Győri Irén : A kis Kékbusz kalandjai – 3.

A rejtélyes tanya, ami nem is tanya

 

A kis Kékbusz ajtaja kinyílt, a gyerekeket mosolygó kedves nénik és bácsik fogadták, és bekísérték egy szép nagy terembe. Ott köszöntötték őket. Ki-ki elrendezte a dolgát, mindenki kezet mosott, iparkodtak, mert megterített asztallal vártak rájuk, látszott, hogy nagy szeretettel. Finom tejberizst kaptak forró csokival és egy nagy bögre kakaót. Azt mondta a bácsi, hogy ezzel az ebéddel köszöntik a látogatókat a tanya gazdái a tehenek és a kisborjak nevében. Ha mindenki jóllakott, akkor elsétálnak az istállókhoz, és megnézik a kis bocikat is. Őket nem lehet megérinteni, mert vigyáznak az egészségükre, de van egy állatsimogatójuk, ahol találnak majd simogatni való meglepetést. A gyerekeket teljesen felcsigázta ez az ígéret. Olyan gyorsan fogyott az étel, hogy az óvó néni csak csodálkozott. Egykettőre kiürültek a tányérok és a bögrék. A gyerekek csillogó szemekkel figyelték a vendéglátókat. Szépen megköszönték a finom ennivalót, de most már nagyon szeretnék látni a kis bocikat.

A kis Kékbusz éppen szunyókált a parkban a hársak alatt, kürtjét halkan megszólaltatta, de a gyerekek jól hallották és értették, hogy a kis Kékbusz jó szórakozást kívánt nekik.

Elhagyták a parkot, két sárgára festett ház között a szép tiszta betonúton elértek egy nagy fehér épületig. Ez a  nagyon nagy fehér épület volt az istálló, előtte egy vizes szőnyeg terpeszkedett, amin jól le kellett a talpukat dörzsölni.

— Ez a fertőtlenítő szőnyeg. Ezzel védjük a teheneket a behurcolt betegségektől — mondta a fehérköpenyes bácsi.

Az ajtót árnyékoló függöny takarta. Izgalmas játék volt átsiklani az árnyékoló csíkok között. Vaskorlátok mögött, amit karámnak hívtak, szabadon járkált a sok-sok tehén, egyik evett a másik csak kérődzött. Azt mondta a fehérköpenyes bácsi, hogy a tehenek kérődzése hasonlít a rágózásra, úgy mozgatják a szájukat, mint a gyerekek, amikor a rágógumit rágják. Ezen az egész csoport jót nevetett. Végig kísérték őket a hosszú épületen, egy másik ajtón kiléptek, és máris a kisborjúk karámjánál voltak. A sok aranyos boci közt voltak sötétvörösek, fekete-fehér foltosak, és teljesen feketék. Tiszta szalmán feküdtek és ők is „rágóztak”. Mivel nem lehetett megsimogatni őket, hamar megunták a gyerekek a látogatást, mert nem lehetett őket szeretgetni. Amint elhagyták az épületet, elhangzott a varázsszó.

— Most megyünk a meglepetést megsimogatni? — kérdezték többen is.

— Igen. Most megyünk a meglepetéshez — mondta a fehérköpenyes gondozónő.

Egy rövidke séta után elérték a szépen körbekerített, nagy mesebeli mézeskalács házra emlékeztető, gyönyörű épületet, aminek udvarát gondozott gyep borította, és még egy varázslatos patakocska is átfolyt rajta. A gyerekeket elbűvölte a látvány. Amikor bementek a mesebeli házba, a gondozó néni mondta, most mindenki szépen megmossa a kezét. A gyerekek ügyesek voltak, hamar teljesítették a kérést, és amikor feltárult az ajtó és meglátták a simogatót, tele gyönyörű kis gidákkal, hatalmas hangzavar keletkezett.

— Nyugalom, mindenkinek jut akár két kiskecske is. Szépen simogassátok őket, a gidák emberekhez vannak szokva. A kezetekre vigyázzatok, mert a kisgidák pajkosak és bekaphatják az ujjatokat.

— A mamagidákat is meg lehet simogatni? — kérdezte egy fekete hajú kisfiú.

— Az anyakecskék is simogathatóak, de van elég gida, a mamák hadd pihenjenek.

A gyerekek belefeledkeztek a játékba, a gidák jó partnerek voltak ehhez. Volt hancúrozás és vidám szaladgálás. Az unalomnak, ami a tehénistállóban eluralkodott a gyerekeken, itt úgy elszállt, hogy olyan elevenek lettek, mintha nem is nyüzsögtek volna egész nap. A kísérők gyönyörködtek a csapatban.

— Hihetetlen a gyerekek szervezete. Ha valami untatja őket, akkor nagyon nyűgösek tudnak lenni. Most meg eltűnt minden fáradtság. Na, nemsokára meglátjuk, a buszon mennyire lesznek élénkek. Fél óra és a szállásra érünk.

— Szerintem nem lesz velük semmi gond, jót fognak aludni, alaposan kifáradtak. Most még itt megvacsoráznak, a szálláson fürdés, és lehet aludni. Holnap egy arborétum és állatpark az úti cél.

 

Legutóbb szerkesztette - Győri Irén
Szerző Győri Irén 180 Írás
2002. óta élek Battonyán. Az írás és olvasás nekem olyan mint a levegő, hiányában megfulladok! Szeretem a tornyot, és benneteket. Ez a világ legjobb menedéke!