Péter Erika : Paradicsomi kalandok, avagy nyelvtudás nélkül ne repülj messzire! 4. rész

A kalandok folytatódnak

 

 

     Két teljes napot a szálloda területének felfedezésével, pihenéssel, fürdéssel, napozással és evéssel-ivással töltjük. A komplexum tulajdonképpen két részből áll: a tengerpart közelében a szálloda „arany fokozatú” épületei vannak, az itt lakók arany karszalagot viselnek a csuklójukon, mi pedig ezüstöt. Nekik kiemelt szolgáltatás jár. Külön partszakasz, több medence és étterem áll rendelkezésükre, de ha kellően mosolyunk vagy adunk egy dollárt a személyzetnek, készséggel kiszolgálnak bennünket is, ám olyan jó az „ezüst ellátás” is, hogy felesleges odaszemtelenkedni.

            Annyit ehetünk, ihatunk, amennyi belénk fér. Csak rámutatok a bárpulton sorakozó üvegek valamelyikére, és már keverik az italt.  Nekem leginkább a Bahama Mama és a Coco Loco koktél ízlik, Laci legtöbbször a jól bevált csapolt sörnél marad.

         Egy délután látom, hogy a mellettünk lévő napágynál kókuszdióból szívószállal szürcsölnek valamit. Odamegyek, megnézem, mi az. Mi is szeretnénk megkóstolni.

    Hosszú sor áll a különleges italt kínáló két alkalmazott előtt. Egyikük éles késsel lenyisszantja a gyümölcs kalapját, a másik meg rumot tölt bele. Lacinak nem ízlik, de én jóízűen iszogatom az érdekes ízű frissítő italt.

       Tűz a nap, a homok vakítóan fehér, simogat a tenger, kellemesen fúj a szél. Elnézem a különböző korú, nemű s nemzetiségű embereket. „Lám, milyen jól megférünk egymás mellett!” – állapítom meg.  

      Laci fürdik, én a mellettünk játszó gyerekeket figyelem, de tekintetem újra és újra a tenger felé téved.  Éppen bezacskóznék egy maroknyi homokot, amikor észreveszem, hogy szegény férjem talpa alól kicsúszik a talaj és elsodorják a kiszámíthatatlan hullámok. Már nem ura a helyzetnek. Azonnal odarohanok hozzá, bár tudom, hogy nem jó úszó vagyok, de ha meg kell halni, haljunk meg együtt. De mégsem! Két férfi észreveszi a kiáltásomat, hozzárohan és kiszabadítja a hullámok közül. Szerencsénk, hogy az ijedtségen kívül nem történt komolyabb baja. Értjük, mit üzen az óceán: „erős vagyok és szeszélyes, a gyengéknek nem szabad játszani velem!”  

        Pár perc riadalom után visszaáll a rend.

      

       Ha igaz, hogy egy bizonyos életkor után gyorsabban repül az idő, ez üdüléskor fokozottan igaz. Vakációnk a végéhez közeledik, de hátra van még a nagy kalandtúra, azaz a Samanai félsziget felfedezése repülővel és bálnalessel.

      Ma még korábban kell kelni, mint a Saonai kiránduláskor, pedig most kezdünk csak  hozzászokni az itteni órajáráshoz. „Legalább lefényképezzük a tenger felett a napfelkeltét!” –  vigasztaljuk magunkat.

      Ismét a recepción vagyunk. Egymás után jönnek a buszok, néhány sofőr megáll, megkérdezi, hogy hová megyünk, ám a miénk csak nem akar jönni. A nap ugyan felkel a porta pálmafái felett, de egyre sötétebbek a felhők. Jó, hogy magunkkal hoztuk az esőkabátot.         Félórás késés után végre megérkezik a mi buszunk is. Meglepődöm, hogy milyen kevesen vagyunk és megállapítom, hogy Szandró józannak tűnik.

       A helyi közlekedés láttán egyik ámulatból a másikba esünk.  Eltátjuk a szánkat, amikor meglátjuk az öt emberrel száguldozó, gyereket és nádat szállító motorost, a teherautón csimpaszkodó munkásokat és  eláll a lélegzetünk, amikor észrevesszük a forgalommal szemben haladó rozoga autót. Szandró elárulja, hogy körülbelül másfél millió motor van a szigeten, de csupán ötezer jogosítványt adtak ki. A helyiek a KRESZ-t sem ismerik, ezért az autópályákon a táblák előtt magyarázó feliratokat helyeztek el. A sebességkorlátozást és az alkoholtilalmat senki nem veszi komolyan. A rendőröknek tilos a turistákat megállítani, nehogy elriasszák a vendégeket. Csoda, hogy mindezek ellenére ritka a baleset.

       Késésben vagyunk. A Punta Cana közelében épült magánreptéren várnak már bennünket. A gép meglepően kicsi s elég rossz állapotban van. Huszonkét bátor ember száll fel a repülőre.  Rajtunk kívül mindenki fiatal.

       A pilóta felpörgeti a motort.  A gép felszáll.  Az eső egyre jobban esik, de ki lehet látni még az ablakon. Gyönyörű a panoráma, ám az alattunk elterülő tenger kék hullámait, és a fel-felvillanó zöldellő hegyeket hamarosan eltakarják a felhők.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Péter Erika
Szerző Péter Erika 556 Írás
"Az ember akkor jut legközelebb saját énjéhez, amikor oly' komollyá válik, mint a játszadozó gyermek." (Herakleitosz) Előfordulok sok-sok antológiában, néhány folyóiratban, köztük a Bárka Irodalmi Folyóiratban, a Csodaceruzában és Dörmögő Dömötörben. a Breki Magazinban is. 2013 Ünnepi Könyvhét - A Körösvidéki Irodalmi Társaság Körösök Gyöngye díjával jutalmazta Másodvirágzás c. könyvemet. 2014: VOSZ - IRODALMI PRÍMA DÍJ a gyermekirodalomban kifejtett munkásságomért. Tizenkét önálló kötetem van. 1.Mindörökké mosoly ( Akkordia Kiadó 2. Szeretőim a szavak (Akkordia Kiadó). 3.Verselhetek 1.és 2.kiadás - Móra Kiadó) 4. Három Holló CD ( Palinta Társulat) Gyerekverseim némelyikét megzenésítették. 5.A nyakatekert zsiráf- gyerekzetek (magánkiadás) 6.Túlhordott ölelés - Irodalmi Rádió, Miskolc, MEK. kötet 7.Esőtánc- CD -megzenésített verseim. Énekli és zeneszerzője: Dafna 8. Csupa csiga - verses mesék - Timp Kiadó (2011) 9.ZabfaLók - verses történetek a lovakról- AB-ART Kiadó (2012) 10. Szélforgó CD. ( Fülemüle Zenekar -meg zenésített gyerekzetek 11. Másodvirágzás- Kortárs Költők sorozat (20.) AB- ART Kiadó (2013) Körösök Gyöngye Irodalmi Díj - a Körösvidéki Irodalmi Társaság megyei díja-2013 Ünnepi Könyvhét 12. Boldogságbolt -gyerekzetek ( AB-ART Kiadó) 2014. 13. Színházikó -gyerekzetek ( AB- ART Kiadó) 2014. 14. Autóparádé- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 15. Hajnaltól hajnalig- leporelló ( AB-ART Kiadó) 2014. 16. Elpattant zongorahúr - regény ( AB- Art Kiadó ) 2015. 17. Verő László oklevé l- Héttorony Irodalmi Magazin Szerkesztősége - líra kategória- 2015. Ha többet szeretnél tudni rólam, nézd meg a honlapomat! Honlapom: http://www.petererika.com/