Amikor kissé másnaposan jött be hétfő reggel a részlegre, Anti bá’val futott össze.
— A főnök pénteken minden tízpercben kifakadt: „Trixi semmit sem csinál egész nap!”
Az öreg is szeretett ugratni másokat, így nem tulajdonított nagy jelentőséget az „árulkodásnak”. Hej, de rossz volt visszajönni a buliból, ide, élete kálváriadombjára! Ám amikor már a harmadik személytől hallotta, rájött, ez itt a vég… Lehuppant az irodában a székre, s halántékánál összeszorította fejét, hogy pillanatnyi enyhülést hozzon a borzasztó fejfájására. Nagyot sóhajtva nézett szét az irodában, ahova mekkora reményekkel érkezett fél éve! Álmai munkahelyének képzelte addig, amíg… Igen, addig a kezicsókolomig… Sok ideje nem maradt a fájdalmas emlékezésre, mert egyik idős munkás nyitott be.
— A főnök az igazgatónál van. Azt üzente, indítsd el te a rendszert. — Majd a lány tekintetéből olvasva megkérdezte. — Másnaposság? Indítsam el én?
— Megyek… — állt fel a székről.
A munkába temetkezés talán segít. Így legalább a munkások előtt emelt fővel távozhat. Az ő megbecsülésüket ki tudta vívni… Csak… hej, nem ők döntenek…
Többször is hibázott, szerencsére a hónapok alatt összegyűjtött rutinja kisegítette még idejében kijavítani őket, nagyobb bajt nem okozott. Végeredményben… Igaza van… Csak egy tökéletlen szőke nő…
— De az nem igaz, hogy egész nap nem csinálok semmit! — lázongott.
Egyik munkás, Kelemen András jelent meg az irodaépület felől.
— A főnök azt üzeni, tartsd a frontot, mert megjött a miniszter úr… Ezt a személyzeti osztályról küldték — nyújtott át egy A4-es méretű borítékot.
Bea nem vette észre a pajkos mosolyt a férfi szája szélén. Ám a boríték láttán kiverte a veríték. Elvette, majd sietős léptekkel indult meg az iroda felé. Legalább ne legyen senki se tanúja, amikor… Türelmetlen mozdulatokkal tépte fel. Csak félig húzta ki belőle a papírlapot, úgy kezdte olvasni.
TC: Naskalati BeaTrix részére
Az elmúlt fél év alatt számtalanszor bizonyítottad, tehetségedet és tudásvágyadat, csak egy dolog múlja felül: rendszereteted. Ajánlanék neked egy másodállást. Nem épp jól fizetett, de szerintem szeretettel tudnád végezni, s mint az elmúlt fél év alatt bizonyítottad, számodra ez nagyon fontos egy munkahely választásánál. Ha elvállalod, napi tizenöt-tizenhat órában kellene rendelkezésre állnod, de még azon felül is jó lenne telefonközelben maradnod. A munkaköröd fő elemei: némi házimunka, takarítás, mosás, vasalás, főzés, mosogatás, bevásárlás, bébiszitterkedés, és…
Nem olvasta tovább. A borítékot elhajította. A könnyű boríték nem volt arra alkalmas, hogy bármihez is hozzávágják, így némi vitorlázás után az ajtó előtt landolt, a kilógó írással lefelé. Bea már épp lehuppant volna egy székre, hogy arcát kezébe temetve szabadon engedje a szeméből kiáramló vízözönt, de valami fémesen pendült az egyik sarokban.
— Mi volt ez?
E költői kérdésre nem maradt ideje választ adni, mert kopogtak, majd választ sem várva nyitott be Pali, kezében egy fehér borítékkal, rajta a vállalat logójával. Megnyúlt arca arról árulkodott, rossz hírt kaphatott. Az ajtót sem csukta be maga mögött.
— Szia! Te vagy, aki maradsz?
Észre sem vette az imént elhajított borítékot, rajta állt meg. Bea meglepődve nézett egykori csoporttársára. Meghökkenése csak egy pillanatig tartott.
— Nem. Legalább ne közölték volna ilyen megalázóan… — fojtotta magába kitörni vágyó könnyeit.
— Akkor ki? — hökkent meg Pali. — Hiszen Nicu, Doru és Mircea is elbocsájtó levelet kapott… S megalázóan? Mit írt a diri?
— Maradjak a házimunkánál, takarításnál, mosogatásnál, mert csak arra vagyok jó!
— Hogy lehet ilyen szemét? Kiváló mérnök vagy…
— Ha nem hiszed, olvasd el! Ott tapodsz rajta!
Pali csak akkor vette észre, egy borítékon áll. Lelépett róla, majd lehajolt érte. Eközben észrevett valami csillogó tárgyat a földön, az iroda sarkába ment és felvette.
— Egy gyűrű! Női. Nem a tiéd véletlenül?
— Nem — pillantott az ujjára a lány.
— Akkor kié? Mert tudtommal itt te vagy az egyetlen nő. Ez pedig női gyűrű — forgatta Pali a kezében. — Méghozzá jegygyűrű. Azt írja benne: „Mátyás, 2015.” A főnököd megnősült az idén? Vagy csak készül? De akkor mit keres a földön?
— Nem hallottam róla. Úgy látszik, titokban tartotta. Biztos a fejéhez vághatta valaki ma reggel. Meg is érdemelte! Az ő műve lehet az a levél is a kezedben, a diri rábízhatta. Pénteken, azon siránkozott, hogy egész nap semmit sem csinálok. Lehet, szakmailag nulla szőke nő vagyok, de munkámat mindig elvégeztem, sohasem lazsáltam…
— Ugye ezek a szemét Antiék, nem mondták el az egészet! — lépett be Miklósi Árpád. — A végét ugye elhallgatták?
— Milyen végét?
— Azt hajtogatta: „Ez a Bea egész nap nem csinál semmit. Csak azt nem értem, miért van nekem háromszor annyi munkám, ha nincs itt?”
— Én viszont hallottam, amikor azt ígérte az én főnökömnek, ha kell, Lucifer teljes hadseregével is megküzd, csak te maradhass, mert olyan tehetséges és szorgalmas kezdő mérnök, mint te még nem fordult meg e vállalatnál… — fordította meg a kezében levő borítékot. — Ezen nincs logo, ez nem hivatalos levél. Mi nem ilyent kaptunk… Valaki tréfát űzött veled… — hümmögött Pali, majd félhangosan mormolva olvasni kezdte a levelet. — „…Számtalanszor bizonyította…d” — ismételte meg tagoltan, megnyomva a szó végét. — Hogy lehetsz ilyen szőke? Hova lett a híres női megfigyelőképességed, Bea? Egy hivatalos levélben nem szokás tegeződni! — tette hozzá, majd tovább olvasott. — …ajánlanék neked egy másodállást… Mert főállásod az van? — tapogatta meg a nagy borítékot, belepillantott, kivett belőle egy ugyanolyant, mint amilyent ő is kapott, és átnyújtotta.
— Kinevezés — mormolta Bea, de mindenki hallotta. — Az igazgatói tanács 13/2015 III. 21-ikei döntése alapján kinevezi Naskalati Beatrix mérnököt a hármas részleg részlegvezetőjévé…
— Gratulálok! — próbált Pali mosolyt erőltetni arcára. — Megérdemelted.
Bea egy ideig nézte a hivatalos papírt, s nem akart hinni a szemének… Ez nem lehet igaz… Csak nagykésőre jutott el tudatáig, kollégája ott áll, őt menesztették…
— Veled mi lesz?
— Amikor a pletyka hozzám is eljutott, miként tetted pontra azt az öreg szakit, rádöbbentem, miért nem való nekem ez a munka. Addig már én is túl voltam a „keresztvízen”. Nekem is akadt egy hasonló konfliktusom egy idős szakmunkással. Ám veled ellentétben én húztam a rövidebbet. Nagy hibát követtem el, amikor főnököm tekintélye mögé bújtam érvényesíteni igazamat. Attól a naptól kezdve a munkások levegőnek néztek. Rájöttem, nem tudok emberekkel bánni, és elkezdtem B tervet keresni. Az egyetem meghirdetett egy tanársegédi állást. Jelentkeztem. A napokban várom a választ.
— Remélem, hogy felvesznek. Megérdemled. Ott a helyed. Bár… Ott is emberekkel kell dolgoznod. Emlékezz, milyenek voltunk. Nem te… Mi, a többiek!
— Az más helyzet. Ott nem rutinba kövesedett öreg szakikat kell kimozdítanom a haladás felé, hanem a tudást kell átadnom és megkövetelnem, s kutatásban kell dolgoznom.
— Lesznek olyan képességű diákjaid is, mint te…
— Szeretem a kihívásokat! S ha mélyponton vagyok, majd rád gondolok. „A nőnek a fakanál mellett a helye”, a „taknyos csitri” és a „szőke agytröszt” hátrányából vívtad ki magadnak a tekintélyt — nézett Beára, aki épp letörölte a felszáradni készülő utolsó nedves cseppet arcáról. — Ugye ezt sem olvastad végig? — adta vissza a levelet. — Szerintem az a gyűrű is ebben a borítékban lehetett. S neked szánták. Te pedig földhöz vágtad.
— Ihol a doboza is! — találta meg azt is a földön Árpi bátya.
A két kíváncsi férfitekintet kereszttüzében Bea végigolvasta a levelet, majd még egyszer, lassabban. A végét harmadszor is.
„…és „egyéb szolgáltatások”. Kapnál tőlem némi segítséget, de fizetségként nem járna több érte, mint néha egy puszi…”
Eközben láthatóan hullámzott a hangulata. Hol mintha mosoly bujkált volna szája szélén, hol úgy tűnt, mintha szeme is szikrázna. Végül felkapta a gyűrűt, s elviharzott a főépület, az irodák felé.
— Bea! Bea! Állj meg! Nehogy valami hülyeséget tégy! — kiáltottak utána Pali. Mivel nem hallgatott a szóra, utána szaladt, de már csak azt nézhette végig, amint a kétségbeesett titkárnő szeme láttára nagyot dörrenve vágódott be az igazgatói iroda ajtaja.
— Nem tudtam megakadályozni! — magyarázkodott Palinak. — Mondtam neki, benn van a miniszter úr, de hiába…
Bea nem törődött se az elképedt miniszterrel, se a szóhoz sem jutó igazgatóval, hanem odacsörtetett Mátyáshoz, és akkora pofont kent le neki, hogy a férfi szinte lefordult a székről, majd sarkon fordult és hasonló iramban indult a kijárat felé, mintha a pofon nem hozott volna számára enyhülést. Ahogy viszont a kilincsre tette a kezét, hirtelen lefékezett, két véget nem érő pillanatig ott állt az ajtó előtt habozva, végül megfordult, és annyit mondott:
— A válaszom, igen! — majd csendesen kinyitotta az ajtót, s mintha egy alvó babának a szobájából settenkedne ki, annyira óvatosan csukta be maga után.
— Ez mi volt? — nézett mindenki előbb Mátyásra, választ várva, majd a miniszterre, végül az igazgatóra, a reakcióikat kémlelve.
Mátyás a kezébe temette arcát, úgy ismertette néhány szóban a fura leánykérő levél történetét.
— De most már mindennek vége…
— Mindennek vége? Nem igent mondott, amikor kiment? — tűnődött az igazgató.
— Fuss utána, és tisztázd, ha még lehet! De ha ebből házasság lesz, bizisten én leszek a násznagyotok! — mondta a miniszter.
Mátyást pedig nem kellett kétszer biztatni.
Bea miután óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, lecövekelt, mert nem tudta eldönteni, mitévő legyen a pofont követő igen után. Lehet, végül elmenekült volna „hőstette” színhelyéről, ám a lóhalálában, érkező Pali elállta a kijáratot.
— Mit csináltál odabenn? — kérdezte aggódva.
— Adtam neki egy hatalmas pofont… — sóhajtott Bea, mint aki tudatára ébred, mekkora marhaságot követett el.
— És?
— Kijöttem…
Pali már nem tudott válaszolni, mert ismét megnyílt az ajtó, és egy bűnbánó Mátyás lépett ki rajta. Lenyelt vagy két galuskát, mielőtt Beára mert pillantani, de azután is sietve lesütötte a szemét.
— Bea… Beácska… Szeretlek… Meg tudsz…
— Trixi… Neked Trixi. De csak neked… — helyesbített a lány komoly arcot erőltetve, de a szeme pajkosan csillogott. Már épp a férfi nyakába akart ugrani, de a következő pillanatban megjelent az igazgató.
Bentről még azzal az ürüggyel jött ki, hogy megkéri a titkárnőt, főzzön mindenkinek egy kávét, valójában a kíváncsiság vezérelte. Egy pillantásból felmérte, a miniszter úr készítheti a nászajándékot.
— Már azt sem bírom felfogni, ennyi pimaszság után, amit ez az alak művelt veled, miként lehetett beleszeretni. De hogyan lehet egy ekkora hiszti-jelenetet rendezni, amikor a szerelmére vágysz, azt végleg nem bírom felfogni, hiszen egy átlagon felül intelligens nő vagy! Pláne a miniszter előtt, ciki helyzetbe hozva nemcsak őt, hanem az igazgatót is. Tíz férfiból kilenc úgy kiadta volna az utadat, hogy…
— De én arra az egyre vágyom, aki nem… — nézett ártatlan szemekkel a lány, már annak tudatában, hogy „fentről” nem számíthat komoly megtorlásra.
— Ó, maguk férfiak! Nem tudnak semmit a nőkről! — legyintett a titkárnő. — Nekünk vannak pillanataink, amikor szükségünk van egy villámhárítóra. Olyan férfira vágyunk, aki feltétel nélkül szeret, aki még ilyenkor is elvisel…
— Mátyás Király! — fordította tréfásra a szót az igazgató. — Tudod mi a főnök nagy tévedése? Elveszi a titkárnőjét feleségül, és azt hiszi, azután is diktálhat még neki… Mivel fogod kezdeni az idomítását? — fordult a lányhoz.
— Megtanul rendet tartani! Az én házamban nem fog akkora budit rendezni, mint ami az íróasztalán szokott lenni!
— Hajjaj! Mátyás, már látom, sanyarúbb sorsod lesz, mint nekem! Tudod, miként lesz egy szende kislányból házi sárkány? — tartott rövid hatásszünetet. — Férjhez megy. Nekem elhiheted! No, de irány az igazgatói iroda! Vár a miniszter úr! Nem rabolhatjuk az idejét.
Mátyás azonnal elindult, de egy lépés után megállt, és Trixire pillantott várakozóan. Az igazgató is jelezte Beának, hogy őt is várja a miniszter.
— De… Én miért? — lepődött meg.
— Minden részlegvezetőnek ott kell lennie. Azért küldtem utánad Miklósi urat. Ő nyugdíjba vonul, a kinevezésedet kézbe kaptad…
— Jaj, nem… — rémült meg a lány. — Én oda… A miniszter úr… Jaj, nem…
— Nincs kegyelem! — lépett vissza Mátyás, és finoman megtolta menyasszonyát a vesztőhely irányába. — Minden bűnért eljön a bűnhődés pillanata! — tette hozzá kajánul vigyorogva.
Legutóbbi módosítás: 2019.06.25. @ 11:11 :: Vandra Attila
