estek, majd térdre rogyva, rimánkodón kérték, hogy nyissák meg a visszavezető ajtót.

 

Smasszer: Kedves emberek, legyenek szívesek talpra fáradni, előre kell menni, mindig előre! Nem tudom, mondták-e, ez egy magán live show. Itt sokat fizetnek a látnivalókért, nagyon szeretik az ilyen rettegetteket nézni, azt különösen, amit művelnek velük.

 

Nyivákoló macska fülsértő hangja lágy muzsika volt kettőjük szopránváltásának. Az egyik őr hátraosont, vissza az ajtón, bement a terembe és beszólt:

 

Smasszer: Fiúk, remek volt a teljesítmény! Te ott a sarokban, Gábor, külön béremelést kapsz Joli nénivel és Samuékkal együtt. Az üldögélés bambultságát nálatok jobban senki nem tudta volna alakítani. Kitüntetünk benneteket, a helyzetjelentő, sejtelmes rejtekszervezet vizsgálódíjának tudományos fokozatú aranykeresztjével.

 

Visszament. Addigra hónaljból fogták a két hőst, hogy egyáltalán lábon maradhassanak, a ceremóniamester—riporter hátraszólt:

 

Smasszer: Mindenki mosolyogjon, ez nagyon fontos! Megyek, bejelentem magukat.

Ferdenyakú: Nem mennénk, ha nem muszáj, vagy valami…

Smasszer: Muszáj van, de „valami” nincs!

 

Kilépett az ajtón, és a kísérők egyike elkezdett visszaszámolni.

 

Smasszer: Három, kettő, egy, zéró… Ajtó nyílik, maguk mennek!

 

Kituszkolták őket a keszonból.

 

Ferdenyakú, Kisember: Segítség, segítség, gyilkosok!

 

Az utcán találták magukat fotóriporterekkel szemben. A járókelők tapsoltak, mígnem zokogásuk hüppögéssé csendesült, és felfogták, sem küzdeni, sem meghalni nem kell. Remegésből nyugalomba, majd mosolyba emelkedve hajlongtak.

 

Ferdenyakú: Na, kisöreg, jól be voltál gyulladva, mi? Szégyellhetem magam miattad. Végül is, jó mulatság volt, és ez a lényeg! Keservesen szereztük bár a pénzt, de végre kiegyenesítem a nyakamat, vagy házat veszek, te meg úgy megnöveszted magukat, ahogy senki más.

Kisember: Csak ne vágj úgy fel, nyakas! A sarokban ülő által széthintett frász meggyökerezését te segítetted elő legjobban. Tudod, mit? Még egy ilyen live show-ra nem nevezek be. Nem vagyok gyáva ember, de eleget kerestem így nagy hirtelenjében, meg a csillagok állása sem nekem kedvez, zsinórban, negyedhold mellett.

 

*

TV igazgató 1: Kispalack úr, ha tetszik, ha nem, ez bár tetszetős, de rém unalmas műsor lesz. A nézők rögtön az első adás után tudni fogják, mi történik, és rengeteg pénzbe kerül, nem véletlenül nevezik Tuskó Kettőnek a csatornájukat.

TV igazgató 2: Csak nem képzeli, hogy minden alkalommal hajszálra ugyanígy fog menni, Talpahegyi kolléga? Éppen arra alapozunk, hogy maguk a versenyzők is így képzelgik majd. Ez a mintaműsor! Talán tiszteletdíj helyett nevezési díjjal indítunk…

TV igazgató 1: Ugyan már, nagyon jó a renoméjuk, de tudhatná, hogy mindenki szerepelni akar, sztár lenni. Senki sem fog fizetni.

TV igazgató 2: Figyeljen ide, elmondok egy-két lehetőséget. Természetesen marad a bambuló szoba és a vele szemközti idegesítő is. Ám a ceremóniamesterek legközelebb, mondjuk, balettöltözékben a Csárdáskirálynőt éneklik, amitől valamelyest elbizonytalanodnak a jelöltek. Aztán kerge operettrészletek, gagyi, úgynevezett slágereivel spulnizzuk az idegeket, ettől teljesen megnyugodnak. Amikor ugye azt hiszik, hogy az utcán kötnek ki, és elkezdenek jobbra-balra vigyorogni, egy húsz méteres zuhanással mély vízbe esnek.

TV igazgató 1: Ez veszélyesen mély, még a Soronkó 24 profi adónk sem vállalná be.

TV igazgató 2: Nézze, Talpahegyi, látott már szerződést?

TV igazgató 1: De még mennyit!

TV igazgató 2: Olyant is, amit nem írt volna alá?

TV igazgató 1: Ajjajaj!

TV igazgató 2: Ezek olyanok lesznek, de mégis aláírják őket. Abszolút minden felelősséget a nyakukba hárítunk, beleértve az esetleges balesetekből adódó öngyógykezeltetést is. A következő adásban rögtön lehetne egy szavalóversenyes megkeverés, aztán a már bizonytalan kilépésnél, egy gyors felvonó harminc métert röpít rajtuk. Jó-jó, tudom, hogy ez sem biztonságos, ha nincs rákészülve az ember, de már mondtam, nem foglalkozhatunk apróságokkal. Ezt rögvest követhetné odaát, a szembeni szobában, egy nyári kaszálós nótaest, amitől már tényleg nem tudnák, mire számítsanak. Képzelje, a nézők fogadhatnának, tippelhetnének. Lenne ötszáz befejezési lehetőség, csak a ténylegeset fizetnénk, a többit, mondjuk tíz eurós SMS-áron adnánk. Ráadásul, tudunk mi pillanatok alatt változtatni, ha netán lennének jól tippelők.

TV igazgató 3: Óriási amatőr hozzáállás, ha úgy gondolja, hogy nem fizettet a nézőkkel.

TV igazgató 2: Okos! Tetszik a műsor, vagy nem?

TV igazgató 1: Mi megvesszük.

 

A TV-társaság igazgatója benyúlt aktatáskájába, előhúzta a szerződést, és az orra alá nyomta.

 

TV igazgató 2: Alá lehet írni.

TV igazgató 1: Kicsit túldagasztott ez az összeg…

TV igazgató 2: Szeretjük a kövéreket.

TV igazgató 3: Rövid töprengés után mi is úgy döntöttünk, hogy megvesszük — szólt a másik adó küldötte.

 

Újabb táskanyitás, újabb szerződés-átnyújtás.

 

TV igazgató 3: Apropó, mi lesz a címe?

TV igazgató 2: „Falóságsó”-ra gondoltunk, ami tökéletesen kifejezi a résztvevők mentalitását, és benne van az irányítottságuk is.

TV igazgató 3: Elég nagy a nullák száma.

TV igazgató 2: Igen, rengeteg nulla él ezen a Földön.

TV igazgató 3: Én most a vételárra bátorkodtam reflektálni.

TV igazgató 2: Kell, nem kell? Teszem el!

TV igazgató 3: De rég hallottam ezt a sutyerák szöveget. Az összeg nagyon nem tetszik, de abban az esetben aláírom, ha kapunk kéthavi fizetési haladékot.

TV igazgató 2: Írja alá nyugodtan, megkapja.

 

Visszaadja a szerződést.

 

TV igazgató 2: Különben nagyon rendes, hogy sokkal hamarabb fizet, mint szükséges. A szerződésben háromhavi hitelt biztosítottunk, de nálunk a szóbeli megegyezés azonos értékű az írásossal. Kifejlesztettünk egy párfilléres műszerkét, amivel gátoljuk a — remélhetően rajongásig kedvelt — műsor nézését. Aki lepengeti a huszonöt-ötvenezret — ezen még el kell gondolkodnom —, megkapja a kikódolót. A kultúráért fizetni kell, ne várjanak sült galambot a szájukba röppenni. Apropó, felkérném, hogy egyszerre — mondjuk 10-15 perces időeltolással — közvetítsünk, egyébként megunják, nem nézik. Így meg egyik csatornáról a másikra kattogtatva, mindenkinek óriási nézettséget és hatalmas profitot gyártanak ezek a… hogyishívják, emberek, vagy micsodák. Nézők?

TV igazgató 1: Igen.

TV igazgató 2: Bocsánat, elfelejtettem.

TV igazgató 1 (nő): Igazgató úr, lenne egy ötletem a reklámklippet illetően. Készültem… Épp hárman vagyunk, ki is osztanám a szereposztást. Eljátszhatjuk?

TV igazgató 2: Na de hölgyem! Bocsánat, igazgató asszony! Ám legyen.

 

Felállnak és eljátsszák a szerepet:

*

Anyuka: Sanyika, azonnal nyiss ajtót a nagypapának!

 

A tizenhat éves, szép nagy, világvizsgáló Sanyika nyitott.

 

Nagypapa: Szervusz kisöreg! Hol is dolgozol? Eszembe jutott már! Segédmunkás vagy!

Unoka: Nem, nem, nem! Előléptettek. Villany vagyok — úgy mondják, hogy segéd-segédmunkás —, a betonkeverőt forgatom. Képzeld el, mások egyetemet végeznek, látástól vakulásig güriznek, én meg csak nézem, ahogy a többiek lapátolnak, meg minden. Én vagyok az áram!

Nagypapa: Te Jolánka, mi a jó kacskaringó történik itt?

Anyuka: Igen, drága papa! Büszke vagyok, a fiút előléptették, ő lett az áram.

Nagypapa: A te árad? Idáig süllyedtél volna?

Anyuka: Maga direkt nem akar megérteni, vagy rosszul hall? Valami baj van a fülével?

Nagypapa: Ne fülezz, de nagyon jó, hogy említed. Gyere szépen Sanyikám, mutasd csak! Igen, neked is odanőtt kétoldalt a fejedre. Szép nagy kagylóid vannak, mintázni lehetne őket. Jolán, hoznál egy nagy tekercs celluxot?

Anyuka: Tán csak nem akarja a fejéhez ragasztani a füleit?

Nagypapa: Ugyan kérlek! Nem látod milyen szép nagy, mutatós gyerek? Faldíszt csinálok belőle. A két fülét fel-falragasztom. Az egyiket jobbról, a másikat balról. Ott fog aludni, de nappal mehet dolgozni is. Igaz, akkor az egész nagy dekorációnak fületlen vége lesz. De éjszaka senki sem nézi, ti meg, azt hiszem, alusztok. Elég rossz alvó vagyok, majd át-átjárok, nagypapa-unoka vagyunk, nem? Most kapsz egy nagy fülest, az olyan, mint a barack, csak egyoldalú.

 

Platty! Csattant Sanyikának az orrától balra, majd a nagypapa úgy döntött, a szimmetria minden esztétikumnak a központja. Igaz, nem tudta ezt így megfogalmazni, de a másik, úgynevezett jobb oldalsó fülre is odasózott egy kimértet.

 

Unoka: Nagytata, látod a plafont?

Nagypapa: Hogyne látnám.

Unoka: Anyu, hozzál szögeket!

Anyuka: Minek az neked, fiam?

Unoka: Te csak hozzad, én majd csinálom. A nagypapa kalapját felszögelem a plafonra.

Nagypapa: Megbuggyantál, unoka? Ez a fejemre van nőve!

Unoka: Éppen azért. A szájába csavarunk egy energiatakarékos égőt, szebb állólámpa nem lesz a környéken.

Nagypapa: Nem érek fel a plafonig, függeni fogok a kalapomnál fogva…

Unoka: Semmi baj, majd két, három sámlit rakunk a lábai alá.

Nagypapa: Te gyerek, nyúztak már meg téged?

Unoka: Még nem…

Nagypapa: Jolán, hagyd a szögeket, a nyúzókést hozd! Bőrdíszmű lesz az én drága unokám.

Anyuka: Ne mondja, tata! Magának kisebb füle van, mint nekem! Úgy látom, szürkék, ugye? A nyúzás előtt anyám ráhímezi Kalotaszeget, abban is van szeg, hadd szúrja a szürke fülemását.

Nagypapa: Jolánkám, hol mászkál a te Gézád?

Anyuka: Fűt.

Nagypapa: Már megint a Naphoz szegődött?

Anyuka: Ó de kicsinyes humora van kendnek, tudhatná, hogy igen. Másodállásban bőrkötésben könyv, mert a fűtői munkát olyan védőruhában csinálja, ami ráolvadt. Így magától adódik a lehetőség.

 

Aztán a fiához fordult.

 

Anyuka: Kisfiam, Sanyikám! Mielőtt szögelnétek, ragasztanátok, nyúznátok, gyorsan menj le a Szürcsmenti hídra, kiesett egy darab sín. Hallom, jön a vonat, feküdj oda és pótold, aztán gyorsan fuss haza!

Unoka: Egyik lábam itt, a másik ott, anyu. Már megdarálta Saca néne szemüvegét?

Anyuka: Természetesen, ha hazajössz, berakhatod a cvikkerdara gyűjteményedbe. Holnap a papa szemüvegét darálom meg, aztán Juliska ángyodét, majd a Terka mamáét.

Nagypapa: Te Jolán! Én nem látok szemüveg nélkül.

Anyuka: Nem baj apu, majd fülel. Füllel is lehet látni, azt mondják. Olyan ez, mint az idegzsába, átterjed egyik oldalról a másikra, csak meg kell szokni.

 

Jolánka az óráját nézte, nem hangosan, csak magában számolt: három, kettő, egy, nulla!

 

Anyuka: Apu, Sanyi, abbahagyhatjuk! A mai műsor szerencsére véget ért. Olyan hülyeségeket találnak ki, de olyan hülyeségeket! Muszáj volt ezt a live show-t bevállalni. Ki tudjuk fizetni az adósságot, a ház alá is beszereltethetjük a feltétlenül szükséges kacsalábat. Ha a fiú színjeltelenre végzett minden osztályban — nagyon szereti a történelmet, legalábbis az egyik részét: uralkodni —, megvesszük neki a falut, minden emberével. Olyan lesz, mint a hűbérkorban, vagy hogy is mondták.

Nagypapa: Az igen! Na mondjad, Sanyikám, neked mi erről a véleményed? Muszáj volt ezt az eleven show-t besózni?

Unoka: Apám is úgy gondolta, hogy nekünk jár, ami másnak nem is tötyög. Ennyi pénzt csak bekeretezett szekercenyéllel kereshettünk volna. Meg ugye azt sem gondolta komolyan, hogy valaha betont kevernék, vagy lapátolnék. Még jó, hogy nagyjából megmondják előre, miről dumáljunk. Remek a nézettségünk, nagyon szupi! Egy kamion pénzt kapunk. Jut eszembe, volt maga megfaragva ma? Ha nem, anyukám hozd a szekercét!

Anyuka: Sanyika, már lejárt a műsoridő, senki sem néz!

Unoka: Na hozzad már! Gyakorlok, vagy mi…

*

TV igazgató 2: Igazgató asszony, ez rettenetesen hosszú! Majd megvágjuk, tömörítjük, kiveszünk belőle minden sallangot, felpörgetjük a sebességet hússzorosára.

TV igazgató 1 (nő): De hát úgy csipogni fog…

TV igazgató 2: Nyugalom! Az első tíz adásban rendes sebességgel megy majd.

TV igazgató 1 (nő): De hát …

TV igazgató 2: Pörgetjük a sebességet! Elfogadom, ha maga is elfogadja a feltételeket. Nincs társszerzőség, de nem kell fizetnie.

TV igazgató 1 (nő): Kezet rá!

TV igazgató 3: Jól hoppon maradtam, egyedül fizetek…

TV igazgató 2: Igen, igazgató úr, fizessen kétszer annyit, mint amit aláírt, mert közben változtak a körülmények és ezt rögzítettük is a szerződésben.

TV igazgató 3: Azt a mindenit, de jó nekünk!

 

Felállnak, kezet nyújtanak, és hárman háromfelé kimennek a színről. Ketten a nézőtérre, ahol leülnek egy-egy előre odakészített hokedlire. Érzéketlen, fixírozó tekintettel bámulnak az emberek szemébe.

 

TV igazgató 1: Mit kezdjünk ezekkel?

TV igazgató 2: Elsősorban ne tudassuk velük, ami nem rájuk tartozik.

 

Hátul lemegy a függöny. Visszabaktatnak a színre, a függöny mögé, majd egy kartonlapot nyújtanak ki, VÉGE felirattal. Ekkor kezdődhetnek a meghajlások.

 

 

 

 

 

33látogató,1mai

Szerző Boér Péter Pál 755 írás
Nagyváradon születtem, 1959-ben. Nem mondhatnám, hogy kesztyűs kézzel bánt volna velem az élet, de még a szorítóban vagyok! Családtagjaim hiperoptimistának tartanak, azt hiszem nem véletlenül. A humort – ezen belül a szatírát, abszurdot – és a romantikát egyaránt kedvelem. Empatikusnak, toleránsnak gondolom magamat. Egész életemet Erdélyben éltem, élem. Anyám révén erősen kötődöm a székelységhez, de Ők már csillagösvényen járnak Apámmal. Nagyon érdekel a teológia, filozófia, nyelvek, irodalom, és sok egyéb. Fiatalon kezdtem verseket írni, ám a rövid próza vált a nagy kedvenccé.Köteteim: 2010 – “Nagyító alatt” – novelláskötet 2011 – “Le a láncokkal” – novelláskötet 2012 – “A nonkonformista” – novelláskötet 2013 – “Engedélykérés”- novelláskötet 2013 – “Megtisztult ablakok” – regény 2016 – "Fenyőágon füstifecske" – regény 2017 – "Ködös idill" – két kisregény 2018 - "Szabályerősítő" (Válogatott novellák) - e-bookÍrásaim jelentek meg a Bihari Naplóban, a Reviste Familiaban, a Comitatus folyóiratban, a Várad folyóiratba, a Brassói Lapokban, a Reggeli Újságban, a “7torony” irodalmi magazin antológiáiban (2010-2016), a Holnap Magazin antológiájában, a Holnap Magazin nyomtatott mellékletében, az Irodalmi Jelenben, a kolozsvári Tribunaban, a bukaresti rádióban és máshol.”A világháló adta lehetőségekkel élek: Lenolaj irodalmi és kulturális műhely A Hetedik Héttorony irodalmi magazin MagyarulBabelben CINKE Holnap Magazin PIPAFÜST Szabad szalon Penna magazin Bukaresti rádió AlkoTÓházWeblapom: http://boerpeterpal.blogspot.com/

4 Komment

Hagyj üzenetet