A minap azon gondolkodtam, hogy vegyek-e még levegőt… Igen, arra a hétköznapi, majdnem banálisan egyszerű, orron keresztül a tüdőbe szippanthatóra gondoltam.
A kérdés valójában az: akarom-e folytatni ezt a régóta bevett jó szokásomat annak érdekében, hogy fenntartsam látszatát az életemnek?
Mert mi is történne, ha abbahagynám a légzést? Három percig még menne a dolog, de a negyedik, ötödik perc már rizikós.
Akkor beállna az agyhalál, mint tudjuk. Lehet, ezt sokan észre se vennék… (De ez eddig se fájt nekik…)
Szerintem, én észrevenném a hiányát, mármint a légzésnek.
A szívem leállása már többé nem fájna nekem…
Tudom, itt most jön a kuncogás sokak részéről, pedig ez nem is vicces, vagy nem annak szántam.
Vajon fogok-e hiányozni valahonnan, innen-onnan, vagy valakiknek? A családomnak bizonyosan. És a kutyám is nézné sokáig azt a helyet, ahol utoljára látott engem.
No, van még egy érdekes felvetésem ezzel kapcsolatosan: Akkor a facebook. com-ról kitörlődök, mint aki nem létezett? És akkor a bugyuta versikéim csak úgy, minden kapaszkodó, és Föld nélkül keringenének a világ(háló)körül?
És ha a Holdról valaki befogná őket, azt gondolván, valami szó-szemét…
Azt pedig nem tűrhetem, az én gondolatforgácsaim csak az enyémek (legyenek bármily rosszak…)!
Arra is vigyáznom kéne akkor, hogy milyen a hőmérséklet odaát, mert csak nem akarhatok magamnak, valami ritka űrbacilust kifogni, miközben összelasszózom a szószátyárságaimat…
Ezért úgy döntöttem mielőtt késő, és megbetegszem, vagy netán kihalok, mégis veszek újra levegőt, addig, amíg még ingyen van, sose tudhatja az ember…
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:32 :: Nagygyörgy Erzsébet
